Ki tudja, miről nevezetes Hernádkak és hol fekszik? Erre a fogas kérdésre néhány napja még én sem tudtam volna válaszolni. De mivel a településen tartották szeptember 30-án, szombaton a Tompa Piknik című 31. Önök kérték Spanyolnátha Kertfesztivált a Vidám Páva – Tompa Mihály Kultúrkert és Alkotóház rendezésében, most már tudok válaszolni a feltett kérdésre. Váczy János, Tompa életrajzírója volt a kalauzom.
1840 elején a harmadéves diák az iskolaszék engedelmével ismét elhagyta Sárospatakot s nevelőnek ment Sissáry János kaki földbirtokos két fogadott fia, Gyula és Kálmán mellé. Ez az év volt a költő fiatalságának első boldog időszaka. Mind az úri kényelem, amelyben itt élt, mind a család iránta tanúsított nagyrabecsülése feledtették régi szenvedéseit.
Sissáry Tompa ottani működéséről 1840. december 5-én kiállított bizonyítványában elismeréssel említette, „példás szorgalmát, fáradhatatlan ügyekezetét s dícséretes külső magaviseletét”. Kovács Sámuel református lelkész pedig „ezen sokra czélozó reménységű nemes ifjúnak… erkölcsi példaadásáról s kathedrai jeles tanításáról” tett bizonyságot. Itt írta Kandallódal, Vízdal és Póstadal c. verseit, melyek nemsokára megjelentek.
Megismerkedett Pankotai Józsa Lajos ottani földbirtokos 14 éves leányával, Franciskával. Tompa esténként sok kedves órán keresztül vele énekelgetett, miközben a leány gitárral kísérte. Az ifjú költőnek különösen tetszett az a népdal, mely így kezdődik:
Mikor viszi a kislány a vizet:
Akkor töri a legényt a hideg.
A szép szőke leány 1844. augusztus 4-én Tátray Lászlónak nyújtotta kezét s 1896 körül halt meg. Ezt a szép emléket költészete is megőrizte. Visszavarázsolta ifjúsága boldog álmait, „mikor még rengő habján játszva viszi az élet,s nem ismeri az örvényt és szirteket.”
Mikor csendes, nyári szürkületben
Üldögéltünk a lugasba ketten;
Hogy átölelt lágy fehér kezével:
Azt az órát hogy felejteném el?
A szomszéd Hernádnémetiben, mely 1,3 km-nyire fekszik Kaktól, lakott Máthé János káplán, egy művelt ifjú, akivel szoros barátságot kötött. Át-átrándult hozzá s együtt vadászgattak, barangoltak a harangodi síkságon.
Az alkotóházban külön szoba emlékezik meg Tompáról, amelyet egy ebből az alkalomból most felavatott mellszobor fog gazdagítani. Annak alkotója Boncsér Árpád, Tiszadadán élő szobrász, érem- és fotóművész. Az avatás után virágokat helyeztünk el a talapzatnál.
Tehát erre a településre érkeztem, mely 15 km-re, keletre fekszik Miskolctól. Azért kaptam meghívást, mert 2002-ben a Hernád folyóról készült film szakértője és tolmácsa voltam, melyet most levetítettek. A millecentenárium alkalmából a Kárpát-medencei folyók mindegyikéről film készült. Szobolits Béla, Balázs Béla-díjas dokumentumfilm-rendező választotta magának ezt a folyót, mert fiatal korában Hernádkakon járt iskolába. A filmben egykori tanítónője is emlékezett.
Számomra ez egy időutazás volt. Sokan, akiket akkor megszólaltattunk, ma már nincsenek közöttünk. Magyar Ferenc¸ egykori parlamenti képviselő, vagy Mitro Béla, az első kassai sípályák építője. Valamint a szepesolaszi népzenészek vidám vezetője sem.
A vetítés után Serfőző Simon költő beszélgetett a film rendezőjével és velem. Vidám, sőt tréfás és gazdag program fogadta a szép számú érdeklődőt az 1600 lelket számláló település alkotóházának udvarán. Kocsis Csaba gitározva adta elő megzenésített verseit, Tirk Tamás polgármester üdvözölte a jelenlevőket és Vass Tibor költő, képzőművész, a Spanyolnátha c. lap alapító főszerkesztője – e rendezvények lelke –, köszöntötte közönségét. A lap írásaiból is kaptunk ízelítőt és a kerítésen tárlat várta az érdeklődőket.
Felavatták Drozsnyik István szobrát is, akinek a nevét tréfából Dr.ozsnyikként írja. Az ebből az alkalomból megjelent verseskötetéből idézett, melynek címe: Csak azért is.
Az Éltető Lélek Irodalmi Kör (Jacsó Pál, Hangóné Birtha Melinda, Kardos Katalin) verseket adtak elő, melyek egy fikció nyomán születtek. Petőfi Sándor, Tompa és Kerényi Frigyes ugyanis 1845-ben Eperjesen költői versenyt tartottak, s az Erdei Lakról írtak verset. Ez adta az ötletet, hogy mi lett volna, ha Kakon is mindhárman versenyeztek volna. Jacsó, Finta Éva, Kégl Ildikó és Fecske Csaba remek versei hangzottak el, akik ezt az elmeszüleményt játékosan továbbgondolták.
Ízelítőt adva e szellemes versekből, Jacsó Pál Pohárköszöntőjéből idézünk, melyet a műsort záró borkóstoló és ebéd követett.
Ebben a borban benne van a közeli jövendő,
meg dugó alá szorulva az elmúlt száz esztendő.
Advent a Hargitán, vezeklés meg zokszó, de
kihallatszik minden nap belőle: A déli harangszó,
(…)
Ebben a borban benne van a legmélyebb pince,
és az Óperencián innen a világ összes kincse.
De e pohárból csak az igyon, aki azt elbírja,
megláthatja talán benne merre van
Atilla, Árpád, Petőfi és Radnóti sírja…
(…)
Ebben a borban benne van István is meg Koppány,
s az utolsó korty félrenyelve a hatalmasok torkán.
Márai gyertyáinak csonkig égett fénye,
elindultunk egy félúton, aztán később
meg rájövünk, egy másikon kéne…
(…)
Ebben a borban benne van a Duna-Tisza köze,
az éltető Földanya forró-nedves öle.
Ebben a borban ott rejlik sok megfejthetetlen álom,
s ha száz évet alszunk még, ringló szilvaágyon:
A Hold arcára rajzolt első magyar lábnyom,
S amikor egy másik bolygón szólal meg először
Egy szőke kislány torkából a „Kis kece lányom”.
A műsor végén a 120 éve elhunyt Ráth Mórra emlékeztek meg, aki könyvkiadóként elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar klasszikus írók (Vörösmarty, Eötvös József, Arany János, Tompa…) kiadásával. A míves kiadványokat ez alkalommal kézbe is vehettük.
Jövőre Tompa plusz Hermann Ottóné rendezvényt tartanak. Ő Borosnyay Kamillaként (1856-1916) látta meg a napvilágot, asszonynevén tette közzé tárcáit, regényeit és verseit. Férje, a Breznóbányán született polihisztor tudós és közszereplő halálának 110. évfordulójára ugyanis jövőre emlékezünk.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
