Enni, vagy nem enni: ez volt a kérdés Kürthy Judit2023. 10. 24., k – 16:17 Dunaszerdahely |
Ágh Dávid, klinikai szakpszichológus tartott átfogó előadást az Itsipitsiben a táplálkozást érintő kérdésekről.
A gyerekkönyvesbolt és a L’élek Pont Polgári Társulás közös szervezésében létrejött előadáson szó esett többféle evészavarról is, egy gondolat azonban következetesen végigvonult minden említett kórképen: amit elhiszünk, biológiailag is hatni képes. Érdekes részleteket tudhattunk meg az egyes zavarokról, melyeket egy-egy filmrészlettel, illetve könyv idézettel is szemléltetett, majd több alkalommal is kikérte a közönség véleményét. Az egyes filmekből olyan nagy hatású jeleneteket láthattunk, melyekből elképzelésünk lehet az evészavarral küzdő emberek hétköznapjairól. Szó esett a hánytatásról, a koplalásról és azok lehetséges lélektani hátteréről is.
Az evés minden ember életében központi kérdés, jelentősebb ünnepeink köré legtöbb esetben valamiféle közös étkezés is társul. Számos vélekedés övezte az evést a történelem során
„A pszichoanalízis 130 évvel ezelőtt elkezdett foglalkozni azzal, hogy milyen fejlődési stádiumokon megyünk át. Az úgynevezett freudi pszichoszexuális fázisoknak az első szakasza az orális fázis, ami azért fontos szimbolikusan is, mert mindannyiunkra igaz, hogy amikor megszületünk, akkor összehasonlítva más élőlényekkel, vagy fajokkal életképtelennek születünk. Ekkor egy ösztönös kapcsolódásunk van az anyánkhoz. Újszülöttként egyből mászunk rá és keressük a mellett, mert a születés után azonnal táplálkoznunk kell. Ez az első nagyon fontos kapcsolatunk egy jó emlékkel, amikor anyatejjel megtelítődik a mandula méretű gyomrunk, az addigi rossz élmények után, miután kijöttünk az anyaméhből és hideg van, s még a levegővételünk is fáj”
– mondta el Ágh Dávid. Ehhez a fázishoz társítják az első frusztrációs élményünket, mikor már nem szophatunk többé. Ez egyfajta gyász során engedődik el idővel. A pszichoszomatikus orvostudomány megalapítója, Alexander Ferenc azt vizsgálta, hogy bizonyos mentális folyamatok hogyan hatnak a testünkre, illetve hogy az egyes betegségekben milyen arányban dolgozik a lélektan és a biológia.
Ágh Dávid érintette még az evés evolúciós hátteret és a több tízezer évvel ezelőtti motivációt állította központi szerepbe, mely akkor az élelemszerzés köré koncentrálódott. Akkoriban az embereknek le kellett vadászniuk, be kellett gyűjteniük az ételt. Ilyenkor egyedül, vagy kisebb csoportokban hagyták el barlangot, vagy a közösséget, ami mindig valamilyen feszültséggel, frusztrációval, félelemmel járt.
„Ennek az evolúciós hagyatéka az, hogy amikor az ételhez közelítünk, olyasmi folyamatok zajlanak le az agyban, melyek nagyon hasonlatosak a szorongáshoz. Feszültté válunk, amikor az ételhez közelítünk. Ez azért van, mert több 10 ezer évig ez így zajlott. S ebben a helyzetben az optimális viselkedés az az, hogy annyit együnk, amennyit csak lehet, és olyan gyorsan, amilyen gyorsan azt tudjuk. Akkor még nem volt olyan könnyen elérhető az étel, mint ma”
– tette hozzá a szakember.
Egy régi narratíva szerint a táplálkozási zavarok az anya-gyermek kapcsolatra vezethetőek vissza. Ennek egy része tudományosan megalapozott, a másik részét viszont el kell engednünk, mely szerint csakis a nők és anyák tehetnének a lélektani problémákról, vélekedik Ágh Dávid. A javarészt férfi pszichológusok által alkotott elméletek alapján ezt azonban nehéz megtenni.
„Sokszor a gyermek túlsúlya élettanilag kapcsolódhat ahhoz, hogy a háttérben egy anya nem engedi őt megfelelően távolodni. Ez az ödipális anya megmutatkozik például a Jancsi és Juliska mesében a boszorkány szerepében, aki valami miatt, talán egy saját belső konfliktus következtében nem engedi megfelelően távolodni a gyermekét. Az ödipális fázis része a szexuális érés is, ezért a gyermek szexuális érésnek elhárítása is megjelenhet”
– fejtette ki a pszichológus.
A közönség sorai közt ülők figyelmesen hallgatták a pszichológiai okokat, melyeket Ágh Dávid a filmek és a könyvek mellett egy sor hétköznapi példával is magyarázott. Az előadáson szóba került az anorexia, ami a leghalálosabb pszichológiai kórkép, ugyanis arányaiban ennek a betegségnek a legmagasabb a mortalitása, magasabb még a depressziónál is. A spektrum két vége, a kóros elhízás és az anorexia is egy egész életen keresztül húzódó állapot.
„Az anorexia arról szól, hogy keveset eszem, próbálok minél vékonyabb, minél soványabb lenni. Emiatt az alapvető tévhit, hogy ez egy újkeletű dolog, ami csak a modern kor szüleménye és összefügg a most dívó, testképtorzító infoáradattal, ami minket körbevesz. Ez igaz is, meg nem is. Az anorexia nem egy új dolog, már vannak róla feljegyzések egészen 1400-as évekből”
– mondta, majd hozzátette, hogy a világszerte előforduló táplálkozási zavarok statisztikai mutatója szerint azokban az országokban is, ahol a különféle médiumok által közölt testképtorzító információk nem kapnak teret, az evészavarok aránya hasonló eredményt mutat. Nagyobb az esély arra, hogy táplálkozási zavarral van dolgunk, ha a szülők is hasonló problémával küzdöttek. Gyakran van a háttérben egy olyan korlátozó, vagy kritikus szülő, aki akadályozza, illetve nagy befolyással bír a gyermekre. Az anorexiára hajlamosító személyiségjegy a perfekcionizmus és a kontrollélmény, miközben az önmegélésük az, hogy hatalmat gyakorol, mellyel uralkodik a teste felett. Ebből a szempontból ez éppen ellentétes az impulzív kórképet mutató bulimiával, amelyben falási rohamok törnek elő, azt pedig intenzív szabadulási szándék követ.
Az evészavaroknál, főként az anorexiánál azért is nagyon fontos a családterápia, mert a család is valamennyi kiváltója, illetve fenntartója ennek.
„A családban szemben álló felek számára az anorexiás egy küzdőtér és valamennyire az ő teste mutatja meg azt az agressziót, ami körülötte van és amit ő maga ellen fordít. Ő a tünethordozó a családban, mert általában beteg a családi működés is. Éppen ezért az egyéni terápia nem szokott használni a táplálkozási zavaroknál, mert hogy hiába hoz helyre valamit az adott egyénben, ha visszamegy aztán ugyanabba a családba, ami eleve diszfunkcionális. Ez más pszichiátriai zavaroknál is jellemző, de itt kifejezetten kialakítója és fenntartója is a táplálkozási zavarnak”
– fejtette ki a pszichológus az egyik filmrészlet után, melyben az étkezési problémákkal küzdő fiatal lány családtagjaival éppen családterápián vett részt.
A falászavar is szóba került az est folyamán, melynek lényege, hogy a szükséges napi kalóriamennyiség többszörösét vagyunk képesek bevinni a szervezetünkbe. Ha ez aktív szabadulási kényszerrel jár együtt, akkor már bulimiás működésnek számít, ha nem, akkor túlevésről van szó. Egy tavaly végzett amerikai kutatás, melyben több ezer alanyt vizsgáltak, azt mutatta ki, hogy a fogyókúrázók 75 százaléka – legyen szó bármilyen fogyókúráról – a diéta után egy éven belül hajlamos visszahízni azt a súlyt, amit leadott, sőt, sok esetben még többet is.
„Ha nem nézünk rá arra, hogy az étel, vagy az evés számunkra mit jelent, akkor, amikor a fogyókúrába belekezdünk, az történik velünk, hogy mindaz, amit addig az étellel szabályoztunk, általában elfojtottunk, vagy szimbolikusan »lenyeltünk«, előtör belőlünk. A probléma az, hogy nincs megküzdési stratégiánk, nem tudunk mit kezdeni azokkal az érzésekkel, nem tudjuk őket szabályozni. Meg kell fordítani a kérdést onnan, hogy mit tesz velem az a kaja, amit eszem, hogy mi rosszat, például egészségtelen, vagy túl sok, oda, hogy mit ad nekem, mi volt az, amiben idáig segített. Fájdalomcsillapító volt számomra? Vagy valamiféle szabadulás, vagy az eltávolodásban segített engem, hogy eltüntessek vele egy félelmemet? Vagy bűntudatom van és annak elhárítására használom az evést, mint önbüntetést?”
– részletezte a feltételezhető okokat a szakember.
Az előadás során több hasznos tanács is elhangzott, egy azonban mégis kulcsfontosságúnak bizonyult a testsúly szabályozásában, ez pedig az érzelmi kontroll visszaszerzését segítő módszerek. A korábban említett amerikai kutatás ugyanis azt mutatta ki, hogy azok, akik képesek voltak megtartani a súlyukat, valamiféle stresszcsökkentő technikát alkalmaztak a diéta mellett. Ezek segítettek nekik érzelmeik szabályozásában és egyértelműen csökkentették a stresszt. Ilyen technika lehet például a naplóírás, vagy a különféle relaxációs gyakorlatok.
L’élek Pont Polgári Társulás rendezvénye azzal a céllal valósult meg, hogy az előadásból befolyt összeggel a légi Aranykert Pszichoterápiás Központban dolgozó pszichológusok továbbképzését támogassák. Az Itsipitsi belső tere dugig megtelt érdeklődőkkel, s egy nézői hozzászólás egyértelművé tette, hogy van igény a folytatásra.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
