Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
Amennyiben úrnapját csütörtökön ünnepeljük, úgy a kiegészítő zsoltárokat énekeljük a délelőtti, a délben mondott és a délutáni imaóra során is. A déli imaóra harmadik zsoltára a 125. (124.). Zsoltárunk a fogság utáni időkben keletkezett úgynevezett közösségi bizalomének, amelynek első része a bizalom kifejezése, míg második része irodalmi szempontból panaszos könyörgést tartalmaz bölcsességi-etikai színezettel (4–5.). A két részt prófétai jellegű fenyegető mondás kapcsolja össze (3.).
Az már világossá vált számunkra, hogy Sion hegyének szilárdsága a zarándokzsoltárok központi témája, állandóan visszatérő motívuma (vö. Zsolt 46,6). Sion hegyének szilárdsága ugyanakkor az Istenben bízó ember jelképe (vö. Zsolt 37,3). Ebben a tekintetben visszhangzik számunkra a prófétai tanítás: „Íme, leteszek alapul egy követ Sionon, kipróbált követ, értékes szegletkövet, szilárd alapot; aki hisz, nem menekül el. A jogot teszem mérőzsinórrá, és az igazságot mérőónná; jégeső söpri el a hazugság menedékét, és a rejtekhelyet vizek árasztják el.” (Iz 28,16–17) Ahogyan Jeruzsálemet hegyek övezik, úgy oltalmazza az Úr a benne bízó népét és annak életterét is, amelyet osztályrészül adott neki: „Fal nem övezi majd Jeruzsálem lakóit, oly sok lesz benne az ember és az állat, és én – mondja az Úr – tüzes fal leszek számára körös-körül, és dicsőségére leszek benne” (Zak 2,9; vö. Józs 15,1; Zsolt 25,12–14; Jel 21). A zsoltáros szilárd bizalmának ilyen jellegű kifejezése azt sejteti velünk, hogy a nép még mindig idegen nagyhatalomnak alávetve él, ami miatt szenved is. Ezért kéri az Urat, hogy az ellent és a hűtleneket űzze el (vö. Zsolt 2,15), ugyanakkor reményét és bizalmát fejezi ki az iránt, hogy a föld örökösei a szelídek és az igazak lesznek (vö. Szám 26,55; Zsolt 37,11). A föld, az ország az Istennel való tartós lakozás jelképe, ilyen értelemben a száműzetés helyét és a halandóságot (vö. Ter 3,23–24) a megígért föld, végső soron a mennyország veszi át; lakóinak magatartását pedig a paradicsomi béke jellemzi: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet” (Mt 5,5; vö. Zsid 11,9–16). A hatalmak végesek, az Úr népe iránti szövetségi elköteleződése örök! Sion hegyének szilárdságát az Úr adja, ő fektette le benne a bizalom kövét: „Íme, Sionban leteszem a botlás kövét és a botrány szikláját, és senki sem szégyenül meg, aki hisz benne” (Róm 9,33; vö. Ef 2,20; 1Pét 2,4). Ez a szilárd alapkő Krisztus, akire az Egyház, a közösség, a krisztusi személyiség épül (vö. Mt 16,13–20).
Antiochiai Szent Ignáccal valljuk: „egy kenyeret […] (törünk meg), amely a halhatatlanság orvossága, ellenméreg, hogy meg ne haljunk, hanem mindig éljünk Jézus Krisztusban” (Ef 20,2) – hiszen őbenne részesülünk az új ég és új föld reményében (vö. 2Pét 3,13).
A zsoltár záradéka (vö. Zsolt 122,6–8; 128,6), amelyre Szent Pál is utal – „És mindazokra, akik ezt a szabályt követik, békesség és irgalom, és Isten Izraeljére!” (Gal 6,16b) – liturgikus áldásmondás.
Fotó: Pixabay
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
