Szeptember 13-án, hat órai kezdettel megtartották a szokásos fatimai imaestet a csallóközi Dercsikán. Ezen egyházi alkalmak a 2009 júniusában elhunyt egykori dercsikai plébános (1969–2009), az ipolynyéki születésű Korcsogh Imre atya kezdeményezésére kerültek megrendezésre.
A legutóbbi fatimai est meghívójában szerepelt a következő: „imádkozzunk, engeszteljünk közösen a békéért, nemzetünkért, családjainkért“. Hat órától gyónási lehetőség kínálkozott a hívek számára, melyben közreműködött Lengyel Sándor nyugalmazott lelkipásztor Deákiról. Közben a rózsafüzért imádkozták elmélkedéssel Kónya Márió dercsikai plébániai kormányzó vezetésével.
Énekek is csendültek fel Fodor Attila dunaszerdahelyi és dercsikai ifjú kántor közreműködésével, így a rózsafüzér tizedeinek imádkozása között az „Örülj, vigadj, tisztaságban kivirágzott anyaság, kit a mennyben megkoronáz a teljes Szentháromság“, valamint a „Máriához drága Szűzanyánkhoz tisztelettel járulunk“ kezdetűek.
Majd bemutatta a főcelebráns és ünnepi szónok Lengyel Sándor atyát, megköszönve neki, hogy elfogadta a meghívást, hogy eljöjjön a Mária-tisztelő dercsikai és a környékből érkező hívek közé, s buzdítsa őket.
Lengyel Sándor atya szentbeszédében kiemelte, milyen nagy tiszteletnek örvend Mária a hívő katolikusok részéről. Ha csak szeptember hónapot vesszük, mindjárt három Mária-ünnep követi egymást: 8-a Kisboldogasszony ünnepe, vagyis Mária születésnapja; 12-e Szűz Mária neve napja; 15-e pedig fájdalma.
Szent István apostoli királyunk 1038. augusztus 15-én, halála előtt a Nagyboldogasszony oltalmába ajánlotta országát. Említette Sándor atya a boldog emlékű XI. Ince pápát, aki sokat tett Magyarország török megszállás alóli felszabadításáért. 1683-ban a nyugati keresztény seregek Bécsből kiverték a törököket, majd 1686-ban Budáról is elűzték őket. Ennek tiszteletére 1683-ban rendelte el a pápa örök időkre, hogy hálaünnepként szeptember 12-én Mária nevét ünnepeljék a keresztények. A győzelem apropóján veretett érmét is, melyre XI. Ince pápa ezt íratta: „A te jobbod, Uram, lesújtott az ellenségre”.
Egy esetet megosztott a hívekkel, miszerint egy édesanya elment egy apácának panaszkodni fiáról, ügyes-bajos dolgairól. Erre az apáca azt mondta: szedd csokorba a bajaidat, óhajaidat, fűzd a rózsafüzér köré, s vidd el a Szűzanya szobrához, térdelj le, s tedd a lábaihoz. Ő majd gondot visel rá, megoldja őket. Igen, a Szűzanya a mi édes reménységünk, oltalmunk, rá kell hagyatkoznunk, az ő közbenjárását kell kérnünk, mert akkor Szent Fia biztosan meghallgatja kéréseinket.
Végezetül ugyancsak hangsúlyozta, hogy nem szabad behódolnunk a rossznak, a gonosz ellenségnek. Ellenben ki kell állnunk töretlenül, erőteljesen, ha kevesebben is vagyunk, kereszténységünk és magyarságunk mellett. Német- és Franciaországban már bezárják a templomokat, nincs szükség ott misékre, istentiszteletek kiszolgálására, elvesztik küldetésüket Isten házai. Nagyon erőteljesen nyomul az ellenség, de nekünk ki kell állnunk a magunk igaza mellett. Egy Mária-ének soraival zárta buzdító homíliáját: „nem vagyunk árvák, van édesanyánk, ki a magas mennyekből gondot visel ránk.“
A mise vége felé közeledve az áldoztatás után elimádkozta Sándor atya az engesztelő imát a fatimai Szent Szűzhöz, majd az „Oltalmad alá futunk, Istennek szent anyja“ kezdetű imát.
(Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
