Nem szóltak a fanfárok és diszsortűz sem dördült. A moszkvai Vörös tér sötét és kihalt volt, amikor több mint nyolc évvel halála után, 1961. október 31-én végre örök nyugalomra helyezték Sztálint.
Évekkel korábban, 1953 márciusában még egy egészen másfajta hangulatú temetés játszódott le a szovjet fővárosban. Sztálin, „a népek nagy tanítójának” bebalzsamozott holtteste körül ugyanis tumultuózus jelenetek zajlottak le.
Bár több millió ember haláláért volt felelős, a Szovjetunióban rengeteg ember őszintén gyászolta a „Generalisszimuszt”, akinek irányításával a Szovjetunió, legyőzve a náci Németországot, világhatalommá emelkedett. A gyászolók három napon keresztül özönlöttek a vezér kiállított koporsója elé.
Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy a rendfenntartók képtelenek voltak kezelni az egyre duzzadó, hullámzó tömeget, amelynek következtében a becslések szerint 500 embert tapostak halálra. A viharos tiszteletadás után a testet 1953. március 9-én ágyútalpon, díszsortüzek közepette a Vörös téren álló Lenin-mauzóleumhoz szállították.
A balzsamozási procedúra Sztálin testén csak novemberben zárult le. A konzervált szovjet vezért egy üvegkoporsóba helyezték régi mestere és riválisa, a Szovjetunió alapító atyjaként tisztelt Vlagyimir Iljics Lenin mellé a Lenin-mauzóleumban.
A temetési menet befordul a Manyezsnaja térre, az amerikai nagykövetségről fényképezve, 1953. március 9.
A két bolsevik félisten békében feküdt egymás mellett egészen 1961-ig, amikor is Sztálin örökkévalóságnak szentelt testét eltávolították a kommunista szentélyből.
A lépést egy több éven át tartó, ún. „desztalinizációs” folyamat előzte meg, amely a Szovjetunió Kommunista Pártja 1956-os XX. pártkongresszusán kezdődött, ahol az ország újdonsült vezetője, Nyikita Szergejevics Hruscsov feltárta és elítélte a sztálini éra rémtetteit és jogtiprásait.
A Sztálin feje köré vont glória lassan halványulni kezdett, és a Generalisszimusz bebalzsamozott testének sorsa a XXII. pártkongresszuson, 1961-ben végleg megpecsételődött. A nevezetes gyűlésen ugyanis egy bizonyos Dora Lazurkina, az SZKP tagja, aki mellesleg tíz évet töltött a sztálini gulágon, emelkedett szólásra.
Bár hallgatósága ateista és materialista alapokon álló elvtársak és elvtársnőkből állt, Lazurkina teljesen meglepő módon egy spirituális történettel tette fel a pontot az i-re.
A korosodó hölgy ugyanis megosztotta vízióját az egybegyűltekkel, amelyben Lenin nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy teste a bajkeverő Sztálin mellett nyugszik. Hruscsov desztálinizációs harca az utolsó fejezetéhez érkezett.
Sztálin sírhelye napjainkban (Wikipedia / LO / CC BY-SA 3.0)
1961. október 31-én a rendőrség kiürítette a Vörös teret és lezárta a közeli utakat. A sötétség leszálltával a hatóságok emberei egy sírgödröt kezdtek ásni a Kremlt körülölelő fal egyik félreeső részén.
A sötét mélység már várta gazdáját, Sztálin testét, amelyet az üveg szarkofágból egy közönséges koporsóba helyeztek, mialatt eltávolították a zubbonyán lévő aranygombokat és váll-lapokat.
A pletykák szerint a balzsamozók olyan jó munkát végeztek, hogy a vezér holttestén egyáltalán nem fogott az idő nyoma.
A temetéssel megbízott különítmény azonban nem bízott semmit sem a véletlenre, az esetleges paranormális jelenségek, de leginkább az ereklyegyűjtők tevékenységének kiküszöbölése végett, Sztálin koporsóját vastag betonréteg alá temették, majd földet hánytak rá, így gátolva meg a „Generalisszimusz feltámadását”.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
