Merre tovább? Kulcsár Péter2023. 09. 23., szo – 09:31
Szlovákia mai belpolitikai terepe olyan, mint egy göröngyös falusi focipálya.
Lehet ugyan a lasztit rúgni rajta, de az ingerült játékosok inkább a durva faultokra összpontosítanak, mintsem magára a játékra s annak szabályaira. Pedig legalább az egyik – a demokratikus – térfélen konkrét feladatot kellene a szeptember 30-ai parlamenti választáson teljesíteni: a Smer és a kezdőkörben már ott várakozó Robert Fico újbóli, most akár egy-két évtizedes uralmának megakadályozását. Miként fest e „vidékies” meccs zavarosa a Morva folyón túlról nézve? Szaló Csaba szociológussal, egyetemi docenssel, a brünni Masaryk Egyetem tanárával beszélgettünk.
Ön nyilván Brünnből is jól látja azt a politikai cécót, ami a küszöbönálló választás előtt Szlovákiában zajlik. Ami az ország jövőjét illeti, aggodalmai vannak?
Egy igazi politikai dráma folyik. Nem egy szimpla választási kampányról van szó, hanem egy történelmi esemény részesei is vagyunk, melynek ismét az a tétje, hogy a Nyugathoz tartozzunk-e, vagy pedig holmi kiskirályok és alárendeltjeik uralta peremvidékhez. Mivel a szemben álló politikai erők társadalmi támogatottsága viszonylag kiegyenlített, még mindig van esély arra, hogy Szlovákia elkerülje a keleti irányú, tekintélyuralmi fordulatot. Remélhetőleg elegen lesznek azok a választók, akik világosan látják a különbséget például Fehéroroszország és Ausztria között, és felismerik, hogy az országnak melyik irányba ajánlatos tekintenie.
Az elfogulatlan és másutt élő ember rálátásával meglepte önt az itteni politika eldurvulása, Robert Fico nyers radikalizálódása?
Egy politikus sem ellenfelek, sem szövetségesek nélkül nem él meg. A közelgő választás politikai pártjai az amerikai vagy akár a magyarországi kampányokból is jól ismert ellenségképekkel riogatnak. A minap Pozsonyban a vulgáris politikai hangulatkeltés még verekedéssé is fajult. Amin meglepődtem, hogy a határozottan intézkedő rendőr pillanatok alatt véget tudott vetni a dulakodásnak. A két egymásnak ugrott politikus hamar visszafogta magát: látható volt, hogy egy politikai cirkusz szereplői pillanatok alatt képesek átkapcsolni a rendes viselkedésmódba. Ez a pár perces jelenet is többeknek segíthet ráébredni arra, hogy a kampányban a gyűlöletkeltés átgondolt politikai stratégia és a gazdasági érdekek által éltetett színjáték része.
Az utóbbi három esztendőben nálunk a Matovič- és Heger-kormányok teljesítményét, sajnos, az amatőrizmus jellemezte. Föltűnt ez a cseh közvéleménynek is?
Igen, ahogy az is, hogy ezek a kormányzati kudarcok és a koalíciós káosz nemcsak a populista pártok megerősödéséhez vezetett, hanem a demokratikus intézményrendszer iránti bizalmat is megrendítette. Legalábbis a mérvadó újságírók nálunk erre szokták figyelmeztetni a Fiala-kormányt. Ugyanakkor hiába dolgozik egy kormány korrekt módon – gondolok itt a megbízott Ódor-kormányra –, megfelelő parlamenti támogatás nélkül szinte cselekvésképtelenné válhat. Ebből is látható, hogy Szlovákiában csakis egy stabil demokratikus parlamenti többség tehetné újra lehetővé az észszerű kormányzást.
Itt viszont a politikusok friss népszerűségi listáján az első ötből négy hely az egyszer már levitézlett, illetve a ruszofil meg egy fasiszta politikusé: Pellegrini, Fico, Danko, Uhrík van ott az élen. A szociológus talál magyarázatot a választópolgárok józan ítélőképességének ilyen fokú elveszítésére?
Ez sem lepett meg. A világjárvány és a az orosz–ukrán háború elmélyítette azt a gazdasági és politikai válságot, amely már 2007–2008 óta széjjelzilálja a globalizált világot. Nagyon sokan most már évek óta valós nehézségekkel birkóznak, ami nemcsak a tömegek elkeseredéséhez vezetett, hanem ahhoz is, hogy rengetegen elvesztették az ép tájékozódási képességüket. Nem tudják, kinek higgyenek, kitől várhatnak segítséget, nem látják a holnapután távlatát.
És arra van magyarázata, hogy a szlovákiai közvélemény jelentős hányada – beleértve a Smer elnökének magyar választóit – a despota Mečiar után most a maffiaállamot megtestesítő Robert Ficót rehabilitálja és a megváltóját keresi benne?
A tekintélyelvű, az alárendelődést színlelt gondoskodással kompenzáló hatalom pásztori modellje sosem volt idegen Közép-Európában. Az sem véletlen, hogy a „nemzeti-szociáldemokrácia” politikusai az 1968 utáni csehszlovákiai normalizáció időszakát idézik vissza. Mivel azonban most nem tudnak plusznyugdíjakat és egyéb támogatásokat osztani, a kampányuk az emberek elkeseredésének haraggá gerjesztésére össz- pontosít.
Robert Fico gátlástalanságának akad a csehországi politikában is megfelelője?
Populista politikusok mindenhol vannak. Csehországban is közismertek a demagógia műfajának nagymesterei. Egyikük, immár radikális nemzeti-konzervatívként, pont a napokban biztosította teljes támogatásáról szlovákiai nemzeti-szociáldemokrata kollégáját.
Hol radikalizálódik erősebben a társadalom nem kis része: Szlovákiában vagy Csehországban?
Mindkét országban a társadalom bizalmát a mély és hosszan tartó globális válság hatásai megrengették a hagyományos politikai intézmények iránt. Sokak számára a globalizáció, a kapitalizmus, de a szakértelem és maga a politika is szitokszókká váltak. Ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben jelenik meg az az akarat, az az erő és a parancsuralom alternatívája, ami főként az alárendelődésből hasznot húzó nyomorúságot célozza meg. A politikában ez egy olyan régi túlélési stratégia zsigeri maradványa, amely a cseh társadalomban – annak városias, gyáripari és polgárosodott jellegéből eredően – kevésbé meghatározó, mint más közép-európai és balkáni társadalmakban.
Csehországban a legutóbbi parlamenti választás előtt összefogtak a demokratikus pártok. Nálunk ugyanerre sem az akarat, sem az energia nem volt meg. Politikai érzék dolgában ekkora a különbség a két ország között?
A politikai érzék elképzelhetetlen a lehetséges megragadása, illetve a realitás princípiuma nélkül. A cseh társadalomban óriási fontossággal bír a mindennapi racionalitás és a természetes cselekvés elvárása: az autó működjön, a hűtő hűtsön, a kazán fűtsön, mindenki tegye azt, ami a dolga. A politikusok pedig legyenek olyanok, mint a polgármesterek, az igazgatók és a menedzserek.
Ha Robert Fico visszaülhet a kormányfői székbe, ez – a politikai egyensúly megbillenése miatt – Csehországtól is izolálhatja Szlovákiát?
Már most látható, hogy az ukrajnai háborúból fakadóan felértékelődtek a cseh–lengyel gazdasági és politikai kapcsolatok. A meghatározó cseh politikai és gazdasági csoportosulások egyértelműen nyugati intézményekbe és kapcsolatrendszerekbe ágyazódnak be. Ugyanakkor térségünk országai között is szoros a társadalmi-gazdasági kötődés. Még ha kormányzati szinten befagynának is a kapcsolatok, nem hiszem, hogy az érintett két ország, ez a két társadalom elszigetelődne egymástól.
Csehországból is látható, hogy Fico Orbán Viktor útjára kíván lépni?
Igen, és ez a jövőkép fontos szerepet játszott abban a nálunk nemrég elfogadott törvényben, amely kizárja annak a lehetőségét, hogy a politikusok közül bárki, akár közvetett módon is, médiatulajdonos legyen. Ennek a kockázata, illetve a magyarországi kormányzati médiakoncentráció és propagandagépezet félelmetes hatékonysága elrettentő példaként jelent meg a szóban forgó törvény körüli csehországi vitákban.
Csehország vezető politikusai három lépés távolságot tartanak Orbán Viktortól. Így a közeljövőben valami hasonló megtörténhet Robert Ficóval is?
Petr Pavel, az új cseh köztársasági elnök, valamint a Fiala-kormány is teljesen nyíltan és egyértelműen beszélnek arról, hogy kiket tartanak Csehország ellenségeinek és kiket a barátainak. Az amerikai–cseh hadügyi egyezmény és a Németországgal tervezett közös tankbeszerzés biztonságpolitikai és gazdasági érdekei fontosabbak számukra, mint az ellenségeikkel haverkodó barátaik.
A nyitott és pártatlan szemlélőnek nincs olyan benyomása, hogy Szlovákiának az 1993-as önállósodás, majd tíz évvel később a szerencsés EU- és NATO-csatlakozás óta nincsenek újabb igazi víziói? És ehelyett szépecskén megelégszik a mindenkori parlamenti és kormánypártok önös érdekeihez vezető egyszer autokrata, másszor gyakorlati alkumódszerekkel.
Viszont egy jövőkép alapját képezheti, ha a társadalom egy jelentős része számára elfogadhatatlan a keménylegénykedő és a vezérkövető politika. Emlékezhetünk, milyen hangulatuk volt a Gorilla-botrány, illetve a Kuciak-gyilkosság utáni tüntetéseknek. A demokrácia kulcskérdése pont arra irányul, vajon a társadalomnak ez a része képes-e politikailag megszervezni önmagát.
Az élet realitásait Brünnből nézve és a 2020-tól eltelt időszakban – a puszta lobbierő hiányán kívül –, ön szerint a szlovákiai magyarság konkrétan is megérezte, hogy a parlamentben nincs saját pártképviselete?
Úgy tűnik, a magyar kisebbségi politikai csoportosulások fokozatosan elszigetelődnek a parlamenti és kormányzati politizálás gyakorlatától, kapcsolatrendszereitől. Valószínűleg ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy nincs elégséges motivációjuk egy valóban közös parlamenti párt létrehozására.
Téma a cseh- és morvaországi magyarok körében, hogy a három felvidéki magyar „testvérpárt” milyen nyelvöltögetve és mostohán viszonyul egymáshoz?
Ez nehéz kérdés, mivel sokan inkább kerülik a politikai témákat, azok megosztó jellege miatt. Mindenesetre általában a „többet ésszel, mint erővel” motívuma meghatározó ezekben a körökben. Jelesül, hogy valamiképpen mégiscsak meg kellett volna egyezni, mert ez a dolguk, hiszen ezért politikusok.
„Odakünnről” hogyan látja: mára beszűkült a szlovákiai magyar politika a Fidesz farvizének surranópályáin?
A csehszlovákiai, majd a szlovákiai magyar kisebbségi társadalom sosem volt politikailag egységes. Ugyanakkor az is többször bebizonyosodott, hogy lehetséges olyan kisebbségi magyar parlamenti párt létrehozása, amely kormányzati feladatokra is képes. A számok ma viszont azt mutatják, hogy a szlovákiai magyar választók szétszóródnak a különböző pártok között. Úgy tűnik, ez egy fokozatosan kialakuló modell része: a fő politikai erő a helyi és a regionális politizálásra összpontosít, a szlovák szavazókra fókuszáló parlamenti pártok pedig óvatosan megpróbálják begyűjteni a velük szimpatizáló kisebbségi magyar szavazókat.
Végül egy személyes kérdés: ön Érsekújvárott született, máig hazajár a szülővárosába. Az egész országra viszont föltehetőleg egy ficói éra vár. Meredek hát a felvetés: vajon volna-e kedve mostanában átköltözni Szlovákiába?
Bízom benne, hogy ha a választópolgárok meghatározó része nemcsak vakon választ, hanem azt is képes átgondolni, melyik párt milyen irányba húzza majd az országot, akkor ezt az érát sikerül elkerülnünk. És az, hogy nem költözünk, az teljesen független attól, hogy éppen ki kormányozza az országot. Az élet máshol van, nem a politikában! Hanem a mindennapokban, a munkában, a szenvedésben és az őszinte gondoskodásban. Amíg nyitva vannak a határok, addig azokon keresztül is összekapcsolódhatnak az életeink. De azt gondolom, hogy a határokon átívelő életek szabad lehetősége nemcsak nekem és a családomnak, ráadásul nemcsak a kisebbségieknek fontos, hanem az emberek zömének is Szlovákia-szerte. Ezt lenne jó megőriznünk.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
