19 éve, 2004. július 1-jén hunyt el Marlon Brando kétszeres Oscar-díjas amerikai színész, a filmtörténet egyik nagy legendája.
1924. április 3-án született a Nebraska állambeli Omahában. Apja egy mezőgazdasági termékeket gyártó cég ügynöke volt, édesanyja a helyi színtársulatban játszott, ő terelgette akaratos fiát a színészi pálya felé.
Apja a fegyelmezés más módszereiben hitt és katonai iskolába íratta be Brandót, aki gyűlölte az intézményt, sőt 19 évesen el is érte, hogy drasztikus diákcsínyei miatt kicsapják.
New Yorkba költözött, ahol a híres Actors Studióban Lee Strasberg és Elia Kazan rendező oktatta. A Broadway színpadára 1944-ben lépett először, az Emlékszem, mama című vígjátékban szerepelt minden különösebb visszhang nélkül.
Három év múlva viszont egy csapásra ismertté vált, amikor Tennesse Williams A vágy villamosa című drámájának New York-i bemutatóján ő játszotta Stanley Kowalskit, a premier után már sztárként ünnepelték.
Brando 1949-ben Hollywood felé vette az irányt, de életformáján nem volt hajlandó változtatni. A filmgyárban is farmerben és trikóban mászkált, kocsmákban étkezett, nem vett részt partikon, botrányokat okozott, az újságírókat gyakran és élvezettel provokálta.
1951-ben Elia Kazan a színpadi változat szereplőivel vitte filmre A vágy villamosát, amely meghozta Brandónak a világhírt és az első Oscar-jelölést. 1954-ben A rakparton című, ugyancsak Kazan rendezésében készült filmben játszott, és a következő évben megkapta első Oscar-díját és az Arany Glóbusz-díjat is.
1955-ös fotó a lázadó színészről
1952 és 1962 között olyan sikerfilmekben szerepelt, mint a Viva Zapata, A vad, a Julius Caesar, az Oroszlánkölykök és a Lázadás a Bountyn. Ebben az időszakban háromszor kapott BAFTA-díjat (az Oscar-díj brit megfelelőjét), a legjobb színész lett 1953-ban a cannes-i filmfesztiválon.
Ezután felejthető filmek következtek, de a hetvenes évek elején művészete újjászületett. 1972-ben két igazán jó filmben játszhatott: az olasz Bernardo Bertolucci Utolsó tangójában és Francis Ford Coppola A keresztapájában. A maga korában szexuális témája miatt botrányfilmnek számító Utolsó tangóban sokak szerint élete legjobb alakítását nyújtotta, Oscar-díjra is jelölték.
A keresztapában ő személyesítette meg Don Vito Corleonét, és a kritikusok egységesen méltatták. A sikerhez híressé vált sminkje is hozzájárult: arcát ráncosra festette, haját brillantinnal hátrafésülte, állkapcsát a szájába tömött papír zsebkendőkkel emelte ki, mozgékony ujjaival folyton gesztikulált.
A maffiafilmben szakított a klisékkel, kevés eszközzel élve a bűnözőt is egyfajta tekintélyes hősként tudta bemutatni. A szerepért ismét Arany Glóbuszt, majd egy újabb Oscart kapott, de ez utóbbit nem vette át: az amerikai kisebbségi politikát elítélő üzenetét a gálán egy indián viseletbe öltözött fiatal apacs színésznő olvasta fel.
Marlon Brando és Pina Pellicer
Következő filmjeiben sorra olyan figurákat alakított, akik mellékszereplők voltak ugyan, mégis az egész történet drámai magvát hordozták (Apokalipszis most, Superman, A képlet). A szerepek nagyságával fordított arányban állt a gázsija, a Supermanben alig néhány napos munka a világ legjobban fizetett sztárjává tette. A nyolcvanas évek nagy részében nem játszott, csak 1989-ben jelent meg újra az antirasszista Forrongó évszak című filmben, amelyért ismét Oscarra jelölték.
Brando még életében mítosszá vált. Azon kevesek közé tartozott, akit pályatársai is a legnagyobbként ismertek el. Lázadó volt, mint James Dean, de neki több mint harmincéves filmes pályafutás adatott meg. A sajtó magánéleti botrányaitól is folyamatosan hangos volt, három házassága válással végződött, és több házasságon kívüli gyermeke született.
A valaha rendkívül jóképű Brando, nemzedékek szexbálványa az 1990-es évekre 156 kilós, lomha kolosszussá hízott. A legnagyobb tragédia 1990-ben érte, amikor elsőszülött fia lelőtte húga, Cheyenne barátját, mert az szerinte rászoktatta a lányt a kábítószerre. Christian Brandót tíz év börtönre ítélték, a súlyos depresszióba esett Cheyenne harmadik öngyilkossági kísérlete pedig 1995-ben sikerrel járt.
A teljesen visszavonult színész Tahiti közelében lévő saját szigetén, Tetiaorán és japán stílusú Los Angeles-i házában töltötte napjait. Utolsó éveiben a Don Juan DeMarco, a Dr. Moreau szigete és A szajré című filmekben tűnt még fel. Nyolcvanegyedik életévében, 2004. július 1-jén hunyt el Los Angelesben.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
