Novák Katalin Jeruzsálemben: terroristákkal nem szabad tárgyalni

Novák Katalin magyar elnök ma délelőtt Izraelbe látogatott, hogy kifejezze „a magyar nép támogatását és együttérzését a jogos önvédelmet folytató zsidó állammal és népével”. A lodi nemzetközi repülőtérről Novák a jeruzsálemi elnöki rezidenciára érkezett, ahol találkozott Jichák Herzog izraeli elnökkel (Jichák Herzog, a CNN-nel és Joe Biden hivatalával ellentétben máig nem ismerte be, hogy valótlanságot állított a Hamász által lefejezett zsidó gyermekekről szóló történet terjesztésével – H. J.). Novák Katalin egyben a Gázai övezetbeli polgári lakosság életének megóvását is kérte az izraeli elnöktől – írja a now14.co.il.

A két államelnök a találkozó folyamán hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni a Gázai övezetben fogva tartott túszok, illetve foglyok kiszabadításáért. Novák egy azt is kiemelte: Izraelnek joga van megvédeni önmagát a Hamász terrorcselekményeivel szemben.

Jichák Herzog köszönetet mondott a magyar elnöknek az Izraelben tett együttérző és szolidaritási látogatásáért, majd az egy hónapja tartó hadműveletről szólva ezt mondta:

A mostani háború a köztük levő konfliktusok ellenére is az emberi jóságban hívő nemzetek és a csecsemők fejének szétzúzásában, gyújtogatásban, kínzásban és emberrablásban hívő gonoszság birodalma között folyik. Fogságban van egy kilenc hónapos csecsemő is – aki most már tíz hónapos – több tucat gyermekkel, idős emberrel, holokauszt-túlélővel és megerőszakolt nőkkel együtt.

Hírdetés

Novák Katalin válaszában kifejtette:

Izraelnek joga van megvédeni magát és az izraeli népet. Erélyesen elítéljük a Hamász által elkövetett terrorcselekményt, s el kell mondanom Önnek, hogy Magyarországon ez mindnyájunk számára megrázó nap volt. Amikor megtudtuk, hogy mi történt, s láttuk a drámai képeket, a magyar nép azonnal kifejezte rokonszenvét és sajnálatát – mondta Novák Katalin az izraeli elnöknek.

Végezetül a magyar elnök a következőket mondta Jichák Herzognak:

Terroristákkal nem szabad tárgyalni. El kell ítélnünk a terroristák kegyetlenségét és a terrortámadásokat. De közben arra kérjük Önöket, hogy tegyenek meg mindent a polgári személyek életének védelmében a Gázai övezetben, dacára annak, hogy ez nagyon nehéz feladat – mondta Novák Katalin Jichák Herzognak, majd búcsúzóul kijelentette, hogy Magyarország továbbra Izrael mellett áll.

Hering J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »