„A három szuperhatalom vezetői megállapodtak abban, hogy két vagy három hónappal azt követően, hogy Németország kapitulál, és a háború befejeződik Európában, a Szovjetunió belép a Japán elleni háborúba a szövetségesek oldalán a következő feltételekkel: (…) 2. Oroszország korábbi jogai, amelyet Japán az 1904-es támadásával szegett meg, helyreállnak. (…) Szahalin déli része és a környékbeli szigetek visszakerülnek a Szovjetunióhoz. 3. A Kuril-szigetek szovjet fennhatóság alá kerülnek. (…)” – olvasható az 1945. februári jaltai konferencia három nagyhatalmának képviselői által aláírt megállapodásban. E néhány sornak máig ható következményei lettek.
Az 1945 februárjában lezajlott jaltai konferencián az USA, Nagy-Britannia, és a Szovjetunió megállapodása szerint a Japán elleni hadba lépésért cserébe Sztálin jogot formálhatott a Kuril-szigetekre is. A Vörös Hadsereg nem sokat teketóriázott: 1945. augusztus 18-án megindította az inváziót a Kuril-szigetek ellen.
A japánok egyedül Sumsu szigetén tanúsítottak jelentősebb ellenállást. A sziget birtokbavételénél a szovjetek 516, míg a japánok 256 katonát vesztettek. A Kuril-szigeteket a Vörös Hadsereg – amelynek a második világháború alatt ez volt az egyetlen jelentősnek mondható tengeri partraszálló hadművelete – szeptember 5-re hajtotta uralma alá.
A Kuril-szigetek néven ismert vulkanikus szigetcsoport, amely Kamcsatkától egészen a japán szigetekig terjed, a 18. század alatt került japán fennhatóság alá. A két hatalom a 19–20. század folyamán változó arányban birtokolta a szigetcsoportokat. Japán 1875-ben lemondott a térség egyik fontos szigete, a tekintélyes méretű, mintegy 72 ezer km2 nagyságú Szahalin megszerzéséről, ennek fejében a Kuril-szigetek feletti fennhatóság a felkelő nap országát illette meg.
Az 1904–1905-ös orosz–japán háborúban, amelyben a japán haditengerészet porrá zúzta az orosz flottát, az orosz cár még távolabb került a Kuril-szigetek esetleges birtokbavételétől, sőt az oroszok Szahalin déli részét is elvesztették. A helyzet csak 1945 augusztusában a szigetek inváziójával változott meg, igaz, akkor a szuperhatalommá vált Szovjetunió javára.
Amerikától kölcsönzött szállítóhajók segítségével rakták partra a szovjetek a gyalogságot Sumsu szigetén 1945. augusztus 18-án
Az 1951-es San Franciscó-i békeszerződésben Japán nemcsak Szahalinról, de a Kuril-szigetekről is lemondott, a diplomáciai bonyodalmak azonban ezzel nem oldódtak meg a két ország között. A japán álláspont szerint ugyanis a hazájukhoz legközelebb eső, a Kuril-szigetek legdélebbi részén található négy sziget, Iturup, Kunasir, Sikotan, és Habomai nem tartozik a Kuril-lánchoz, hanem azok a japán szigetek részei.
A kérdéses szigetek területe egyébként 5000 négyzetkilométer, és jelenleg 30 ezer ember él rajtuk. A szovjetek ezt nem fogadták el, így nem írták alá a megállapodást, amelyet velük ellentétben 49 állam, köztük az Egyesült Államok is aláírt.
A vita következő fázisa 1956-ban kezdődött, amikor Japán és a Szovjetunió Moszkvában kimondta a két állam közötti hadiállapot megszűnését és a diplomáciai kapcsolatok felvételét, illetve megegyeztek abban, hogy a vitatott négy sziget közül kettőt, Habomai és Sikotan szigeteket, amelyek egyébként a kérdéses terület mindössze hét százalékát teszik ki, a szovjet fél a békeszerződés aláírása után visszaszolgáltat Japánnak.
A hidegháború azonban tovább dúlt, az Egyesült Államok és Japán között pedig biztonsági szerződés köttetett, amelynek értelmében az USA csapatokat állomásoztathatott japán területen. Erre válaszul a szovjetek elzárkóztak az említett két sziget visszaadásától, mivel az veszélyeztette volna a Szovjetunió biztonságát.
A békeszerződés aláírása mind a mai napig várat magára, a Szovjetunió jogutódja, Oroszország ugyanis ragaszkodik a két nagyobb sziget feletti irányításhoz. A vita lezárása elősegíthetné, hogy Japán és Oroszország hivatalosan lezárja a második világháborút és végre tető alá hozzák az orosz–japán békeszerződést. Bár a terület, főleg Oroszországból nézve, kiterjedését tekintve nem jelentős, a felmérések szerint mind az orosz, mind a japán közvélemény felháborodna, ha az egyik vagy másik fél átengedné a szigeteket.
A nemzeti érzelmeken túl nem elhanyagolhatóak a gazdasági szempontok sem: a Kuril-szigetek halászati szempontból a világóceán egyik leggazdagabb területének számítanak; Kunasir szigetének kontinentális talapzata földgáz és kőolajban gazdag, a szigeteket elválasztó szorosok pedig hadászati szempontból rendkívül fontosak, ugyanis ezeken keresztül jutnak ki Vlagyivosztokból az orosz Csendes-óceáni flotta hajói. A négy sziget visszaszolgáltatása esetén a jelenlegi főbb útvonalak átjárhatósága orosz részről megszűnne.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
