A „királylányos” témák iránt az utóbbi évtizedekben tapasztalható élénkülő érdeklődés ellenére a királynék civilizatórikus tevékenységének kérdése még nem állt egyetlen konferencia vagy monográfia középpontjában sem. Különösen úgy nem, ahogyan ezen a konferencián, ahol a háttérben, származási országként mindvégig ugyanaz az ország, a középkori Magyar Királyság áll.
Skóciai Szent Margit – magyarkurir
A Magyarságkutató Intézet Eszmetörténeti Kutatóközpontja 2023. szeptember 4-6. között „Sponsa mea, Regina nostra” – Külföldre került magyar királylányok civilizatórikus szerepe a középkori Európában címmel konferenciát rendez. A konferenciát Dr. Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója és tiszteletbeli elnöke nyitja meg. Kerekjartó Agnesnek tett föl kérdéseket a Gondola.
– Mit jelent a latin nyelvű főcím, és hogyan kapcsolódik a konferencia témájához?
– Konferenciánk előadásai egyfajta időutazásra hívnak a középkorba, azokba a századokba, amikor Európa legnagyobb részén a latin nyelv volt az egyház, a művelődés, a közigazgatás és a nemzetközi kapcsolattartás nyelve. Olyan európai udvarok kerülnek majd szóba, ahol az uralkodó a magyar királyi családból választott magának feleséget. A latin nyelvű főcím magyarul így hangzana: Hitvesem, királynénk … A két különböző személyű birtokos (az én hitvesem / a mi királynénk) pontosan megelőlegezi az előadásokat összekötő fő gondolatot: a tárgyalt királynők erős személyes és társadalmi elkötelezettségét.
– Mit értsünk civilizatórikus szerep fogalmán? Milyen értelemben lehet ilyesmiről beszélni a középkorban?
– A közhiedelemmel ellentétben a középkori királynők feladatköre korántsem merült ki abban, hogy gyermekeket szültek és ezzel biztosították a trónutódlás rendjét. Amíg férjeik idejük nagy részében a belső és külső hatalmi harcokkal voltak elfoglalva, a királynők a keresztény életideál jegyében karitatív tevékenységet végeztek és felkarolták a leginkább rászorulókat. Sok esetben saját vagyonukból vagy férjeiket meggyőzve, velük együtt egyházi intézményeket, kolostorokat, templomokat alapítottak, melyek aztán alattvalóik egészségügyi és szociális ellátásról, művelődési lehetőségeiről gondoskodtak. Előfordult az is, hogy gazdaságot ösztönző tevékenységet is folytattak, vagy közigazgatási problémák megoldásával segítették egyes régiók fejlődését. Nem éltek tehát olyan passzív és férjeiknek mindenben alárendelt, kiszolgáltatott életet, ahogyan a középkori nőkről gyakran elképzeljük. Esetenként még politikai kérdésekbe is beleszólhattak és gyakran közvetítettek hatalmi konfliktusokban a békére, békességre törekedve.
Konferenciánk célja az, hogy különböző királyné-portrékon keresztül bemutassuk ezt az egész tevékenységi palettát, vagyis azt, hogy mit jelentett általánosságban királynénak lenni a 11-14. századi Európában és hogyan illeszkedtek be ebbe a rendszerbe, és hogyan járultak hozzá új hazájuk fejlődéséhez a magyar királylányok. Érdeklődésünk központjában ez utóbbi, a magyar királylányok tevékenysége áll, amely annyiban „civilizatórikus”, amennyiben „civilizálta”, kulturáltabbá tette új férjüket és ezáltal új hazájukat is.
– Konkrétan kikről, mely királylányokról hallhatunk előadásokat?
– Az előadások a korabeli Európa olyan jelentős hatalmi központjaiba visznek el, ahol magyar királylány, vagy legalábbis a magyar királyi hercegnő került feleségként a trónra: Skóciában Skóciai Szent Margit, Bizáncban Árpád-házi Szent Piroska, Türingiában Árpád-házi Szent Erzsébet, Csehországban Magyarországi Konstancia, Kis-Lengyelországban Árpád-házi Szent Kinga, Nápolyban pedig Magyarországi Mária lett házassága révén társuralkodó. Nagy Lajos király lányát, Anjou Szent Hedviget pedig saját jogán koronázták Lengyelország királyává. A „király” szó itt nem „baki”, apja halála után a lengyel nemesség kívánságára Hedviget királlyá koronázták, majd házasságkötése után megosztotta a hatalmat férjével, Litvánia nagyfejedelmével, Jogailával, akit a magyar történelemírás II. Jagelló Ulászlóként szokott emlegetni. De mellékelten olvasható a konferencia részletes programja valamennyi előadással.
– Miért érdemes ezzel a témával foglalkozni? Mi lehet majd a konferencia várható hozadéka?
– A „királylányos” témák iránt az utóbbi évtizedekben tapasztalható élénkülő érdeklődés ellenére a királynék civilizatórikus tevékenységének kérdése még nem állt egyetlen konferencia vagy monográfia középpontjában sem. Különösen úgy nem, ahogyan ezen a konferencián, ahol a háttérben, származási országként mindvégig ugyanaz az ország, a középkori Magyar Királyság áll. Az előadások bemutatják, hogy a magyar királylányok nemcsak kiválóan megfeleltek a kor elvárásainak, de túl is szárnyalták azokat és maradandó nyomot hagytak új hazájuk történelmében. Persze, nem minden magyar királylány élete volt „sikersztori”, és a modern pop-történetírásban kelendőbbek a „botránykrónikák”. Ez a konferencia ezt kívánja valamelyest ellenpontozni azzal, hogy inkább a „sikersztorikra” fókuszál, amelyekből van bőven, olyannyira, hogy mindegyik bele sem fért a konferencia programjába. Például Árpád-házi Jolán, az Aragon Királyság királynéja, vagy Árpád-házi Anna-Mária bolgár cárné története. De sok a kutatni való van még rajtuk kívül is.
Visszatérve a kérdésére, az idegen országokból érkezett feleségek és kíséretük a középkorban a külföldi hatások fontos közvetítői, örökségük így egyaránt fontos része származási országuk, valamint új hazájuk művelődéstörténetének. Ez az örökség a magyar királylányok esetében még sok ponton feltárásra vár. A további kutatások ösztönzése mellett az is fontos, hogy rendszerezzük, újra átgondoljuk és szélesebb körben megismertessük mindazt, amit tudunk róluk. A Sponsa mea, Regina nostra konferencia e kettős cél eléréséhez próbál hozzájárulni.
M. P.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
