Húsz magyar KFOR-katona sebesült meg, többen közülük súlyosan, amikor a koszovói Zvecsanban összetűzés tört ki a tiltakozó szerbek és a rendet fenntartani akaró magyar KFOR-katonák között. Sebesült katonáinkat repülőgépen hozzák haza.
mandiner.hu
Helytállnak a magyar katonák a NATO koszovói békefenntartó missziójában – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn este az MTI-vel. A közlemény szerint a magyar katonák is részt vettek a koszovói tömegoszlatásban. Hétfő délután vetették be tömegoszlatási feladatokra a koszovói Zvecan település polgármesteri hivatalánál a Magyar Honvédség NATO békefenntartó erejében részt vevő kijelölt katonáit. Az ott összegyűlt tömeg a korábbi választás eredménye miatt vonult utcára – írták.
Az összecsapásban több nemzet katonái is megsérültek. A jelenlegi információk szerint több mint 20 magyar katona sérült meg, közülük 7 fő súlyosan, állapotuk stabil – áll a közleményben – tette hozzá a tárca.
A sérült magyar katonákat a Magyar Honvédség további kezelésre légi úton, Magyarországra szállítja. A mentőegység az esti órákban Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, a KFOR volt parancsnoka vezetésével indul Koszovóba – tudatta a HM.
A helyzetről a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség folyamatosan tájékoztat – áll a HM közleményében.
Kövekkel, üvegekkel dobálták meg a békkefenntartókat
Mint a Mandiener írja: a HVG értesülései szerint húsz magyar KFOR-katona sebesült meg, többen közülük súlyosan, amikor a koszovói Zvecsanban összetűzés tört ki a tiltakozó szerbek és a rendet fenntartani akaró magyar KFOR-katonák között. Fegyverek is eldördültek, amikor a magyar békefenntartók megpróbálták szétoszlatni a tiltakozó szerbeket, akik azért tüntettek, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy koszovói albán vezetők kerüljenek a település élére.
Az összetűzés során a KFOR-osok könnygázt is bevetettek. A szerbek kövekkel és üvegekkel dobálták meg a békefenntartókat.
„Zavargásokat okoznak. Magukat és a közösséget is veszélybe sodorják. Hagyják el a területet és térjenek haza” – ez a felszólítás hangzott el többször, mielőtt megkezdődött volna a tömeg oszlatása. A szerbek – akik bojkottálták a koszovói helyhatósági választásokat – Zvecsan mellett Leposavicsban és Zubin Potokban is tüntetnek az ellen, hogy albán nemzetiségű polgármester kerüljön településük élére.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »