Bár annyi idős nem vagyok, hogy dolgozhattam volna a kommunista rendszerben is, hiszen a rendszer vége idején 22 éves voltam, de szülők és más idősebbek életét azért láttam. S a tapasztalat az, hogy szabadabb volt a munkahelyi légkör. Persze a lényeges dolgokba akkor se lehetett beleszólni, de az apróságokba nem volt belepofázás fentről.
Különösen mióta – 2007 óta – nyugati multiknál dolgozom folyamatosan, van lehetőségem megtapasztalni a multis munkakultúrát.
Tulajdonképpen az egész csak azért viselhető el, mert nem veszik ők se komolyan. Kicsit olyan ez, mint a kései Kádár-rendszer: egyrészt voltak a kőkemény marxista elvek, másrészt a gyakorlat – s még a vezetők se vették komolyan az elveket. Elég volt úgy tenni, mintha komolyan vennénk azokat, majd a valóságban nem tőrődni velük.
Innen volt az a sajátos helyzet, hogy Kádárék jobban gyűlölték a marxista kritikát, mint az antimarxistát. Az antimarxista kritika ugyanis le volt söpörhető azzal, hogy “ellenséges propaganda”, míg a rendszeren a saját elveit való számonkérés már kényes kérdés volt.
A multik kelet-európai telepein hasonló van. Bólogatni kell a központi utasításoknak, majd azokat nem betartani. S ez – a közhiedelemmel ellentétben – nem valamiféle kelet-európai nemzeti sajátosság, mert a helybe delegált színnyugatiak ugyanígy kezdenek el viselkedni, amit megszokják a helyzetet és alkalmazkodnak a körülményekhez.
A svájci kollégám 2 hónap után már ugyanolyan természetességgel dobta a szófiai járdára a cigarettacsikket, mintha született bolgár lenne. S sokszor elmondta, hogy Szófia jobb hely, mint Genf. Pl. otthon csak úgy mert torrentezni, hogy beült a kocsiba egy laptoppal, majd keresett valahol a városban szabad wi-fit, megállt, letöltött, míg Szófiában a lakásában éjjel-nappal torrentezhet, a saját netes előfizetésével, s semmi baja nem esik.
A kiküldött főnök esete ugyanez. Tőle az elvárás, produkáljon eredményt. Hiszen miért is van csinálva leánycég Prágában, Krakkóban, Budapesten, Bukarestben, Szófiában, stb.? Hát mert ugyanaz a munka elvégeztethető 4-szer olcsóbban. Ebből a bérszint jellemzően a nyugati 30-50 %-a, de az még így is magasabb a helyi átlagnál. Erre csak egy példa: 2007-ben kaptam munkaajánlatot Budapesten (végül nem kezdtem dolgozni ott, de most ez mellékes), ez a General Electric ma már bezárt újpesti irodaháza volt a Váci út külső részén – azóta ugyanazon az úton beljebb költöztek, közelebb a belvároshoz -, akkor a kezdő fizetés 270 ezer Ft bruttó lett volna, miközben az országos átlag akkor 190 ezer Ft volt.
Viszont a munkahelyen stabilitás is kell. Ezt egyrészt elvégzi a HR, hogy ne legyenek teljesen összeférhetetlen dolgozók, másrészt kell valamilyen alaphangulat. Az alaphangulatot pedig nagyon el lehet rontani olyan követelésekkel, melyek a helyiek számára röhejesek.
Na, itt jönnek képbe a szabályok. A nyugaton szokásos szabályok közül azokat, melyek helyileg népszerűtlenek, egyszerűen nem kell alkalmazni. Hallgatólagosan, azaz ezt nyilván nem szabad így nyíltan kijelenteni, de éreztetni kell: ezt nem kell komolyan venni. Kedvenc 3 példám az utóbbi 16 évből:
- “tilos telefont a számítógéphez csatlakoztatni” – de ha lemerült, nyugodtan töltsd fel, csak tedd kicsit hátrébb a telefont, ne látszódjon annyira!;
- “dresszkód: business casual” – á, ne törődj vele, ez csak akkor, ha látogató van a központból! szar is lenne, ha minden csaj ugyanúgy, unalmasan nézne ki!;
- “szigorúan tilos az íróasztalon enni” – jó étvágyat, csak ne egyél fokhagymásat, mert lehet, hogy zavarja a többieket! a fokhagymás lángost én is a nyomtatónál eszem.
Persze mindig akadnak túlbuzgó vezetők. Ahogy Kádár alatt is akadtak olyan emberek, akik komolyan megkövetelték a marxizmust. Dehát ezeket akkor is mindenki utálta, s most is mindenki utálja őket. S emiatt ezek a végén jellemzően megbuknak.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
