A gyermekvállalás menti meg a világot (Elon Muskkal találkozott Novák Katalin Texasban)

A gyermekvállalás menti meg a világot (Elon Muskkal találkozott Novák Katalin Texasban)

Novák Katalin a világot érintő demográfiai válság megoldási lehetőségeiről is tárgyalt Elon Musk, a Tesla autógyártó vállalat alapító-vezérigazgatójával a cég közelmúltban átadott központjában, Austinban hétfőn. Az üzletember egyik kisfiával fogadta a magyar államfőt, majd az államfő az alapító-vezérigazgatóval négyszemközti megbeszélést folytatott.

Novák Katalin a tervezettnél jóval hosszabb, kétórás beszélgetés első perceiben kifejtette, hogy a klímaváltozás megoldandó problémája mellett a demográfiai válságra kevesebb figyelem vetül. Felidézte, hogy tárgyalópartnere a közelmúltban úgy nyilatkozott, a népesedési válság komolyabb kérdés, mint a klímaváltozás. A köztársasági elnök megállapította, hogy miközben a klímaváltozás kezelendő kérdés, ugyanakkor „ha nincsenek következő generációk, akkor nincs értelme a Földre se vigyázni” – fogalmazott a magyar államfő. Novák Katalin elmondta, hogy elkötelezettje a családok ügyének és a demográfiai kérdés kezelésének. Magyarországon a családpolitika kiemelt ügy volt az elmúlt évtizedben, ezért sikerült javulást elérni a demográfia terén – tájékoztatta Elon Muskot, akit a közelmúltban meghívott a Budapesti Demográfiai Csúcsra is. Novák Katalin a találkozót úgy értékelte, hogy „egy új szövetségesünk lett a családok szabadságharcában, aki ismeri és elismeri Magyarország családközpontú programját”. Elmondta, hogy Magyarország első női államfőjeként is elsősorban édesanya, a látogatásának az is üzenete, hogy a karrier és gyermekvállalás nem egymást kizáró tényezők. Kiemelte, hogy ezt a kérdést is szeretné megvitatni a milliárdos cégvezetővel.

Hírdetés

Elon Musk, aki 11 gyermek édesapja, egyetértését hangoztatta és megerősítette, hogy fontosnak tartja a gyermekvállalást. A találkozó közben a közösségi oldalán is posztot tett közzé, amely azzal összegezte az egyeztetés mondanivalóját, hogy „a gyermekvállalás menti meg a világot”.  Az üzletember a közelmúltban többször fejtette ki véleményét a világ előtt álló népesedési kihívásokkal kapcsolatban, és kiállt a hagyományos értékek védelme mellett, ide értve a szólásszabadságot.

Elon Musk a magyar köztársasági elnök X-posztját is megosztotta, amit a közelmúltban a világ több vezető politikusával folytatott egyeztetés után nem tett meg. A világ leggazdagabb embere, a Tesla autógyár és a SpaceX űripari vállalkozás vezetője és az X (korábban Twitter) közösségimédia-vállalat tulajdonosa a közelmúltban találkozott többek között Emmanuel Macron francia elnökkel és Georgia Meloni olasz, Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnökkel, valamint Recep Tayyip Erdoğan török államfővel.

Az üzletember a világ vezető elektromosautó-gyártójánál végzett fejlesztéseket is bemutatta, és a magyar államfői delegációt körbevezette az austini üzemben, amelynek éves kapacitása meghaladja a 250 ezer járművet. A Sándor-palota tájékoztatása szerint a beszélgetés témái között az ukrajnai háború is szerepelt, amellyel kapcsolatban Elon Musk és Novák Katalin egyetértettek abban, hogy mielőbbi tűzszünetre és tartós békére van szükség. Novák Katalin tájékoztatta az X közösségi médium tulajdonosát a kárpátaljai magyarok helyzetéről, és örömét fejezte ki, hogy tárgyalópartnere támogatta a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »