Ukrajna EU-tagsága csak a fedőszöveg, ez magyarul azt jelenti, hogy ettől kezdve az amerikai birodalom agóniája meghosszabbításának minden anyagi és szimbolikus költségét Európa fizeti, akár saját pusztulása árán is.
the telegraph
Bár számos alkalommal láthattuk már, mégis mindig lenyűgöző élmény átélni, amint a világot irányító, saját bevallása szerint persze „nem létező” erő a szó szoros értelmében az csinál, amit csak akar. A most egész Európa, benne a Baltikumtól a Balkánig húzódó „Köztes Európa” és Magyarország számára felállított végzetes csapda újra igazi mestermű. Akár gratulálhatnánk is az újabb fantasztikus teljesítményhez, ha nem a mi létünk forogna kockán, de sajnos az forog.
Lássuk, miért és hogyan.
A látványtechnikai felszínen „orosz–ukrán” háború fantázianéven eladott médiatermék valójában egy birodalmi háború, amelyet az amerikai impérium azért volt kénytelen kiprovokálni, mert végzetes eladósodottsága elérte azt a szintet, ahol az összes vele szemben fennálló követelés nagyobb, mint az összes vagyona. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy éppen azért igyekszik újabb és újabb tőzsdei „buborékokat” felfújni, hogy a vagyonelemeit, főként pénzügyi eszközeit és ingatlanait a globális piac felülértékelje, mert akkor, mint most is optikailag egy-két százalékkal nagyobbnak látszik az összes vagyon, mint az összes követelés. Ám ez semmit nem változtat azon, hogy a birodalomnak vége. Hiszen ha csaknem egy évszázados világkifosztás nyomán is csak annyira futja az erejéből, hogy tőzsdei manipulációkkal legalább azt el tudja érni, hogy éppen nem nagyobb az összes tartozás, mint az összes vagyon, akkor nincs miről beszélni. Ez az állapot az összeomlás előtt álló nagybirodalmak jellegzetes kórképe.)
Az amerikai birodalomnak tehát azért kell permanens háborús helyzetet fenntartania, mert csak ettől remélheti, hogy a megfélemlített és kiszolgáltatott világ akkor is kénytelen legyen megfinanszírozni ezt a felfoghatatlan adósságtömeget, ha teljesen nyilvánvaló is, hogy a birodalommal szemben fennálló követelései a semmibe futnak. A háborúhoz azonban, mint tudjuk, pénz, pénz és pénz szükséges, és ennek az előteremtése egyre reménytelenebb feladat a technikai fizetésképtelenség újabb és újabb megalázó mutatványai közepette részegen tántorgó impérium számára. Ám a háborút nem tudja s nem is akarja befejezni, hisz az utolsó reménye éppen az, hogy az esetleg így összeomló Oroszország teteméből lakmározva egy darabig meghosszabbíthatja még agóniáját.
Ez a stratégiai cél azonban egyre elérhetetlenebbnek látszik, így a háború mint „befektetés” egyre végzetesebb „projekt” a birodalom számára.
Kibontakozni látszik azonban egy olyan „megoldás”, amire elégedetten csettintene az egyszeri ember, és azt mondaná: „ögyes”. Az ögyes megoldás pedig nem más, mint az, hogy gyorsított eljárással fel kell venni Ukrajnát az Európai Unióba.
És ettől kezdve az amerikai birodalom minden háborúval kapcsolatos anyagi terheit automatikusan Európa népei viselik.
Az erre utaló jelek ugyan már hónapok óta sokasodnak, de a „projekt” most lépett abba a fázisba, ahol az Európai Unió tagországainak rövidesen operatív döntéseket kell hozniuk erről az Európa totális felszámolásával járó stratégiáról. Tegyük mindjárt hozzá, hogy az Európai Unió mint intézmény Ukrajnának nyújtott pénzügyi „támogatása” már most is sokkal magasabb, mint Amerikáé.
Ukrajna uniós tagságával valójában a birodalom egy végtelenített pénzszivattyút kapcsolna Európára.
Ennek „hidraulikája” földrészünk minden problémáját „megoldaná”, lévén, hogy ezzel felszámolná önmagát. Egy „aprócska” gond van, hogy az uniós szavazógép zavartalan önmegsemmisítési üzemmódját egy Magyarország nevű tagállam notóriusan megakadályozni törekszik, és ez nyilván most sem lenne másként. Két lehetőség van („stick and carrot”) a fenyegetés és/vagy az „édesgetés”, vagy meg kell vesztegetni, vagy el kell takarítani az útból.
A látványos megsemmisítés azonban elég kockázatosnak látszik, különös tekintettel arra, hogy közeleg a magyar elnökség ideje és az európai parlamenti választás, s mivel ezek minden eddiginél komplexebb „médiafelületet” biztosítanak a renitens magyar kormány számára, így egyelőre csak az „édesgetés” látszik járható útnak a birodalom számára. Ennek nyitánya volt az elmúlt héten az, hogy a Financial Times, mint a globális véleményhatalmi rendszer zászlóshajója diszkréten jelezte, hogy végre megnyílhatnak az uniós támogatások Magyarország számára, Magyarországnak „mindössze” egy kicsit „konstruktívabban” kellene kezelni a legfontosabb kérdést, Ukrajna „európai integrációját” és persze Svédország NATO-csatlakozásának ratifikálását is. A nyomaték kedvéért két és fél Nobel-díj is adódott egy héten belül, és még ki tudja mennyi „nyalánkság” van bekészítve a „jó gyerekek” számára, mert ugye minden csak időzítés kérdése, ahogy erre már Talleyrand, a nagy „túlélő” is felhívta a figyelmet.
Talán kegyesen még azt is elnéznék, ha kissé kívül állnánk a migrációs paktumon.
Ukrajna EU-tagsága csak a fedőszöveg, ez magyarul azt jelenti, hogy ettől kezdve az amerikai birodalom agóniája meghosszabbításának minden anyagi és szimbolikus költségét Európa fizeti, akár saját pusztulása árán is. Volt már egyszer hasonló helyzetben Európa, amikor az „egyik” oldalon V. Károly császár, a „másik” oldalon pedig Nagy Szulejmán szultán volt ugyanannak a „nem létező” erőnek a kitartottja. Ez az így lényegében önmagával csatázó erő satuként semmisítette meg a Szent Korona szakrális történelmi Magyarországát. Igaz, néhány évtizeddel ezt megelőzően volt egy Hunyadi János nevű magyar, akinek volt átfogó elképzelése e katasztrófa elkerülhetőségét illetően, ám „valami” rejtélyes módon az útjába állt. Kérdés vajon most miképpen lesz majd?
Bogár László közgazdász
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
