Ahány ember, annyiféle elvárás, program az idei augusztus 20-ra: államalapításunk emlékezete, Szent István-napi körmenetek, első királyunk emlékezete, tűzijáték, látványosság, rendezvények garmadája anyaországban és Kárpát-haza szerte. De vannak, akik inkább templomi vagy belső csendben ünnepelnek.
Hálát adnak a viszonylagos békességért, ami mindenfajta hazai politikai csatazaj közben is itt honol közöttünk. Megköszönik a dolgos munka eredményeként begyűjtött kenyérgabonát, az ország kenyerét.
Három évszázad kévéjéből álljon itt néhány kalász.
II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem országlása idején és rodostói emigrációjában is rendszeresen imádkozott (1676-1735) például az ország keresztény megújulásáért.
Ima az ország keresztény megújulásáért
A Te kezedben van szívünk Uram,
Gyújtsd fel a lomhákat,
Vezesd vissza az eltévelyedetteket,
Világítsd meg a vakokat,
Lágyítsd meg hajthatatlanokat,
Bátorítsd meg a habozókat,
Tanítsd meg a tudatlanokat,
Gyarapítsd bennünk a hitet.
Gyújtsd fel a kölcsönös szeretet lángját,
S újra és újra kérlek,
Add, hogy szereteted gyarapodjék,
Hogy ez az isteni láng
Eméssze föl viszálykodásainkat!
Tompa Mihály felvidéki lelkész-költőnk egy évvel halála előtt a hanvai parókia csendjében, családi gyászai emlékével küszködve, 1867-ben így elmélkedik: „Nagy, nagy e szó Haza; fogalmában csudálatos, titkos erő van, mely elragadja a lelkemet. Szeretete szülte a történet legragyogóbb jeleneteit, abban lettek sokan dicsőkké, áldottakká s vésték fel nevüket a hallhatatlanság oszlopára”.
Szeretve hozzád
Simulok; – érted
Én nem cserélnék
Más idegent;
Oh, mert előttem
E drága földnek
Minden fűszála
S porszeme szent!
Rimaszombati Kazai János (?–1729) református lelkész. Nemzetének szenvedéseire különösen érzékeny volt. Ezért imádkozott így, nyelvi ósága ellenére elgondolkodtató szavakkal és célokért.
A Magyar Nemzetért való Könyörgés
Ez egész földkerekségen elszéledt minden Nemzetnek, azok között a szegény bűnös Magyar Nemzetnek is kegyelmes dajkája, tiszta igazságot szerető Isten! Úgy van bizonyára, míg ez a Nemzet a te szentségednek egyenességéhez közel járt, a mennyeknek örökös Ura volt ennek dajkája és sok Nemzetnek Fejedelmévé tette. De minekutána az élő Istennek tiszta igazságától igen messze eltávozott, az Isten is ettől igen messze eltávozott. Vetette a maga haragjának sajtójába, hogy ennek a Nemzetnek a nemzetségek fegyvere által kiontatott sok vére kifolyjon nagyon messze. És ha az élő Isten, ennek a Nemzetnek nemzetséges rosszaságát, ebben nagy mértékben országló közönséges igazságtalanságát, az élő Isten Szent Nevének irtóztató káromlását, szent beszédének semmire való becsülését, Szent Szombatjának meg nem szentelését, az ő igazságának mérőserpenyőjébe teszi, bizonyára nem lesz ez a Nemzet méltó arra, hogy ennek az élő a nemzetségek között állandó békességet szereznek. Sőt inkább hogy ezzel a földdel kiokádtassa, amint cselekedett sokszor a mi Atyáinknak idejében, kik közül sokakat kiűzetett a Pogányok közé, hogy a pusztán álló föld szentelje meg az ő Szombatjait, mivel annak lakói meg nem szentelték. De ó nemzetségeknek kegyelmes dajkája, jó vagy Uram te a rosszhoz is, irgalmas az irgalmatlanhoz is, szerelmes a szeretet nélkül valókhoz is. Minekokáért ha ez a nemzet rossz is, mindazonáltal szorítsd be a te jóságodnak lineái közé, ha irgalmatlan is, mindazonáltal cselekedj irgalmasságot vele, ha téged nem is szeret, te mindazonáltal szeresd, és ekképpen őbenne próbáld meg magad, nemzetségeknek édes dajkája lenni.- Legyenek ennek a nemzetségnek elöljárói a te jobb kezednek férfiai. Ó Isten! Tedd azért ennek elöljáróit magadnak szövetséges embereiddé, önts azokba a közönséges jóhoz való szeretetet, az Urakba szelídséget, az Úri Asszonyokba alázatosságot, hogy ekképpen e Nemzet Nagyjainak előtted megpróbált kegyessége nyomja Isteni szívedet e nemzettel való jótételre. Így adj lelki Tanítókat, akik e világi őreájuk nem bízatott dolgoknak folytatását elhagyván, egyedül a te beszédedre tanítsák e Nemzetet. Adj a kereskedőkbe és a mesteremberekbe igazmondóságot, minden rendekben hivataljukhoz illendő kegyelmet, közönségesen nyomd be e Nemzetnek szívére a te félelmedet hadd szabaduljon meg a bűnnek és a sötétségnek ereje alól… Ámen.
Szöllősi Mihály az 1600-as évek végén református lelkész, egyházi író volt, az üldözések miatt sokat bujdosott. Imádságoskönyve, Az Úrért s Hazájokért el széledett és számkivetett bujdosó Magyarok Füstölgő Csepüje (gyertyája) Kolozsváron jelent meg 1676-ban.
Tanácskozásra gyűlő Magyarok rövid imádsága
…Uram, miköztünk is te légy a mi fő tanácsosunk, mert nélküled megszégyenülünk. Úgy igazgasd azért minden tanácskozásainkat, hogy valamiként a megkenetett szent Jézus ellen ne essék, hanem a te megpusztult Sionod építésére, édes Hazánk szabadulására.
Írts ki mibelőlünk minden nagyravágyást, magányos bosszúállást, avagy világi gyönyörűség kívánását, hogy együgyűséggel, jó lelkiismerettel tudjunk jövendő dolgainkról elmélkedni. Tereád maradtunk és a te szádtól kérünk tanácsot, annakokáért tartsd kezedet a mi tanácsainkon, te kezd el és te is végezd el, mert nem tudjuk mi hasznosabb minekünk, és ha tudnánk is reménytelenségünkben, de erőtlenségünk miatt el nem követhetjük. Te azért, amit romlott természetünk miatt nem tehetünk, cselekedd meg kegyelmedből: amit által nem érthetünk, jelents meg bölcsességedből, hogy a mi ellenségeinknek kigondolt titkos praktikájuk megszégyenüljön… Ne oltsd el a mi szikrázó Magyar szövétnekünket, hanem gyaluld egybe Seregeink szívét, hogy legyenek készek jó tanácsaink véghez vitelére. Ez hatalmas nemzetet tedd jóakarónkká, személyeinket, és tanácsainkat előtte kedvesekké, hogy minden tanácskozásainknak legyen jó kimenetele, még ha szinte magukban mérgesek volnának is, de te, bölcs Isten, szolgáltasd javunkra mégis, és régen kívánt megszabadulásunkra a te szent Fiad, a Jézus nevében. Ámen.
Szász Károly (1829–1905) nagyenyedi születésű, 1884–1903 között Budapesten a dunamelléki református egyházkerület püspöke.
Hazámhoz
Hírt sem hallok már felőled,
Erdős, völgyes szép hazám!
Most, hogy távol vagyok tőled,
Most szeretlek igazán.
Azt a völgyet, azt a bércet
Soha nem feledhetem,
S kél szívemben vágyó érzet:
Hogy zokogjak kebleden!
Semmi, semmi ki nem pótol,
El nem mossa képedet;
Kérdem a sebes folyótól:
Mért hagyott el tégedet?
Kérdem a szálló madártól:
Tán kiszáradt a berek,
Hogy tőled ő is elpártol,
Mint a hűtlen emberek?…
Gondolom: a nehéz felhő
Arcod özvegy fátyola;
Gondolom: a síró szellő
Egy ismerős furolya;
Gondolom: a virágillat
Esdő sóhajod talán;
S pásztortűz az a kis csillag
Kék havasod oldalán…
Téged látlak minden képben,
Mely felém száll messzirül.
A sík rónán minden lépten
Béreid árnya leng körül.
Búcsúzó anya – fiának
Szent ereklyeképet ad,
S az, – habár az évek szállnak –
Mindig kebelén marad!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
