Trump és a szólásszabadság határa Lakatos Krisztina2023. 08. 19., szo – 16:22
Válaszul a szövetségi vádiratra, amelyben Donald Trumpot a 2020-as amerikai elnökválasztás eredményének meghamisítására és a hivatalban maradására irányuló összeesküvéssel vádolják, a korábbi elnök ügyvédei és védelmezői azzal érvelnek, hogy Trump csupán a szólásszabadsághoz való jogát gyakorolta, melyet az Egyesült Államok Alkotmányának első kiegészítése rögzít. Az ügy megértéséhez tehát meg kell értenünk, hol ér véget a szólásszabadság és hol kezdődik a bűnös hazudozás.
Az a tény, hogy Trump tettei szavakból álltak, nem teszi őket alkotmányosan védetté. Éppen ellenkezőleg, számos bűncselekmény meghatározása feltételezi a szólás korlátait. Tilos például hazudni a rendfenntartó erőknek vagy az esküdtszéknek, tilos hamisan biztonságosnak mondani egy terméket, ha nem az. Tilos szándékosan közvetlen erőszakra buzdítani, tilos tudatosan rágalmazni valaki, tilos kiskorúakat nyíltan szexuális kontextusban emlegetni. Ezek és további, az információt korlátozó törvények jó okkal léteznek: jelentős károktól óvják meg a társadalmat.
Liberális demokráciában a választási rendszer szándékos aláásása lehet a legsúlyosabb kár. Éppen ezért törvények védik a választások legitimitását és tisztességességes feltételeit, tiltva a bizonyíthatóan hamis állítások tudatos vagy meggondolatlan terjesztését. Sok államban tilos például valótlanságot állítani a szavazás módjáról vagy hamis szavazólapokat készíteni, mivel ezek a polgárok szavazati jogának szándékos korlátozásához vezetnek. Tilos hazudni a kampányban való részvételről, ahogy tilos hazudni a kampánynyilatkozatokban vagy politikai hirdetésekben is. A választók szándékos félrevezetése vagy megzavarása egy-egy témával vagy jelölttel kapcsolatban minden esetben jogellenesnek minősülhet.
Míg a társadalmilag értékes diskurzust a kormányzatnak soha nem szabad elfojtania, az erkölcsi vagy kereskedelmi értelemben csalásnak minősülő beszédcselekményeket – amelyek tulajdonképpen „beszédellenes cselekményként” működnek – semmiképpen sem szabad bátorítani, ellenkezőleg, tiltani kell a jelentős társadalmi és politikai károk megelőzése végett. Senki sem gondolja, hogy az egyén szabadsága sérül, mert tilos hazudni az FBI-nak, vagy tilos szándékosan hamis állításokat közölni a vállalati bevételekről és termékekről. A felhozott példákban a tiltás által garantált védelem nagyobb haszon a társadalom számára, mint amilyen árral jár. A demokratikus folyamatok megzavarását célzó beszédaktusok szabályozása hasonló logikát követ.
A szólásszabadság elfojtása miatt érzett aggodalom gyakran elhomályosítja azt az ugyanilyen kényszerítő, de időnként az előbbivel versengő igényt, hogy megőrizzük a vélemények és ötletek robusztus piacának minimális feltételeit. Olykor a szólásszabadságot veszélyeztető állami fellépés valóban elfogadhatatlan károkat okoz; ám időnként – mint például az olyan beszédcselekményeket korlátozó törvények esetében, amelyek közvetlen erőszakra buzdítanak vagy a nyilvánosság megtévesztéséhez vezetnek – az elfogadhatatlan károk megelőzése megköveteli az információkhoz való hozzáférés vagy a véleménynyilvánítás korlátozását.
A választási folyamat integritásának megőrzése elengedhetetlen, ez a szükség politikai hovatartozás fölött áll. A liberális demokratikus társadalmaknak jogukban áll megfelelő lépéseket tenni a választások integritásának a védelméért. Joguk van arra is, hogy intoleránsak legyenek az intoleranciával szemben, mert – hogy Robert Jacksont, a Legfelsőbb Bíróság bíráját parafrazáljam – a demokrácia nem öngyilkos paktum. Minden működő alkotmány elsődleges irányelvének egynek kell lennie – ez az elv pedig nem más, mint az alkotmányos rendszer fennmaradásához és virágzásához szükséges minimális feltételek megteremtése és védelme. Azok, akik a szólásszabadság nevében beáldoznák a szólásszabadság értelmes gyakorlását ellehetetlenítő illiberális praktikák szabályozásának a jogát, egy paradoxonra támaszkodnak, amelyet nem tudunk elfogadni és melyet nem is szabad elfogadnunk.
A szólásszabadság szabályozása nem a népszerűtlen ötletek cenzúrázását vagy az eltérő vélemények elfojtását jelenti. A demokrácia infrastruktúrájának a biztosításáról van szó, hogy a vélemények és ötletek sokfélesége szabadon áramolhasson. Csak így folytatható a tájékozott (kollektív és egyéni) diskurzus. A demokrácia elsődleges prioritásának egy olyan kommunikációs ökoszisztéma megteremtésének kell lennie, amelyben minden polgár részt vehet, anélkül, hogy a politikai kommunikációt annak értelmét veszélyeztető szándékos (kül- és belföldi) cselekmények nehezítenék. Ha egy demokrácia nem képes fenntartani a bizalmat az önmagát érintő megalapozott döntéshozatal folyamatában, akkor a napjai meg vannak számlálva.
Azok, akik tisztességtelen előnyre törnek a választásokon a demokratikus diskurzus szándékos felforgatásával, elveszítik a demokratikus diskurzust megillető védelmet. A véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos joga nem védi a rosszhiszemű, hazug beszédet. A választások integritásának és a megalapozott döntésnek mint demokratikus eszménynek a megőrzése ugyanúgy megköveteli ezt a korlátozást, mint a gazdasági piac védelme.
A szabadság üres ígéret az azt szavatoló megfelelő jogi és politikai keretek nélkül. Az egyéni méltóságot, autonómiát és szabadságjogokat védelmező alapvető biztosítékoknak körültekintő mérlegelésen kell alapulniuk: melyek azok a kondíciók, amelyek már elfogadhatatlan mértékű társadalmi és politikai károkat okoznak. Ennek fényében a Trump ellen a 2020-as elnökválasztás megdöntésére irányuló összeesküvés miatt felhozott szövetségi büntetőjogi vádak létfontosságú érdekeket szolgálnak, beleértve magát az első kiegészítés integritását is.
Richard K. Sherwin
A szerző a New York Law School
professor emeritusa
©Project Syndicate
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
