„(…) minden szív bánattal telt meg, és ha uruk közelgő halálára gondoltak, az embereken zavarodottság és rémület lett úrrá. Szótlanul feküdt (a haldokló király) és nézte az odasereglőket, ahogy sorjában elhaladtak mellette, hatalmas erőfeszítéssel felemelte a fejét, és ahogy emberei elhaladtak mellette szemeiben a felismerés lángja csillogott.” A Kr. u. 2. században élt görög történetíró, Arrianosz, így írta le a haldokló Nagy Sándor utolsó találkozását a vezetőjük közelgő halála miatt apátiába süllyedő bajtársaival és hadserege magas rangú tisztjeivel. A magas láztól gyötört makedón uralkodó végül Kr. e. 323. június 11-én (más források szerint 10-én) hunyt el.
Nagy Sándor egy rövid, de rendkívül sikeres karriert tudhatott maga mögött, hiszen mindössze egy évtized leforgása alatt az antik világ egyik legnagyobb, a Balkán-félszigettől az Indus folyóig terjedő birodalmát építette fel.
Grandiózus vállalkozását a görög világ északi perifériáján fekvő, kicsiny Makedón Királyságból indította. Miután a hellén területeken stabilizálta hatalmát, Kr. e. 334-ben felhívást intézett a görög városállamokhoz, és egy, a perzsák ellen indított bosszúhadjáratra hívta őket. A bosszú okaként pedig a Perzsa Birodalom által 150 évvel korábban a görögök ellen folytatott hadjáratot jelölte meg.
A húszas évei elején járó, ambiciózus Nagy Sándor egy sor csatát nyert a perzsa uralkodó III. Dareiosz ellen, és Kr. e. 327-re már az egész Perzsa Birodalmat az irányítása alatt tudhatta. A hihetetlen sikersorozat azonban nem elégítette ki hódító szenvedélyét és a térképen Indiát jelölte ki a következő célpontként.
Hihetetlen sorozata végül Pandzsábban, Indiában ért véget. De ott is, több ezer kilométerre Európától, nem a bennszülöttek hadereje, hanem saját, járványoktól és kimerültségtől gyötört katonáinak lázadása vezetett álmainak szertefoszlásához.
Nagy Sándor, aki bő egy évtized alatt soha nem talált legyőzőre az antik világ csataterein, végül kénytelen volt új birodalma központjába, Babilonba visszavonulni. Pár hónappal később, az újdonsült világbirodalom irányítója már nem volt életben.
„szemeiben a felismerés lángja csillogott”
Nagy Sándor halálának okait mind a mai napig nem sikerült egyértelműen tisztázni. Az egyik legnyilvánvalóbb magyarázat szerint a hadjáratok és küzdelmek során meggyötört immunrendszere, amelyet a féktelen ivászat és az állandó éjszakai duhajkodás is tovább gyengített, egyszerűen feladta a szolgálatot, így az nem tudta megvédeni a malária vagy a tífusz támadásitól.
Egyesek idegenkezűséget sejtenek a háttérben, és az uralkodó egyik feleségét, valamelyik csalódott hadvezérét, vagy éppen törvénytelen féltestvérét gyanúsítják azzal, hogy megmérgezte a hódítót.
Katherine Hall, a Dunedini Orvostudományi Egyetem oktatója, gyakorló orvos azzal az elmélettel állt elő, miszerint Nagy Sándor halálát a Guillain-Barré-szindróma (GBS) nevű ritka, bénulást okozó idegrendszeri betegség okozta.
Ez magyarázatot adna arra, hogy egyes források szerint a király teste hat nappal a halál után sem mutatta az oszlás jeleit – az uralkodó valójában még életben volt ekkor, ám ezt környezetében nem tudták, mivel a korban a légzés, és nem a pulzus alapján ítélték meg a halál beálltát.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
