Október hatodikát – az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után kivégzett 13 aradi vértanúra és a Pesten kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnökre emlékezve – 2001-ben nyilvánította a Magyar Országgyűlés nemzeti gyásznappá. Felvidék-szerte ezúttal is számos helyen tartottak megemlékezéseket.
A 13 aradi vértanú közül hárman születtek a Felvidéken, és maga a Pesten kivégzett Battyhány Lajos miniszterelnök is Pozsonyban született. Aulich Lajos, a szabadságharc utolsó hadügyminiszterenémet szülők gyermekeként ugyancsak Pozsonyban született, hamvai 1974 óta a vértanúk emlékoszlopa alatti kriptában nyugszanak. Lahner György, aki később a hadügyminisztérium Tüzérségi és Felfegyverzési Osztályát vezette a Turóc megyei Necpálban (Necpaly) született, földi maradványait szintén az emlékoszlop kriptájában helyezték el. Dessewffy Arisztid aki a Felső-Magyarországi Hadtest parancsnoka volt, a Kassától nem messzi Ósvacsákányban (Cakanovce) született, földi maradványai 1850 óta a Dessewffyek margonyai birtokán nyugszanak.
Cikkünk a felvidéki megemlékezésekről folyamatosan frissül.
2023. október 6-án a Nemzeti Gyásznap alkalmából Léván a helyi Reviczky Társulás szervezésében két eseménnyel is fejet hajtottak a 13 aradi vértanú emléke előtt.
Délután 4 órakor a lévai temető 1848-as honvéd-emlékművénél Ševeček Judit, a Reviczky Társulás titkára az alábbi vezérgondolattal köszöntötte a szép számban egybegyűlt emlékezőket: „Október 6. a magyar nemzet gyásznapja, és az is marad, amíg a nemzet él! Nem feledhető ez a szégyenteljes tett! Emlékezzünk ma azokra az aradi vértanúkra, akik hazánkért a legdrágábbat, az életüket adták!“ Majd a lévai Juhász Gyula Alapiskola tanulói, név szerint Tóth Fanni, Szabó Viktória, Papp Gréta, Icso Boglárka, Dóka Bianka, Jónás Margita színvonalas irodalmi történelmi műsora hangzott el. Felkészítőjük Drenka Beáta tanító nénijük volt.
Ezt követően a gyásznap szónoka, Lanz Roland történész, a diószegi Pannonia Polgári Társulás elnöke lépett a mikrofonhoz. Beszédében kiemelte az aradi 13 vértanú példáját, de kitért arra a további 4 honvéd tisztre is, akik október 6. után lettek a nemzet mártírjai. Továbbá rámutatott a 48-as mártír hősöknek arra az erős belső tartására, ami a jó ügy, a magyar szabadság melletti harcos kiállásból fakadt, s ami akkor is, most és mindörökké erkölcsi fölényüket jellemzi és állítja Őket számunkra példaképpé.
A megemlékezésen végén a lévai magyar intézmények és szervezetek képviselői koszorút, illetve égő mécseseket helyeztek el az emlékművénél. Az ünnepélyes főhajtás a Himnusz közös eléneklésével zárult.
Ezt követően az emlékezők a Reviczky Társulás székházába vonultak, ahol 17 órakor vette kezdetét a megemlékezés zárórésze. Itt elsőként Wurczer Péter operaénekes gyönyörű előadásában „Jaj, de búsan süt az őszi nap sugára“, a Mátyusföldről származó az aradi 13 vértanú emlékére írt énekes ballada, és a szülőföld szeretetét megéneklő „Estharang“ c. magyar nóta hangzott el. A csodálatos énekhang mellett a művészi és szívből jövő előadásmód sokak szemébe csalt könnyeket.
Majd Lanz Roland történész „Gróf Dessewffy Arisztid élete és munkássága“ című előadása következett. Bevezetőjében az előadó hangsúlyozta, hogy azért választotta a 13 aradi vértanú közül éppen Gróf Dessewffy Arisztidet, mert Ő nemcsak felvidéki születésű, de polgári élete javarészét is szülőföldjén élte le, s az egyedüli aradi vértanú, kinek földi maradványai Felvidéken nyugszanak.
Az előadás során megtudtuk, hogy Gróf Dessewffy Arisztid a Kassától 18 km-re északkeletre fekvő Csákányban született jómódú, magyar, evangélikus nemesi családban, melyek ősei még Szlavóniában szerzett hősiességükért kaptak nemességet. Dessewffy Arisztid apja, cserneki és tarkeői Dessewffy Gáspár anyja, felsőkubinyi Kubinyi Julianna volt. Tanulmányait a kassai és az eperjesi gimnáziumban végezte. 18 éves korában jelentkezett a császári hadsereg 5. (Radetzky) huszárezredébe, ahonnan 1839-ben nyugdíjaztatta magát. Megnősült, és Eperjesen gazdálkodásba fogott. 5 gyermeke és felesége még a forradalom kitörése előtt meghaltak. Az 1848-as forradalom kitörése után ismét szolgálatba lépett, szeptember 22-étől nemzetőr őrnagyként részt vett a Sáros vármegyei nemzetőrség szervezésében. November 26-án alezredessé és a felső-tiszai hadtest dandárparancsnokává nevezték ki. Klapka György parancsnoksága alatt részt vett a felső-tiszai hadtest újjászervezésében, Kitüntette magát a kápolnai csatában, majd a tavaszi hadjárat ütközeteiben, ezért április 18-án megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát, majd április 30-án az I. hadtest lovashadosztályának parancsnokává nevezték ki. Hadtestével jelen volt Buda ostrománál. Június 2-án átvette a IX. hadtest parancsnokságát, egyben megkapta vezérőrnagyi kinevezését. Július elejétől a felső-magyarországi hadsereg lovassági főparancsnokaként feladatul kapta az orosz sereg előrenyomulásának akadályozását.
A szabadságharc bukása után lehetősége lett volna Törökországba menekülni, de volt bajtársa, Franz von Liechtenstein herceg altábornagy biztatására augusztus 19-én a császári csapatok előtt letette a fegyvert. Liechtenstein tábornok utóbb valóban közben is járt bajtársa érdekében, de eredménytelenül: az aradi hadbíróság Dessewffy Arisztidet kötél általi halálra ítélte. Mivel császári csapatok előtt tette le a fegyvert, ítéletét Haynau később „kegyelemből” golyó általi halálra változtatta. A golyó által kivégzettek négyes csoportjában másodikként lépett a kivégző osztag elé. A kivégzetteket az aradi vár árkában földelték el. Holttestét családja később titokban felkutatta és kicsempésztette a várból. A vértanú tábornok teste 1850 óta családjának a Bártfától 25 km-re dél-keleti irányban fekvő margonyai birtokán nyugszik, ami azóta nemzeti kegyhely.
Nagy tapssal jutalmazta a közönség a szép előadást, melyet követően az előadó nemzeti ünnepeink rendszeresen nagy tömegeket megmozgató megünneplésére és helyi értékeink felkutatására, dokumentálására és megismerésére biztatott. Hangsúlyozta, hogy ezek fontos pillérei nemzeti önazonosságunk megőrzésének és kollektív tudatunk megerősítésének. Az előadást követően egy kis agapé keretében kellemes hangulatban tovább folytatódott a gondolatok cseréje. (Müller Péter)
***
Pozsonyban már hagyományosan a Kecske-kapui temetőben gyűlnek össze az emlékezők, hogy méltóképpen tisztelegjenek az aradi vértanúk és egyben a Pozsonyhoz kötődő hős vértanúk emléke előtt. A szépen felújított Jeszenák János mauzóleum előtt idén is megjelentek a tisztelgők, köztük közéletünk képviselői, a pozsonyi Duna utcai Alapiskola és Gimnázium igazgatósága, Nagy Olivér, Alsószeli evangélikus lelkésze, az ifjúsági szervezetek tagjai és Pozsony lakóinak egy csoportja.
A megemlékezést a 37. Pozsonyi Városi Napok keretében szervezték, a megjelenteket Neszméri Tünde megyei képviselő, a Csemadok Országos elnökségének tagja köszöntötte, aki többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a 175 éve kezdődött forradalmat eltiporták, a tábornokokat és számos hazafit kivégeztek, az ország fejlődését visszafordítani már nem tudták.
Az ünnepi beszédet dr. Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete tartotta. Szavaival azt hangsúlyozta, hogy október 6. bár gyásznap a magyarság történelmében, hogyisne, hiszen a nép legjobbjait küldték bitófára, végezték ki, mégis a feltámadás ígéretéről is meg kell emlékeznünk. A kivégzett tábornokok hátramaradt leveleiből ugyancsak a remény, a bizakodás csendül ki, erre kell emelt fővel emlékeznünk. Előttük tisztelegve nem feledhetjük, hogy a magyar sorsot, történelmünket, hagyományainkat, kereszténységünket nekünk is vállalni kell.
Ezt erősítette szavalatával Bittera Sophie Iman, a pozsonypüspöki alapiskola tehetséges tanulója, aki Reményik Sándor A szobor helyén című versét szavalta el, majd elénekelte az Ismerős arcok Nélküled című dalát.
Idén is számos közösség, szervezet képviselője helyezte el koszorúját Jeszenák János báró, Nyitra megye főispánja, a felvidéki ellenforradalmi csapatok ellen küzdő egységek kormánybiztosa mauzóleumában, síremléke előtt. Koszorúzott többek között a magyar nagykövetség képviseletében dr. Balogh Csaba és Venyercsan Pál, a Liszt Intézet igazgatója, Forró Krisztián, a Szövetség elnöke, Jégh Izabella és Bárdos Gyula, a Csemadok tisztségviselői, Nagy Ildikó és Flórián László, a Pozsonyi Casino koszorúját helyezte el, Dunajszky Géza pedig a Csemadok Pozsonyligetfalusi Alapszervezete koszorúját.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Haynau parancsára Pozsonyban is megkezdődött a megtorlás és Pozsonyban is, akárcsak Aradon 13 embert, egyszerű, tisztességes polgárt végeztek ki. Nevük a megemlékezésen minden évben elhangzik, minden évben leírjuk, legyen is így még sokáig, hiszen hősök voltak ők, bár egyikük sem akart az lenni, hanem nemzeti érzületből, belső meggyőződésből, lelki szükségből tették dolgukat, vállalták, amit megkövetelt a haza, az akkori helyzet.
Ők név szerint: Dressler Dániel, Baldini János, Petőcz György, Nimnichter János, Gruber Fülöp, báró Mednyánszky László, Rázga Pál, Mészáros Dávid, Stift József, Bugyik József, Tóth József, Trexler Ferenc, Gasparich Kilit.
A megemlékezés résztvevői Jeszenák János mauzóleumától minden évben elvonulnak Rázga Pál evangélikus lelkész sírjához is. A hitszónoknak, akit 1849. június 18-án akasztottak fel Pozsonyban, büne az volt, hogy több beszédében mozgósított a forradalom ügyében, harcra szólította fel a pozsonyiakat, majd tábori lelkészként viselte gondját a nemzetőröknek. Kivégzése után családjára, feleségére és öt gyermekére szomorú sors várt, megpróbáltatások és súlyos szegénység, jószívű emberek támogatásával élték további életüket.
A tizenhárom aradi vértanú egyike, Damjanich János utolsó szavai életében ezek voltak: “Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”
Ők vállalták a halált, nekünk kötelességünk megőrizni emléküket!
A pozsonyi megemlékezés végén a résztvevők közösen elénekelték nemzeti imánkat, a Himnuszt. (Benyák Mária/Felvidék.ma)
***
Hagyományosan Komárom Város Önkormányzata, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület és a Csemadok Komáromi Alapszervezete rendezésében került sor az aradi vértanúk emléknapja alkalmából szervezett megemlékezésre a Klapka téren.
Bese László történész, a Selye János Egyetem oktatója ünnepi beszédében az aradi vértanúk mellett Klapka György tábornokról is megemlékezett, aki az utolsó percig, 1849. szeptember végéig védte Komáromot, akinél „keresve sem találnánk jobb példát” – fogalmazott. A történész szerint Klapka tábornok példájából erőt meríthet az a közösség, amelyik vereséget szenvedett. Bár feladta a harcot, amit Kossuth sosem bocsájtott meg neki, de ez a harc már ’49 őszén reménytelen volt – húzta alá a történész.
A cikk teljes tartalma itt érhető el:
(Szalai Erika/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
