A valamikor euroatlanti demokráciák plutokráciákká (a gazdagok uralmává) alakultak át, vagyis olyan rendszerekké, ahol bár lehetnek demokratikus választások, a létrejött kormányok nem a választók akaratát, hanem a plutokrácia érdekeit képviselik. Ezt az utóbbi évtizedekben kialakult euroatlanti plutokráciát hívják a hétköznapi politikai diskurzusokban háttérhatalomnak, mély államnak – írja Lóránt Károly.
EU – geoawesomeness.com
Az elmúlt három évtizedben az európai pártstruktúra – nem annyira szerkezetében, mint inkább az általa megtestesített értékrendben – jelentősen átalakult. Ezt az átalakulást legjobban talán John R. Schindler, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség korábbi munkatársa fogalmazta meg, aki a Thefederalist.com nevű konzervatív internetes portálon rámutatott, hogy az elmúlt évtizedekben a valamikori szociáldemokrácia „kulturális baloldallá” alakult át. Ezt a kulturális baloldalt már nem érdeklik a szociáldemokrácia eredeti céljai, sőt politikájuk középpontjába a hagyományos társadalom alapjainak lerombolását helyezték, amelyet menthetetlenül rasszistának, szexistának, xenofóbnak, homofóbnak és általában elavultnak tekintenek.
John R. Schindler – youtube
A kulturális baloldal – kultúrmarxistáknak, kultúrkommunistáknak is nevezzük őket – az elmúlt évtizedekben megtett „hosszú menetelés” során elfoglalta az euroatlanti térség legfontosabb intézményeit.
Az egyetemektől kezdve a kutatóintézeteken keresztül egészen az államapparátus vezető posztjaiig.
Hasonló folyamat ment végbe a jobboldalon is, a valamikori nép- és kereszténydemokrata pártok, amelyek valaha a család, a vallás, a nemzeti érdekek és tradíciók képviselői voltak, mára már sokkal inkább a multinacionális tőke érdekeinek védelmezését tekintik feladatuknak. Schindler őket „nagytőkés jobboldalnak” (corporate right) nevezi, és azt mondja, hogy a kulturális baloldal és a nagytőkés jobboldal számos kérdésben, különösen ami a tradicionális társadalmak lebontását illeti, egyetért.
Egyetért például a tömeges bevándorlás támogatásában, a nemzetállamok felszámolásában, a multikulturális társadalmak támogatásában, a hagyományos értékek megkérdőjelezésében.
Ennél pontosabb leírást az elmúlt évtizedek átalakulásáról aligha lehetne adni, legfeljebb annyit tennénk hozzá, hogy az átalakulás hajtómotorja a frankfurti iskola ideológiája volt (fő képviselői: Herbert Marcuse, Jürgen Habermas, Theodor Adorno), kiegészítve Karl Poppernek a nyílt társadalomról szóló tanításával, mely utóbbinak a gyakorlatba való átültetésére hű tanítványa, Soros György, a pénzpiaci spekulációiból szerzett hatalmas vagyonát tette fel.
Popper – the guardian
Mindezt nagymértékben elősegítette, hogy a kilencvenes évek neoliberális gazdaságpolitikai fordulata példátlan vagyoni koncentrációt eredményezett, nemcsak a termelőszférában, hanem a médiában is, amelynek következtében az euroatlanti fősodratú médiát döntő mértékben néhány személy birtokolja.
Akik ily módon egyben a közvélemény alakítói is lettek.
A változások nyomán a valamikor euroatlanti demokráciák plutokráciákká (a gazdagok uralmává) alakultak át, vagyis olyan rendszerekké, ahol bár lehetnek demokratikus választások, a létrejött kormányok nem a választók akaratát, hanem a plutokrácia érdekeit képviselik. Ezt az utóbbi évtizedekben kialakult euroatlanti plutokráciát hívják a hétköznapi politikai diskurzusokban háttérhatalomnak, mély államnak, vagy egy mai klasszikust idézve „globálgazdinak”.
Ennek az áramlatnak próbál ellenállni néhány, mind a bal-, mind a jobboldalon szerveződött párt, illetve úgynevezett alternatív médium, amelyeket azonban a tényleges hatalmat birtokló háttérhatalom, vagyis a plutokrácia, a maga anyagi és szellemi erejével (egyetemek, tudásközpontok, média) igyekszik a szélsőséges „pária” kategóriába szorítani.
Olyanformán, hogy aki velük szóba áll, az kizárja magát a hétköznapi tudományos és szellemi életből.
Az Európai Unión belüli politikai térképet, amely számunkra meghatározó, leginkább az Európai Parlament összetételén lehet felmérni, ami azért is időszerű, mert egy év múlva EP-választások lesznek, és erre már most célszerű felkészülni. Jelenleg az Európai Parlamentnek 705 tagja van, ezek hét politikai csoportba (frakcióba) tagozódnak és rajtuk túlmenően van az el nem kötelezettek csoportja.
A 705 képviselőből 493 tartozik a fősodratú pártokhoz, vagyis a mély államhoz, illetve háttérhatalomhoz. Ezek a néppárt (EPP), a szocialisták (S&D), a zöldek és a liberálisok (Renew Europe).
wikipedia
A baloldali ellenzék képviselői 37-en vannak, fő programjuk Brüsszel neoliberális politikájának és centralizációs törekvéseinek kritikája és általában a munkavállalói érdekek képviselete.
A parlamenti ellenzék másik oldalán, a jobboldalon a legjelentősebb frakció az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) 66 fős csoportja, amelynek fő célja, hogy megakadályozza az Európai Unió föderatív európai szuperállammá való alakulását és Brüsszel nemzetállami belügyekbe való túlzott beavatkozását. Támogatják a szabadkereskedelmi politikát, a bevándorlás tekintetében pedig a szigorúbb ellenőrzést szorgalmazzák. A csoport gerincét a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt adja.
logowik
Ezen az oldalon áll még az Identitás és Demokrácia- (ID) csoport is a maga 62 képviselőjével, fő erejük az olasz Lega (Liga) és a francia Rassemblement National (Nemzeti Tömörülés), nem utolsósorban a német AfD, az Alternatíva Németországnak.
A nem elkötelezettek, vagyis az egyik csoportba sem tartozók jelenleg 47-en vannak, amelyek közül legnagyobb súllyal a Fidesz képviselői (13 tag) és az olasz Öt Csillag Mozgalom képviselői (nyolc tag) rendelkeznek.
Bár a felsorolt, nem fősodratú (ellenzéki) pártok számos kérdésben rendkívül különböző és még parlamenti csoportjukon belül is ellentétes véleményeket képviselnek, van néhány nagyon fontos kérdés, amelyben lehet, hogy egyenként más megközelítésből, de egyetértenek. Ilyen például az unió további centralizációjának, egy nemzetek feletti centralizált állam létrehozásának megakadályozása és általában a gazdaság- és társadalompolitika terén a normalitáshoz, a valós viszonyokból történő kiinduláshoz való visszatérés (például az unió klímapolitikája tekintetében).
Több országban, így Svédországban, Dániában, Ausztriában, Olaszországban e pártok már kormányzati befolyással rendelkeznek, és várható, hogy – ahogy az unió vezetésének irracionális politikái egyre több kárt okoznak a közösségnek és ezt az európai választópolgárok egyre inkább felismerik – a józanság talaján álló pártok a következő választásokon megerősödnek.
Ha az Európai Gazdasági Közösség három nagy alapító országának, tehát Franciaországnak, Németországnak és Olaszországnak konzervatív pártjai jó eredményeket érnének el a jövő évi választásokon, összefogva, bizonyos alapvető területeken a józanság irányába tudnák elmozdítani az európai politikát, még akkor is, ha nem kerülnek a kormányzás közelébe.
E szempontból legrosszabb helyzetben kétségtelenül a német AfD van, mert a fősodratú média és a német kormány is mindent megtesz, hogy a pártot náci pártként állítsa be, amely halálos veszélyt jelent a demokráciára.
wikipedia
A Foreign Policy azonban nemrég közölt egy cikket, amely arról szól, hogy ez az elszigetelés nem elég hatékony, mert az AfD sikerei nyomán, helyi szinten már van együttműködés a kereszténydemokraták (CDU) és az AfD között. Az AfD a 2021-es német szövetségi választásokon az öt keletnémet tartomány közül kettőben vezető párt lett, és támogatottsága országos szinten is meghaladja a tíz százalékot.
comedy cellar
Legutóbb sajtóbotrányt váltott ki, hogy lengyel–cseh határ közelében lévő Bautzen kerület tanácsában, 2022 decemberében, a CDU képviselői támogattak egy olyan, az AfD-től származó javaslatot, amely a menekülteknek kiutalt összegek csökkentését javasolta. Az országos lapok hatalmas nyomást gyakoroltak Friedrich Merzre, a CDU elnökére, hogy ítélje el pártjának az AfD-vel együtt szavazó tagjait
De ő nem volt hajlandó erre.
Ha az ember az AfD programját olvassa, semmi olyat nem talál benne, ami szélsőséges lenne és mondjuk Magyarországon vagy általában a mi térségünkben nem férne bele a normális politikai vita keretébe. A kritikusok általában nem is az AfD programjával vitatkoznak, hanem a párt képviselőit igyekeznek a szokásos antiszemita, homofób, rasszista klisékbe beszorítani. A realitások azonban lassan áttörik az AfD köré vont „egészségügyi kordont”.
Lóránt Károly – szegedigondola
A fősodratú pártokat a gazdasági és társadalmi kudarcok fokozatosan rákényszerítik a normalitást képviselő pártok és programjaik elfogadására.
Lóránt Károly közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
