Érdemes ezeket a dolgokat leírni, mert ami egy adott nemzedéknek közismert, az a következőnek nem az, az utána következőnek pedig egyenesen hihetetlen.
A posztsztálini kommunista rendszer nagy sajátossága: mindenhol engedett egyedi vonásokat a rendszernek, s ezekkel minden ország élt is.
Most a magyar diplomáciai rendszerről. Mint családtag (gyerek) részese lehettem, először 1970-1973, majd 1980-1986 között. Az első időszakra persze alig emlékszem – hiszen 1967-ben születtem -, a másodikra viszont teljesen, hiszen a végén már nagykorú voltam.
Az ember józan ésszel arra gondolhatna, a Kádár-rendszer a legmegbízhatóbb hithű kommunista kádereket nyugatra küldte, míg a baráti országok esetében ez nem volt annyira fontos szempont. A valóság azonban pont az ellenkezője volt: a nyugat felé egyre jobban nyitó Kádár-rendszer nyugatra sose küldött hithű kommunista kádereket, ezeket a baráti országokba küldte. Valamilyen sajátos hintapolitika volt, a testvérállamok felé demonstrálni, hogy mi rendes jó komcsik vagyunk, nyugat felé meg hogy mi ideológiamentes “gulyáskomcsik” vagyunk, nem gondoljuk komolyan a kommunizmust, csak Moszkva miatt úgy teszünk, mintha azok volnánk.
Persze a vezető diplomaták kötelezően párttagok voltak minden esetben, de ez akkor nem jelentett hithű kommunistaságot is egyben. Az alacsonyabb rangú diplomaták körében voltak nem-párttagok is, a rendszernek ez már a kései, enyhülő szakasza volt.
Kuba, ahol mi voltunk 1980-1986 között, persze baráti ország volt, így a diplomaták között túltengett a hithű kommunista. Ennek szélsőséges verziója is előfordult, azaz Kádár óvatos kritizálása balról, s közben a kubai rendszer éljenzése. Örök vicces élményem, 15 éves voltam akkor, de akkor is nagyon érdekelt már a politika, hogy mekkora sokkot okozott 1982-ban a hithű kommunista magyar diplomaták közt a hír, hogy Magyarország belépett az IMF-be. Egyik nap még szidták az IMF-et, nagyjából a CIA-val egy szinten emlegetve, meg visszahangozva a hivatalos kubai álláspontot, mely szerint az IMF az imperializmus egyik legharapósabb láncos kutyája, másnap meg kiderült, mi beléptünk?!
Volt egy magyar diplomata, aki odáig ment Kádár balos kritizálásában – tudom az illető nevét, ő már nem is él, de a gyerekei igen, s nem akarok ártatlanoknak kellemetlenséget okozni, szóval nem mondom meg -, hogy nyári szabadsága alatt behívatta a Külügy párttitkára “XY elvtárs, te magyar diplomata vagy, esetleg inkább kubai diplomata szeretnél lenni? jó lenne, ha eldöntenéd idei szabadságod lejárta előtt még” stílusban.
Ugyanis három szent tabu volt akkoriban: nem beszélni a szovjet csatlós státuszról, nem szólni 56-ról, s nem pofázni Kádár ellen. Az illető meg ez utóbbit megsértette, márpedig ezt se nyugatos, se “balos” kiindulásból nem szabadott.
A kiküldötteket persze több szerv küldte ki, pl. a katonai attaséket nyilván a Honvédelmi Minisztérium, de a munkaadói jogok gyakorlása szempontjából csak 2 szerv volt: a Külügymisztérium és a Külkereskedelmi Minisztérium. A Külker. Min. kiküldötteinek a magyar nagykövet nem volt a főnökük, sőt szervezetileg is külön egységet alkottak ezek.
Persze kívülre ez egységes szervezet volt, de csak kívülre, más országok felé. A protokoll számára a lista kb. ez volt, emlékből mondom, fontossági sorrendben: nagykövet – nagykövet helyettese – kereskedelmi tanácsos – katonai attasé – konzul – kulturális attasé. Ezek közül a kereskedelmi tanácsos a Kereskedelmi Kirendeltség vezetője volt, s nem állt a Külügy joghatósága alatt, azaz őt nem válthatta le a nagykövet, míg bárki mást igen.
Ismét a kor sajátossága: ezek – a Külügy és a Külker – harcoltak egymással. Otthon is, külföldön is. S mivel egyenrangúak voltak, csak a pártvezetés – KB és PB – szintje felett volt közös főnökök, maga Kádár, ő meg személyesen ezzel nem foglalkozott, így ez a 2 szerv nem volt képes hatni egymásra. Eleve ez volt Kádár kedvenc vezetési módszere: viszonylag autonóm vezetési egységek működtetése, melyek a saját területükön szinte mindent megtehettek, de azon kívül semmit.
Sokszor ebben nem is volt ideológiai elem. A 80-as évek elején még volt, ekkor a külügy inkább “balos” volt, míg a külker “nyugatos”, de amikor a balosnak számító Berecz János 1982-ben le lett váltva a fő külügyes pozícióból a Párközpontban, ott is egyre több lett a “nyugatos”. Végülis a későbbi MSZP egy sor meghatározó egyénisége, lásd Horn, Kovács, éppen az MSZMP KB külügyi osztályán csináltak karriert.
Amit akkor nem értettünk. De visszanézve már világos. De ehhez először meg kell világosítani a kérdéset.
A Kereskedelmi Kirendeltség mint olyan eleve egy kommunista intézmény. Hiszen ha a gazdaság, a kereskedelem nincs állami kézben, akkor ez teljesen felesleges, mivel a cégek maguk kereskednek, nem kell se kereskedelmi kirendeltség, se ott több alkalmazott. Nyugaton jellemzően van a követségen egy gazdasági attasé, a gazdasági kapcsolatokra, s kész, más nem kell. Vagy vannak országok, ahol az adott ország gazdasági kamarája folytat valamilyen segítő, koordináló szerepet. De a kommunista kereskedelmi kirendeltségek teljesen feleslegesek más, kapitalista alapú rendszerben.
Erre példa más kommunista országok gyakorlata is. A bolgár kereskedelmi kirendeltség Budapesten egykor egy hatalmas épület volt az I. kerületben, a Szirtes utcában, majd a 90-es évek elején el lett adva, ma iroda-bérházként üzemel.
Szóval az én apám volt az utolsó magyar kereskedelmi tanácsos Havannában. 1986-ban, minden szokással ellentétben, nem neveztek ki új embert, pedig jellemzően mindig volt egy 1 hónapos átmeneti időszak, amikor a régi és az új ember már ott van.
Hivatalosan nem mondtak semmit, nem-hivatalosan meg valami kamuzás volt, hogy “koncepcióváltás, takarékosság”. Nem tudtuk mire vélni az egészet, hiszen ez 1986 volt. Kuba KGST-tag volt, teljesen abszurdnak hatott, hogy nem neveznek ki senkit a Kirendeltség élére.
Először az egyik kereskedelmi titkárt megbízták a Kirendeltség ideiglenes vezetésével, majd amikor lejárt az ő mandátuma, az egészet bezárták, a pár kubai alkalmazottat elbocsátották. 1990-ben villant az agyamba: ezek előre számítottak a kommunizmus leomlására? Mert hát tény: Kubával csak és kizárólag a KGST miatt volt kereskedelmi-gazdasági kapcsolat.
De hogyan tudhatta ezt előzetesen a magyar gazdaságpolitikai csúcsvezetés 1986-ban? Mikor még a CIA elemzői se vonták le azt a következtetést Gorbacsov hatalomra kerüléséből, hogy a kommunizmusnak vége lesz a szovjet blokkban.
Tulajdonképpen még az is csoda, hogy a magyar követség megmaradt Havannában. Amikor az első Orbán-kormány egy csomó magyar követséget bezárt takarékossági okokból, csoda folytán Havanna megmenekült. Azt hiszem, a sok kubai-magyar vegyes házasság nyomott a latban. Szóval ma Havanna a kevés latin-amerikai városok egyike, ahol van magyar követség. A többi: Bogotá, Brasília, Buenos Aires, Caracas, Mexikó, Santiago.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
