Június 24–25-én második alkalommal rendezik meg Szigetmonostoron a Dicsőítő Sziget elnevezésű keresztény könnyűzenei fesztivált. Gável Gellért, a rendezvény megálmodója és egyik fő szervezője a fesztivál céljáról, az idei programokról és fellépőkről, az általa vezetett kántor-gitáros képzés részleteiről és a pápalátogatásról mesélt.
– A sajtótájékoztatón megjelölték a rendezvény célját: hidat képezni Isten és ember, valamint ember és ember között a különböző művészeti ágak találkozásával. Hogyan fog ez idén megvalósulni?
– Idén is több művészeti ág képviselteti magát ezen az alkalmon: lesz képzőművészeti kiállítás, színművészet – a Dramatizált Biblia társulat részvételével – és természetesen zene. A művészetnek ez a három ága próbálja bevonni az ide látogatókat, és mind igyekszik rámutatni arra, hogyan tudunk Istennel kapcsolatot létesíteni, és ha már vele kapcsolatba kerültünk, hogyan tudjuk megtanulni azt a szeretetet, amivel embertársaink felé is fordulhatunk. A fesztivál kuriózuma, hogy – festészet, színművészet és zene mellett – teológiai és művészeti témájú kerekasztal-beszélgetések is lesznek. Ferenczy Rudolf, ismertebb művésznevén Dax és szerzőtársa, Diószegi László mesél majd arról, hogyan találkoztak, és hogyan fonódott össze az életük a keresztény könnyűzenei dalszerzésben. Ez azért is jelentős, mert az idén 75 éves Dax zenei munkásságának elismeréseként nemrég megkapta a Szent Adalbert-díjat; Esztergomban vehette át Mohos Gábor segédpüspöktől. Dax a mi zenei történelmünk meghatározó személyisége, a vele való közös zenélés által egyfajta hidat képezünk a gyökereink felé. A vasárnap 11 órakor kezdődő szentmisén Dax és csapata látja majd el a zenei szolgálatot. De nagyon érdekes kerekasztal-beszélgetés várható Székely János szombathelyi megyéspüspök és Megyeri Jonatán rabbi között is; ők a zsidó kultúrában gyökerező kereszténységről beszélgetnek majd, a fesztivál mottóját alapul véve: „Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk.” (1Jn 3,1) Ennek a találkozónak, zenei fesztiválnak a kulcsa az, hogy minden idelátogató – akár hívő, akár nem hívő – úgy mehessen el, hogy azt érezhesse és mondhassa: itt szerettek a többiek, itt az emberek szeretettel voltak egymás iránt.
– Tavaly hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal a Dicsőítő Sziget fesztivált. Honnan származik a rendezvény ötlete?
– Amikor 2009-ben családommal Szigetmonostorra költöztünk, már akkor megfogalmazódott bennem a vágy, milyen jó lenne itt egy klassz, fizikailag is zártabb fesztivált szervezni, amivel hidat tudnánk képezni. A Szentendrei-sziget egy földrajzilag körülhatárolt terület; van egy meghitt családias közege, ami lehetővé teszi azt, hogy zárt keretek között, de mégis nyitottan misszionáljunk, és meghívjuk azokat az embereket, akik vagy nem hívők, vagy más felekezetből valók. Fontos a mások felé való nyitottság, de úgy kell hozzájuk közelítenünk, hogy közben Krisztusban maradjunk.
Szentháromság vasárnapján, templomunk búcsúján Erdő Péter bíboros tett látogatást Szigetmonostoron, ekkor megáldotta az új templomtetőt és a zenei szolgálatunkra, illetve a Dicsőítő Sziget fesztiválra is áldását adta.
– A meghívott együtteseket mi alapján választották ki? Kik lesznek a fellépők?
– Személyes barátságok alapján történt a meghívott előadók felkérése. A tavalyi Dicsőítő Sziget fesztiválhoz képest idén kétnaposra bővítettük a rendezvényt, így még több közreműködőt hívhattunk. Az elmúlt 25 év tevékeny munkája ebben a műfajban rengeteg barátot adott nekünk. Ott lesznek például más felekezetből Fóris Ritáék, akik szabadkeresztény gyülekezetben szolgálnak, a PZM (Pünkösdi Zenei Misszió); közösen zsolozsmázunk majd Dobner Illéssel és Évivel, akik jelenleg anglikán felekezetben teljesítenek szolgálatot; ott lesz Hellinger András és csapata a Golgota gyülekezetből, hogy csak néhányat említsek. De olyan zenész barátainkat is elhívtuk, akik kifejezetten nem játszanak keresztény zenét, viszont a Teremtőnél lévő örök szépségből merítenek, és hisznek is benne, így zenéjük által a nem hívő fesztiválozók könnyebben bevonhatók. Ilyen például Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, akik már tavaly is felléptek a Dicsőítő Szigeten.
– A fesztivál programját 24 órás dicsőítés kíséri.
– Prazsák László a 24 órás dicsőítésben kulcsfontosságú ember: ő saját szolgálatával is fémjelzi ezt a műfajt, hiszen 24 órás dicsőítéseket tart az ország különböző részein. A vele való kapcsolatunk és barátságunk hozta azt, hogy a Dicsőítő Szigeten is legyen egy zenei – de nem performanszjellegű – szolgálat, ami inkább egy dávidi sátor, ahol belső imádás történik. Az abban részt vevők és a szolgálatot végzők imádkoznak a jelenlévőkért és az előadókért, hogy Isten elvégezhesse bennük azt a tervet, amit nekik szánt. A 24 órás dicsőítésben részt vevők tehát egyfajta háttérimát végeznek dicsőítő szolgálatukkal. Idén már építkeztünk a tavalyi zenekarokra, illetve az ország különböző szegleteiből jönnek ezek a nagyon kedves szolgáló testvérek, és vállalják, hogy akár még éjjel is – míg mások alszanak – egy órát odaszánjanak az Úrnak, és az ő jelenlétében legyenek. Ebbe a szolgálatba kapcsolódnak bele az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) egyházzenész kántor-gitáros felnőttképzésének hallgatói is.
– Ön az AVKF-en jelenleg zajló egyházzenész kántor-gitáros képzés szakmai vezetője. Röviden felvázolná a képzés célját és felépítését? Miért volt szükség a képzés elindítására? Milyen ismeretekkel gazdagodnak a résztvevők, és milyen végzettségre tehetnek szert?
– Ebben a műfajban – a gitáros zenei szolgálatot teljesítők körében – nagyon nagy az eklektikusság mind szakmailag, képzettségben, mind a liturgikus szabályok betartásában. Azt tűztük ki célul, hogy induljon el ennek a megreformálása. Ezt mi egyébként már sokkal korábban elkezdtük: 2008-ban a Váci Egyházmegyében Beer Miklós püspök kért fel bennünket, hogy végezzünk egyfajta zenei szolgálatot, ami a liturgikus templomi gitáros énekkarokat fejleszti, ez volt a Dicsőítő Vezetőképző. Ide jártak a Váci Egyházmegye különböző régióiból a fiatalok tanulni, illetve mi jártunk ki a régiókba képezni a kórusokat.
Az AVKF-en létrejövő, közel 1700 órás kántor-gitáros képzésen jórészt a korábbi Dicsőítő Vezetőképző résztvevői tanulnak jelenleg. Ezt a felnőttképzést az EU-ban akkreditált képzési minta szerint alakítottuk ki. A hallgatók egyházzenei kántor-gitáros képesítést kapnak a végén. Főleg templomi, liturgiához kötött, felekezeti hovatartozástól független liturgiai szabályoknak kell megfelelniük. Mivel jelenleg minden jelentkező katolikus, a Római Misekönyv volt a vezérfonal, annak mentén vettük végig a keresztény könnyűzenei gitáros szakirodalmat. A képzés elérte a célját, hiszen létrejött az a fajta szakmai igényességre való törekvés, ami egy benső önfejlődést tud generálni a felnőttképzésben részt vevőknél. Ez a sok szakmai terület tanulmányozásának is köszönhető. A tantárgyak között volt énekhangképzés, intonáció, természetesen gitár szakmai képzés, hangszerkezelés, szolfézs, összhangzattan, kötelező zongora, orgonaismeret, liturgika, gregorián, klasszikus egyházzene története, sőt zenetörténet keresztény szemmel. Ez utóbbi nem a régi korok zenéjét vizsgálta, hanem az újkorét, amikor már olyan sokféle szellemi irányzat áthatotta a különböző könnyűzenei műfajokat, hogy a tantárgy célja az: a 21. században élő ember jól tudjon szelektálni a különböző stílusú, zenei irányzatú és szellemiségű zenék közül, mi az, ami épít, és mi az, ami nem.
Az alapindíttatás egészen a gyerekkoromra vezethető vissza. A budapesti Szent Család-templomban kezdtünk el muzsikálni bátyámmal, Andrással együtt, ahol többek között Gyulai Oszkár plébános atyának köszönhetően nagyon igényes volt a zenei élet. Rengeteg muzsikuscsalád járt abba a templomi közösségbe; utólag visszatekintve döbbenek rá, hogy milyen nagy ajándékot kaptunk annak idején ott. Nemrégiben Kiss Eszter – ő is a Szent Család-templom közösségének egykori tagja – tartott egyházzenei előadást a Magyar Művészeti Akadémián, ahol a Szent Család-templomot zenei műhelynek nevezte, visszatekintve egészen Kodályig, aki oda járt misére. A II. világháborús bombázások következtében elpusztult szószék újjáépítését ő finanszírozta, és az elkészült egyházi műveit felajánlotta a templom karnagyának bemutatásra. Ez azt jelenti, hogy Kodály „bölcsőjében” nőttünk föl, függetlenül attól, hogy mi egy másik zenei irányzatban tevékenykedünk. De az a zenei igényesség, amit ott megkaptunk, meghatározó.
Később Dobszay László tanár úr lett az egyházközség karnagya, aki a Zeneakadémia egyházzene tanszékének egyik alapító tagja volt. Lányával, Dobszay Ágnessel, az egyházzene tanszék jelenlegi vezetőjével – aki szkólájával énekelt a Kossuth téri pápai szentmise felvezető programjában is – évekkel ezelőtt beszélgettünk már arról, hogy milyen lenne ennek a képzésnek az egyházzenei akkreditációja. Bennem volt bátorság, benne pedig nyitottság. Ő már akkor nagyon üdvözölte ezt az irányt; én pedig már fiatalon úgy éreztem, hogy ha nem leszek szakmailag fejlett, akkor nem is várhatom el, hogy ezt a műfajt befogadja az egyházzenei szakmai közösség. Ezért magamat is folyamatosan képeztem, és a Zeneakadémián elvégeztem a gitártanár–kamaraművész szakot. A pápalátogatás eufóriájában aztán összetalálkoztam Dobszay Ágnessel, aki megköszönte a zenei szolgálatot, amit a pápalátogatásra összeállt formációval, a „Pápamobillal” teljesítettünk, és hálás volt, hogy Ferenc pápa magyarországi látogatásán együtt tudtunk szolgálni az Úristennek.
– A keresztény könnyűzene hazai képviselőiből Ferenc pápa magyarországi látogatására összeállt formáció a Dicsőítő Szigeten is fellép majd. Milyen alapon szerveződött, és mit képvisel a „Pápamobil”?
– A Szentlélek működésének és ajándékának tekintjük, hogy ez a formáció létrejött. Az elmúlt viharos és nehéz időszakok közepette igazi ajándék, hogy ezek az emberek újra együtt tudtak muzsikálni egymással. Itt nemcsak magunkra gondolok – a régi Testvérek együttes tagjaival való együtt zenélésre –, hanem arra is, hogy a régi Nagymarosi Ifjúsági Találkozón közösen muzsikáló Varga Attila és Sillye Jenő tudtak együtt zenélni, és közösen énekelték egymás dalait. Ez nagyon nagy ajándék.
A „Pápamobil” elnevezéshez személyes élmény kötődik: a Kossuth téri szentmise felvezető programjának végéhez – úgymond a szolgálatunk végéhez – értünk, és elmentünk a backstage-be az öltözőhöz, lepakoltuk a gitárokat. De ott ugye nagyon szigorú biztonsági protokoll volt előírva – fönt álltak a mesterlövészek a háztetőkön –, ezért senki sem mozdulhatott. A családjainkhoz már nem mehettünk át a misekezdésig. A tervezett dalokból viszont, a szervezők utasítására, a Köszönöm, Jézus című éneket kihagytuk, hogy ne lógjunk túl az időkereten, nehogy belegitározzunk a pápa érkezésébe. Amikor az egyik,gitárosunk meglátta, hogy Ferenc pápa kiszáll a Fiat 500-asból, és átszáll a pápamobilba, felvetette, hogy énekeljük már el az elmaradt dalt, csak úgy. Erre mindannyian, mint a csintalan gyerekek, Borka Zsolti, Csiszér Laci, Nagy Lali, Andris, előkaptuk a gitárokat, és elkezdtük énekelni, hogy „ó, alleluja…” Közben már érkezett a Szentatya, láttuk, hogy minket néz, nagyot mosolyog, majd kaptunk egy like-ot, és végül megáldott minket. Ott voltunk teljesen közel hozzá, igazából csak a kordon választott el minket egymástól. Nagyon nagy ajándék volt ez a gyors interakció közöttünk, és a dicsőítés hirtelen értelmet nyert olyan módon is, hogy a Szentatya mint Péter apostol utóda megáldotta ezt a zenei szolgálatot.
Annyira jól éreztük magunkat így együtt újra, hogy megszületett bennünk a vágy: az ajándékot, amit ebben a formációban kaptunk, megoszthatnánk a Dicsőítő Sziget résztvevőivel úgy, hogy újra elénekeljük a pápalátogatáskor a Kossuth téren elhangzott dalokat.
Szerző: Nádudvari Dorottya
Fotó: Gável András
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
