Szomorú szívvel csatlakozom Balassa Zoltán Negyven éve adták elő az István, a király című, a Felvidék.ma honlapon, 2023. augusztus 18-án megjelent írásának mondandójához. A szerző, a negyven évvel ezelőtti bemutatóval kapcsolatos írásában, a rockopera ama ominózus és értelmezhetetlen „Veled Uram, de nélküled!” zárómondata kapcsán, többek között Szörényi Leventére hivatkozva leírja: „olyan, hogy «veled, Uram, de nélküled», olyan nincs. Ezt nem lehet megmagyarázni.
Az idei augusztus 20-i nemzeti ünnep vigíliáján, azaz az első bemutató 40. évfordulóján műsorra tűzött István, a király bemutatót egyebek mellett én is azzal a reménnyel néztem végig, hogy feloldást találok benne az immár klasszikussá vált zenei alkotás zárórakordjának önellentmondásos képtelenségére. Megdöbbenéssel kellett tapasztalnom, hogy a darab (általam egyébként tisztelt) alkotói a tisztázás helyett még nagyobb zavaradottságot okoztak a színpadra állított „interaktív előadásukkal”. E sorokkal nem kívánom a jubileumi bemutató egészét méltatni vagy értékelni. Az előadásnak kétségkívül akadtak felemelő és a katarzis határát súroló részei is, ezeket a részeket azonban elsősorban az opera remekmívű zenei anyaga és egy-egy kiemelkedő művészi alakítás (Koltai-Nagy Balázs, Hercku Ágnes…) emelte magasra.
Ennek érdekében már-már a blaszfémia határáig kitolva eltorzítják a darabban az egyházat képviselő Asztrik püspök alakját, aki elálló denevér füleivel sokkal inkább emlékeztet egy Drakula figurára, mint Isten emberére. Nevével már a darab szereposztásában is eltorzítva találkozunk: Asztrik főpapa-ként. Szerepe pedig, mintha a gonosz jelenlétének megtestesülése lenne az adott történelmi kontextusban.
Az a jelenet, ahol a királyi eskü szövegében lévő kérdéseket teszi fel Istvánnak: „Akarod-e…”, sokkal inkább hasonlít egy ávós kihallgatásra, mint templomi szertartásra. Amikor pedig a felkenés kapcsán karddal a kezében a népet a kérdezi: „Kívánjátok-e…”, az sokkal inkább fenyegetésként vagy megfélemlítésként értelmezhető. A főpapa álarcban beáll a léhűtő talpnyalók csápoló csapatába stb. Ilyen mélységeket még ama tíz évvel ezelőtti, ugyancsak jubileuminak szánt Alföldi-féle avantgárd rendezés sem produkált. De mindennek a teteje az a jelenet, amikor a Koppány és István közti véres csatajelenet után, gitárral a kezében az elesetteket megsiratni (Bródy egyik legmeghatóbb szerzeménye) megjelenik a színen egy serdülő korú (?!) „énekmondó”, akit a vele együtt éneklő gyermekek koszorúja vesz körül. A dal végeztével a sötétből előbukkan Asztrik „főpapa”, aki bájgúnár mosollyal vegyül a gyermekek közé. Miközben simogató keresztecskét rajzol a homlokukra, figyelme a helyszínről sietve távozó serdülő énekmondóra terelődik, akit széles, szívélyes mozdulatokkal próbál visszacsalogatni a középre. Az ifjú válaszként ellenséges tekintettel lekapja válláról gitárját (a gitár a darabban több alkalommal is fegyverként jelenik meg), majd rátámad a papra, de félúton meggondolva magát inkább sarkon fordul és elmenekül.
Ezt a mondanivalót a darab egyéb összefüggései is erősítik. A főszereplő István királyt játszó Koltai-Nagy Balázs, végig feszült gyanakvással viszonyul Asztrikhoz, kerüli a tekintetét, s ha lehet, a vele való érintkezést is kényszerűséggel fogadja, amolyan „ha nincs más megoldás” módon. S ama bizonyos zárómondatot is úgy vágja ketté, hogy imájának első részét az Úrnak címzi „…én azt akarom, hogy ennek a népnek országa legyen, veled Uram” majd némi szünetet követően Asztrik felé fordulva fejezi be a mondatot: „de nélküled.” Nos a néző számára ez a rész sem jelent bonyolult megfejtési feladatot.
A rendezőnek s alkotótársainak természetesen szíve joga, hogy elítélje az egyházi, s azon kívüli (pedofil, szexuális, homoszexuális, gender, stb.) visszaélésekkel kapcsolatos erkölcsi botrányokat. Bírálhatja a klerikális visszásságokat stb., de mi köze mindennek István királyhoz, s hogy kapcsolható mindez a magyarság legnagyobb nemzeti és egyházi eseményéhez, a Szent István-napi ünnepséghez, no meg az államalapításhoz? Amely, köztudott dolog, hogy egyházalapítás is volt egyben. Hisz a magyarság Szent István királyban a népét az Egyházon és saját példáján keresztül Istenhez vezető, apostoli uralkodót tiszteli leginkább. Aki egyszerre alapított vármegyéket és egyházmegyéket. Ez utóbbiak élére pedig olyan püspököket rendel, mint Szent Gellért és Boldog Mór, igen és a Szent Koronát meghozó Szent Asztrik főpap (DE nem a darabban szereplő főpapa)! Vagy a rendező talán azt kívánja elhitetni, hogy azok a felszentelt személyek, akikre Szent István a magyar egyházat, s ezen keresztül a magyar nép lelkét bízta, ilyen degenerált személyiségek lettek volna, mint a darabban az Egyház képviseletében egyedüliként megjelenő Főpapa? Ezt a logikai sorrendet folytatva mindez azt is jelentené, hogy István, a király súlyosan téves döntést hozott, s a magyar nép életében megjelenő minden tragikus történelmi dátum (mely a darabban a Koppány fölé húzott vörös lepedőn tűnik fel) e döntésének köszönhető?
Adja Isten, hogy ne legyen igazam, s mindaz, amit én e negyvenedik évi jubileumi előadás mondanivalójában láttam és érzékeltem (s a látottakat több ismerősömmel is egyeztettem) csupán félreértés és félremagyarázás legyen. Mert Szent István király magasztos ünnepe, s maga a Szörényi-Bródy rockopera is nem ilyen produkciót és nem ilyen mondanivalót érdemelne.
(Molnár Imre/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
