Királyi sír, magyar Leónidasz és „nemzeti nagylétünk nagy temetője” Iskola utca2023. 10. 14., szo – 12:36
Úgy érzem, illendő, ha első ízben elnézést kérek a kedves olvasótól a cím miatt, aminek megfejtése valósággal rejtvénybe illik, és miután kiderül, hogy a székesfehérvári romkertről, Zrínyi Miklósról és Mohácsról van szó, akkor sem egyértelmű, hogy a cikk a Selye János Egyetem történelem szakos hallgatóinak tanulmányi kirándulásáról szól.
A tanulmányutat az egyetem Tanárképző Karának Történelem Tanszéke hirdette meg szeptember 20–22-ére. A kirándulás a székesfehérvári romkertben kezdődött, ahol megannyi királyunkat helyezték egykor végső nyugalomra. Második állomásunk Szigetvár volt, ahol betekinthettünk a várháborúk korának kézzelfogható történelmébe. A következő napot Pécsen töltöttük. Itt először a Pécsi Tudományegyetemre látogattunk el, ahol nemcsak a helyi egyetem kutatóinak előadásait hallgathattuk meg, hanem mi is előadással képviseltettük magunkat, amit Melcher László tartott a Dorog környéki svábok 20. századi hányatott sorsáról. Mindezek és az ebéd után a „diákok városának” felfedezése következett: egyebek mellett megtekinthettük a gyönyörű székesegyházat, az egyedülálló dzsámit és a zseniális Csontváry-kiállítást. Zárónapunkon a Mohács melletti, a magyar középkort lezáró csata 450. évfordulójára épült emlékműnél tettük tiszteletünket. Utolsó állomásunk Pécsvárad volt. Meglátogattuk az egykori monostort, majd a környékre kitelepített felvidéki magyarokkal és azok leszármazottaival beszélgettünk.
Ebben a három napban a hallgatóknak különleges élményekben lehetett részük. Kilépve a szigorú egyetemi légkörből, új szemszögből szemléltük a történelmet, amihez elsősorban az emberségünket kellett elővennünk. Mohács tragédiája, Szigetvár önfeláldozása és az egyszerű felvidéki emberek sorsa mind olyan esemény, amit nem lehet kívülállóként szemlélni. Számos összetevőre van szükség, hogy az ember csak egy pillanatra is átérezze és megértse ezt az egészet.
Ezek a napok arra tanítottak, hogy időről időre ki kell lépnünk a történelemből, és nem folyamatokat, évszámokat, tényeket látni, hanem embereket, sorsokat, egyéni történeteket és tragédiákat. Ez nemcsak történelem, hanem megannyi emberi sors. Tragédia, ami akár ma vagy akár velünk is történhetne. Ez az, amit az iskolapadokban eltöltött évek alatt nem mindig sikerült éreznünk. Úgy gondolom, hogy ez a kirándulás – ha lehet kirándulásnak nevezni egy ilyen mély, gondolatébresztő utazást – kiváló útravaló a Selye János Egyetem hallgatóinak, akik tanári pályájukon (ennek hatására is) ezt a tudást és ezt az emberséges hozzáállást próbálják majd továbbörökíteni a jövő nemezdékeinek, mint amit mi megtapasztalhattunk ezekben a napokban.
Kukolík András
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
