Augusztus első hétvégéjén a hagyományos kassai barangolásokat a Kassai Kormányprogram-lakótelepen tartottuk, mivel éppen negyven éve költöztek be az első lakók. Ez a második legfiatalabb lakótelep.
Márai Sándor naplójában 1974-ben nehezményezte, hogy „körülépítették a várost konkrét-cement” házförtelmességekkel. 1954-ben kezdték börtönbe zárni a történelmi városrészt, mely makacsul őrzi Kassa lelkét. Ekkor kezdték építeni az első lakótelepet.
Ennek a lakótelepnek az elnevezése botrányos, mert az 1945-ben Kassán elfogadott program ellentmondott az akkor érvényes csehszlovák alkotmánynak, hiszen az a nemzetiségi diszkriminációt tiltotta! 128. paragrafusa kimondta: „A Csehszlovák Köztársaság összes állampolgárai, tekintet nélkül a fajra, nyelvre és vallásra, a törvény előtt egyenlők és egyazon polgári és politikai jogokat élvezik.”
Utolsó, 134. paragrafusa szó szerint azt mondta: „Az erőszakos elnemzetlenítés semmiféle alakban megengedve nincsen.” Azzal, hogy a németeket és magyarokat tették meg bűnbakká a második világháború után, ezzel burkoltan elnemzetlenítésüket, vagy elűzésüket készítették elő.
Ezt persze mindenki tudja, csak a szlovák gyevi bírók homokba rejtik a fejüket. Hiába, ez a materializmus következménye. Ha ugyanis Isten teremtményeinek tartjuk magunkat, akkor Hozzá akarunk hasonlítani. Ha azt hisszük, hogy az evolúció nyomán az állatvilágból jöttünk, elállatiasodunk. Ember embernek farkasa lesz.
Jelentős részük magyar volt. De a névtorzítások következtében ez sem derül ki.
A harmadik botrány, hogy további utcákat magyar festőművészekről, zenészekről neveztek el, de nevüket szlovák átírásban rögzítették. Néhányukat, illetve családtagjaikat személyesen ismertem. Identitásukhoz nem fért kétség! Tehát ezen a téren is történelemhamisítás, agymosás folyik.
A lakótelepen 7700 lakást építettek 1980-88 között, majd a rendszerváltás után további kétszázat. Ezek már némi esztétikai többletet is hordoznak. A lakótelepet 28 000 lakos számára tervezték, tehát nagyjából egy lakásra négy személy jutott volna.
A valóság az, hogy körülbelül 22 ezer lakosa van ennek a lakótelepnek, tehát lakásonként három személy lakja. A tervezés idején egy családra egy személygépkocsival számoltak, ez azonban mára kevésnek bizonyult.
Milyennek látták a lakótelepet egyes első lakói? Egyikük a harmincadik évfordulón emlékezett. Az épületek körül mindenütt sár, vagy por és szúnyogok. A lakásokban nem működtek a nyílászárók. A takarításnál 10 kg betont hordott ki otthonából.
Gyermekkocsival orvoshoz eljutni kaszkadőrhöz méltó mutatvány volt. Egy előszobában kellett várakozni, mire az ember sorra került, már átvette a többi beteg bacilusait. Szakorvoshoz eljutni bonyolult feladat volt, hiszen a város felőli rész nem készült el. Egy autóbusz csak egy gyermekkocsit vehetett föl.
Az üzletközpontokban a gyermekek számára lejárt szavatosságú ételeket kínáltak, kenyeret kapni ünnep- vagy szabadnapok előtt nem volt egyszerű. Néhány három órát kellett várakozni. A zöldségüzlet egy sötét, büdös helyiség volt, ahol rothadt krumpli és káposzta szagát lehetett érezni.
Tíz éve milyen volt a helyzet? Az ivóvíz rozsdás, a konténerek büdösek, a sportlétesítmények nem voltak karban tartva, nagy volt a zaj, a fák, bokrok ültetése kaotikus. Sok a kutyapiszok, gyakorta látni naplopókat, a kocsmák zajosak.
A lakótelepen már nem a korábbi épületelemeket alkalmaztak, hanem valamivel elfogadhatóbbakat és a zöld közterületekre is nagyobb súlyt fektettek. Ezért egyesek a város legszebb lakótelepének hirdetik, de ez elég alacsony szintre emelt mérce alapján vállalható.
Ha a miskolciak jöttek Kassára, arról számoltak be, megnyugodtak. Addig úgy gondolták, hogy az ő lakótelepeik a legrondábbak a világon, de látva a mi tömbházainkat, megállapították, vannak még csúnyábbak is!
Önkéntelenül Justin Shubow amerikai építészkritikus jut az ember eszébe, aki világosan fogalmaz. Az egyes városokat nem lakótelepeik miatt látogatják a turisták. Ezt Kassán is tapasztaljuk.
Az amerikai építészkritikus szerint a tervezők is csak maguknak, és nem az embereknek terveznek többnyire ronda házakat. A II. világháború után szinte csak minőségromboló házak épültek.
Alkotásaik minőségében, szellemiségében és szépségben messze elmaradnak az elbontott vagy a régebben épült értékektől.
Az épületet nem lehet hazavinni, mint egy festményt vagy egy regényt. Az ember így naponta szembesül az épített környezetével. Le Corbusier szerint „a ház egy gép”. Ezért nincsenek ma már építészmérnökök, csak geometriában gondolkodó tervezők.
„Hiányos tudásuk miatt pusztul a lélek, a humánum és minden, ami emberi, ami szép, ami felemelő.” Ezek a házak azért hazudnak, mert „tudják”, hogy rondák, a tervezőik azért, mert nem akarják elismerni, csak ennyire képesek. Ők kizárólag maguknak akarnak tervezni. Nekik hazájuk történelme, múltja és hagyományai bűnnek számítanak. (Tegyük hozzá, Kassa valódi múltját is eltörölnék.)
Ezt az örökséget nem akarják sem felvállalni, sem tovább gondolni, sem tovább fejleszteni. Csak az a céljuk, megnyerjék valamelyik szervezetük szakmainak mondott díját.
Az építészetkritikus úgy véli, a múlt technikai és épületszobrászati színvonala még mindig sokkal nagyobb értéket képvisel, mint napjaink építészete. Ha egy épületet nem díszítünk fel, akkor az csak téglahalom, kőkupac marad. Shubow nagyon sok olyan várost tudna megnevezni, amely nagyon ronda, és a kutya sem kíváncsi rá!
Az egyik kocsma előtt egy egykori vasgyári munkás sörözött. Meglepődött, mikor közöltük, barangolunk ezen a lakótelepen. Az Óvárosba kell menni, nem ide! – jelentette ki ellenkezést nem tűrően. Mondtam neki, oda is járunk, de most az ő lakótelepe van soron. Az embereket érdekli, mi látható az egyes városrészekben.
A sarutlan karmelita apácák kolostoránál gyülekeztünk, onnan indultunk. Rendházuk 1990–95 között épült, egy zakopanei műépítész, Stanislaw Tylka (1927–2011) tervei alapján. A munkában szlovák építészek is segítették.
Tizenhárom apáca lakik itt, akik a világtól teljesen elzárva élik életüket. Ki nem járhatnak, csak a pápa engedélyével. Természetesen, ha egészségügyi gond adódik, az kivételt képez. Lukács evangéliuma 12. fejezetének 36. verse a vezérelvük: „Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki.” Olyan lelkiséget kívánnak elsajátítani, hogy az Úr kopogtatását meghallják.
Kápolnájukat tekintettük meg, ahol naponta reggelenként tartanak misét. Abban II. János Pál pápa és a Prágai Jézuska ereklyéje található. Az apácák ráccsal elzárt külön részben tartózkodnak a mise alkalmával.
Látogatóikat is olyan helyiségben fogadják, amely ráccsal van elválasztva. A napot reggel 5-től szigorú rend szerint élik. A nem látogatható részen van egy kertjük, veteményes kertjük, egy kis parkjuk, erdőjük és temetőjük.
Ezután utunkat a föld alatti kocsma felé folytattuk. Egy közösségi kert mellett haladtunk el. A közeli lakosok alakították ki. Az önkormányzat 2500 euróval támogatta a kezdeményezést. Így a lakók egy zsebkendőnyi területeken „micsurinkodhatnak”. Kisvártatva egy viharvert kerítést mellőztünk, amely arra emlékeztetett, hogy mögéje iskola építését tervezték, melyből végül nem lett semmi. Található arrafelé egy atombunker is.
Az aluljárók Kassán igazándiból nem váltak be. Egyes városrészek ezeket esténként ráccsal zárják le, mert máskülönben illemhelynek használnák azokat. Itt viszont egyedi hasznosítás lett az egyik sorsa.
A kocsmán keresztül átsétálva, az úttest másik oldalán találtuk magunkat. Ott megnéztük a lepusztult szerelőcsatornát. Amikor a lakótelep épült, Kassán itt alkalmazták először ezt a módszert. A csatornába került a víz-, gáz- és villanyvezeték, a vezetékes rádió- és a telefonkábel. Ez ugyan megdrágította az építkezést, de hosszú távon kifizetődő lett. Ha valamelyik vezeték meghibásodott, akkor nem kellett költséges földmunkákat végezni, hanem gyorsan és hatékonyan ki lehetett a hibát javítani.
Ezután egy elmésen megfestett Rubik-kockához értünk. Ha megfelelő helyről nézzük, akkor a kétdimenziós alkotás háromdimenzióssá változik. Ezt az illúziót a készített fényképek is igazolják.
Közben két néprajzi kaput és egy faszobrot láthattunk, mely arra hívta föl a figyelmet, hogy a közeli óvoda épületében Vlado Urban geológus, Szlovákia legsikeresebb koreográfusa művészeti általános iskolát hozott létre 1994-ben, ahol számos tánccsoport, énekkar, a hagyományos népi kultúra levéltára, népviselet-kölcsönző, a népi folklórrendezvények ügynöksége, ír táncok szlovákiai akadémiája, folklórstúdió és még további szervezetek találtak otthonra.
A közeli hőcserélő állomás lett a következő célpontunk. Kassán 23 hőcserélő állomás létezett. Ezek elveszítették létjogosultságukat, mivel a technológia megváltozott. Amikor Kassa 2013-ban pályázott rá, hogy Európa kulturális fővárosa legyen, néhányat ezek közül átalakítottak. Mindenféle öntevékeny csoportnak nyújtanak otthont. Kiállításokat is szerveznek. Kis kertjükben 25-féle növényt termesztenek. Gyógyfüveket is. Kertjükben Máriássy Dávid gyönyörű faragott padját csodálhattuk meg. Az épület tetején filmeket vetítenek.
A közeli tömbház oldalán a sarlósfecskék nem mindennapi otthona található. E vándormadarak az épület réseiben alakították ki fészkeiket a lakók jóváhagyásával. A falat ezért szigetelték.
Elhaladtunk a rotterdami Krista Burger két alkotása mellett is (2016). Három oszlop mellett haladtunk el, melyek arra emlékeztetnek, ide egy felüljáró épült volna, de soha sem készült el. Felfuttatott virágokkal takarták el őket.
A Krisztus kegyelme templomot, melynek alkotóit – nevezetesen Pásztor Pétert és Martin Drahovskýt – Makovecz Imre ihlette. A templom külseje egy hajóra emlékeztet. Oltárképe néhány hónapja készült el. A Szentlélek galambja az ablakon látható, mely, ha a nap megvilágítja, tündököl.
A festményen az áldást osztó Krisztus látható. Szívéből két sugár indul lefelé. Egy vörös és egy kék. Az előbbi a vérét szimbolizálja, melyet kiontott megváltásunkért, a másik meg a vizet, mellyel megkeresztelnek minket. A sugarak az Atyaistenre utalnak. Egy szinttel lejjebb a harsonákat fújó szeráfokat látjuk, alattuk a közbenjáró Szűz Mária és férje, József. Alul két angyal hajol meg az eucharisztia előtt. Lejjebb Szent Eufrozina és Szent II. János Pál pápa. Az előbbi misztikus élményei nyomán jutott el az Irgalmas Krisztus imádásához, az utóbbi ennek imádását tette lehetővé. Krisztus ugyan világbíró, de irgalmas – figyelmeztet az alkotás.
A templom eredetileg Szűz Mária tiszteletét hirdette volna, amire a képet keretező M betű utalt volna, ám mivel a közeli kápolna búcsúja egy napra esett vele, így az irgalmasságot hirdeti. Tehát az M a misecordiát (irgalom) jelenti.
Az ábrázolást nézve Richard Wurmbrand evangélikus lelkész gondolata jut az ember eszébe. „Az első időkben a keresztények úgy képzelték el a mennyet, mint egy keleti királyi udvart: pazar, zene és édes illatok uralta hely. Ha egy ember a szultán kegyeit kereste, előbb szerzett egy barátot, aki szólt a vezírnek, amaz a szultán legkedvesebb feleségének, aki továbbította férjének a kérést. Ez megteremtette a lelki hierarchia gondolatát, amely szerint az egyszerű emberek elmondják kéréseiket a papoknak, a papok a szenteknek, a szentek pedig a Szűznek. Én szilárdan hiszem, hogy az ember megszólíthatja Istent közvetítő nélkül, viszont vannak alkalmak, amikor az érvelés csak szítja az indulatokat.”
Utolsó megállónk az egyetlen néprajzi magánmúzeumhoz vezetett. A Humnot (Csűr) látogattuk meg, mely sajnos végnapjait éli és teljes anyagát elárverezik. 16 év után kénytelen lesz bezárni, mert 270%-kal megemelték az adójukat. Ezt már nem tudják vállalni. A kelet-szlovákiai népi lakáskultúrát mutatta be, ahogy az nagyjából 150 évvel ezelőtt létezett. Ez egyben étterem is volt, ahol hagyományos ételeket szolgáltak föl.
Tanulságokkal szolgált a séta, mert megmutatta, mire képes a ma embere és a letűnt századok mesterei az Óvárosban.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
