Talán minden idők egyik legjobb vígjáték-sorozatában, az amerikai The Office (Az iroda) záróepizódjában hangzik el az egyik főszereplő szájából, milyen jó lenne tudni, hogy az ember épp „azokat a régi szép időket éli”, azokat a napokat, heteket, éveket, amelyekre évtizedek múlva egyszerre jóleső nosztalgiával és furcsa szomorúsággal gondol majd vissza. Nos, jelentem, hiába a szomszédban dúló szörnyű háború, az útpadkán ücsörgő migránsok százai, a „régi, szép időt” bizony most éljük!
Manapság nem túl divatos orosz íróktól idézni, de néhány évtizednyi progresszív uralom bőven kevés ahhoz, hogy Alekszandr Szolzsenyicint indexre tegyék. Megjegyzem, nem sikerült ez a világ leghatalmasabb diktatúrájának sem. Szolzsenyicin a hetvenes években egy harvardi tanévnyitón az alábbi, az önnön kivételességébe belehülyült amerikai nép számára igen szokatlan kijelentést tette: „Az emberi jellem Nyugaton meggyengült, Keleten megerősödött. A szovjet nép hatvan év alatt, a kelet-európai népek három évtized alatt olyan lelki tapasztalatra tettek szert, ami jóval megelőzi a Nyugatot. A sokféle és halálos erejű nyomás alatt az élet erősebb, mélyebb és érdekesebb jellemeket alakított ki, mint a szabályozott nyugati jólét.”
Még egyszer, a hetvenes évekről beszélünk! Szolzsenyicin már ekkor látta, az elkényelmesedett közösségek társadalmi immunrendszere óhatatlan gyengülésre van ítélve. A jólét steril sátrába zárva az embert valahogy kevésbé foglalkoztatják a nagy és kis létkérdések, a nagyszülei sírja és az unokái jövője.
A gazdasági prosperitás egyszerűen elszigetel a való világ szörnyűségeitől. Az európai elit nem érti a munkásember félelmét a bevándorlástól (lásd: Brexit), az urbánus felső középosztálynak fogalma sincs a vidék gondjairól (… ezzel összefüggésben a negyedik Fidesz-kétharmad okairól), a csallóközi magyarnak meg a szórványlét kihívásairól (lásd még: Ady – Nekünk Mohács kell).
A „lemaradás előnyeként” emlegetett jelenség azonban nem tart örökké. Szörnyű sorstragédiánk, hogy miközben annyi évtized után végre elérjük hőn áhított célunkat, és gazdaságilag lassacskán felzárkózunk a Nyugathoz, útközben elveszíthetünk valami nagyon fontosat. A történelmi tapasztalaton és hétköznapi létélményeken alapuló józan észt.
A jólét steril sátrából kifelé tekintgetve azt hisszük, a világból eltűntek a kórokozók. Ami volt, úgy is lesz. A háború a történelemkönyvek lapjaira szorult, járványok csak a filmekben léteznek, a világok harca pedig egy rosszul sikerült Tom Cruise-mozi csupán.
Nem fogjuk fel, semmi sem garantálja, hogy egyszer majd nem „régi, szép időkként” gondolunk vissza arra a korra, amikor kötelező maszkviseléssel, háborús inflációval és néhány lezárt határátkelővel, de átvészeltük a történelem nagy kórokozóit. Még úgy-ahogy működik az immunrendszer, akad még elég fehérvérsejt, a betegségek leküzdhetőek. Csak ne felejtsünk el néha kilépni a sátorból a való életbe! Ha máshogy nem, hát olvassunk több Szolzsenyicint!
Megjelent a Magyar7 2023/38.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
