A XV. és a XVI. század fordulóján a Föld megismerésének új korszaka kezdődött. A portugál hajósoknak sikerült Afrikát körbe hajózva eljutniuk Indiába, a spanyolok pedig felfedezték Amerikát. Ezt követően 1522 szeptemberében sok viszontagság után visszatért Föld körüli útjáról a Victoria nevű árbocos és ezzel bebizonyosodott, hogy bolygónk lényegében egy nagy gömb, amit persze jó néhányan már az ókorban is sejtettek. Ezek a merész utazások természetesen kihatottak a kereskedelem, a gazdaság és nem utolsó sorban a tudományok fejlődésére is.
Hosszan sorolhatnánk, hogy a fizikában, a kémiában, a biológiában, az orvostudományban, a csillagászatban és egyéb tudományágakban mi minden történt az elmúlt 500 év alatt. Ezzel párhuzamosan a műszaki ismereteink is folyamatosan gyarapodtak és mire beköszöntött a XX. század, sokan meggyőződéssel állították, hogy az emberiségnek végérvényesen sikerült megszabadulnia a babonáktól, az eszement felvetésektől és az áltudományos ideológiáktól. Igaz, a két világháború borzalmai és a világ sok térségében zajló lokális összetűzések mintha cáfolták volna az ész diadalát, ennek ellenére mégis úgy tűnhetett, hogy a természet- és műszaki tudományok végérvényesen sínre kerültek és bár kisebb nagyobb zökkenőkkel, olykor mellékvágányra is futva, de visszafordíthatatlanul haladnak előre, felfedezni addig ismeretlen területeket vagy legyőzni korábban leküzdhetetlennek látszó akadályokat.
Ez már önmagában elég nagy gond, de évtizedek óta tudjuk, hogy bolygónkon globális éghajlatváltozás zajlik. A hosszabb távú megfigyelések azt jelzik, hogy a Föld légkörének hőmérséklete emelkedik és ma már a korábban hidegebb övezeteknek számító térségekben is átalakulóban van a növény- és az állatvilág, melegkedvelő fajok jelennek meg, kiszorítva az itt őshonosnak számító fajokat. Nem beszélve az egyre nagyobb méreteket öltő – jobbára gazdasági okokra visszavezethető – illegális migrációról. A kérdés csak az, hogy ez mennyire rajtunk kívül álló fejlemény vagy az emberiség maga az okozója ennek?
Az emberi tevékenység (az ún. antropogén hatás) negatív éghajlatmódosító következményeiről különösen az utóbbi fél évszázadtól kezdve egyre többet hallhatunk és olvashatunk. Ennek legfontosabb (sőt sokszor úgy tűnik, hogy szinte egyetlen) kiváltója az ipari termelés és a fosszilis üzemanyagokon alapuló gépjárműforgalom következtében megnövekedett szén-dioxid-kibocsátás. Időnként a vádlottak padjára ültetik az állattenyésztés során keletkezett metánt is, mint egy másik üvegházhatású gázt és ezt a két vegyületet lobogtatják – képletesen szólva – az ún. klímavédők, akik között viszont alig találni természettudományos végzettségű embert, mint ahogy más, mostanában különösen exponált társadalmi témákat sem az adott terület szakértői igyekeznek középpontba állítani, hanem elszánt politikai aktivisták, akik valamilyen homályos küldetéstudattól vezérelve (?) mindenképpen rákényszerítenék az emberekre, hogy ezzel foglalkozzanak.
Az eredeti felvetésnél maradva a továbbiakban elsősorban a „klímahisztinek” nevezett jelenséggel foglalkoznék, amihez az indítékot egy frissen megjelent cikk kínálta. A szerzője egyébként jó ismerősöm, a Királyhelmecen született, de már harminc éve Csehországban élő dr. Palágyi István György radiokémikus professzor (mellesleg a Görgei Artúr Társaság alapító-elnöke), aki a Bécsi Napló 2023. július–augusztusi számában A klímaválság a globális elit áltudománya címmel írt arról, hogyan látja ezt a kérdést az amerikai John F. Clauser, aki 2022-ben harmadmagával fizikai Nobel-díjat kapott a kvantumfizika terén elért eredményeiért.
Clauser eléggé lesújtó véleményt fogalmazott meg a klímatudományról, amely szerinte
mostanra masszív és sokkoló hatású újságírói áltudománnyá vált (…), amely a valódi tudomány korrupciója, és amely a világ gazdaságát, és az emberek milliárdjait veszélyezteti”
(idézet Palágyi professzor cikkéből). Clauser azt is állítja, hogy a klímaválság rémét a globális elit és mediális szövetségesei terjesztik abból a célból, hogy megfeleljenek a Világgazdasági Fórum (WEF) gazdaságpolitikai elvárásainak, valamint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ által hirdetett elképzeléseknek. A tudós szerint ez veszélyt jelent a világgazdaságra és fenyegeti az emberiség jólétét is, miután adóemelésekkel jár, miközben romlik az életminőség.
Ezt a hamis áltudományt propagálják a hasonlóképpen megtévesztett üzleti és marketingügynökök, politikusok, kormányhivatalok és ökológusok”
– mondja a Nobel-díjas fizikus, aki szerint ez arra jó, hogy a nagyon is húsba vágó kérdésekkel: az energiakrízissel és az elszegényedés okaival ne kelljen szembenézni. Talán ezzel is magyarázható, hogy lemondták Clauser „Mennyire hihetünk a kormányközi testületnek a klimatikus változásokban” címmel meghirdetett előadását a Nemzetközi Valutaalap New York-i székházában.
Palágyi professzor – aki a jelek szerint maga is a klímaváltozástagadók közé tartozik – említett cikkében néhány magyar tudóst is megemlít, akik felléptek a klímahisztéria ellen. Miskolczi Ferenc, a NASA légkörfizikai munkatársa
hatvan éven át (1948–2008 között) kutatta az éghajlatot és gyűjtötte a kutatási megállapításait alátámasztó mérési adatokat. Mivel ezek gyakran nagyságrendileg különböztek a modellszámításoktól, a NASA megtiltotta ezek közzétételét, mire ő, lelkiismeretére hallgatva, felmondta jól fizetett állását, mert nem volt hajlandó hozzájárulni a sanda manipulációkhoz”.
Palágyi István György írása végén hosszan idézi dr. Héjjas István professzort, az Energiapolitika 2000 Társulat szakértőjét is:
Mi vagyunk az első olyan nemzedék, amely meg akarja változtatni az éghajlat további változását. Vajon sikerülhet-e? Aligha hihető. Az viszont tény, hogy a klímaváltozás elleni értelmetlen és kilátástalan szélmalomharc során felelőtlenül pazaroljuk a bolygó erőforrásait, és ezzel több kárt okozunk a környezetben és a természetben, mintha nem tennénk semmit.”
A cikket elolvasva megkerestem az Energiapolitika 2000 Társulat honlapját is, ahol egyebek mellett a Clintel (Klímaintelligencia Alapítvány) 2023. május 9-én Amszterdamban kiadott sajtóközleményére bukkantam, amelyben reagál az ENSZ egyik „tanácsadójaként” ismert Nemzetközi Növényvédelmi Szervezet (IPCC) legutóbbi jelentésére. Eszerint az IPCC tendenciózusan olyan elemzésre hivatkozik, amely katasztrofális víziókat fest az éghajlatváltozás tragikus következményeiről, miközben az 53-ból 52 értékelés ennek éppen az ellenkezőjét állítja. Mint a sajtóközlemény olvasható:
Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az IPCC gyenge munkát végzett a tudományos szakirodalom feldolgozásakor. Éghajlati szakpolitikájának alátámasztásához minden ország az IPCC jelentéseire támaszkodik, és a legtöbb média vakon bízik ezekben az állításokban. A Lefagyott az IPCC klímája (The Frozen Climate Views) című Clintel-jelentés rámutat arra, hogy ez a bizalom alaptalan.”
Mit lehet mindehhez hozzáfűzni? Vannak olyan körök, amelyek számára a klímahisztéria elsősorban üzleti szempontból fontos. Sok hasznos idióta ügyködik a politikusok és a döntéshozók „helyes útra terelésén”, miközben olyan elemzésekre hivatkoznak, amelyek valóságtartalma kérdéses vagy eleve bizonyos célokat követnek. A szén-dioxidnál maradva egy olyan létfontosságú gázról van szó, amely az élet egyik alapja, hiszen a növények a fotoszintézis során ebből a vegyületből állítják elő azokat a szerves anyagokat, amelyek felépítik az élőlényeket és biztosítják számukra az energiát. A szén-dioxid zöme (becslések szerint több mint 95 százaléka) a kőzetekben lekötve vagy a vizekben feloldva található. Vulkánkitörések alkalmával sok szén-dioxid is a légkörbe kerül, de ez idővel ismét visszatér a kiindulási helyére. Az ún. karbonlábnyom csökkentése vagy a teljes karbonsemlegesség megvalósítása már csak emiatt is kérdéses, miközben azok az elképzelések és javaslatok, amelyeket megoldásként ajánlanak többnyire gazdasági nehézségeket generálnak, ráadásul tudományos szempontból is megkérdőjelezhetőek. A klímaaktivisták pedig ne csak szociológiát és politológiát tanuljanak, hanem frissítsék fel a középiskolában tanult biológiát és kémiát is!
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
