Ukrajna kiharcolta: pár hónap múlva kap F-16-osokat

Ukrajna kiharcolta: pár hónap múlva kap F-16-osokat

Joe Biden amerikai elnök a Japánban tartott G7-csúcson „felszállási engedélyt” adott az F-16 vadászgépeknek – Ukrajnába. Vajon fordulatot hoz-e a háborúban az amerikai vadászgépek megjelenése az ukrán légtérben?

Joe Biden elnök pénteken arról tájékoztatta a G7 vezetőit, hogy az Egyesült Államok támogatni fogja a szövetségeseivel és partnereivel közös erőfeszítést annak érdekében, hogy ukrán pilótákat képezzenek ki negyedik generációs repülőgépeken, köztük F-16-osokon – mondta a CNN-nek egy magas rangú adminisztrációs tisztviselő.

A világ hadseregeit évről évre rangsoroló Global Firepower szerint Ukrajnának 69 vadászgépe van, ezek közül 41 harcképes. A veszteségeket a háború kezdete óta – csak igazolt források alapján – listázó Oryxspioenkop portál szerint Ukrajna 210 különböző katonai repülőgépet veszített, ezek közül 168-at megsemmisítettek, egyet megrongáltak, 42-t elfogtak. Ebből 62 vadászgép.  A viharvert ukrán hadseregnek tehát nagy szüksége van a korszerű vadászgépekre.

Ahogy már többször írtunk róla, a személyzet kiképzése még egy páncélos esetében is hosszadalmas, hát még egy negyedik generációs vadászgép esetében. Azonban itt nem nulláról indulnak, az ukrán pilótákat a szovjet MiG és Szu típuskóról „képeznék át”. Az amerikaiak szerint a képzés több hónapot vesz igénybe, ami háborús helyzetben elég hosszú idő. S hogy mikor veszi kezdetét? Remélik, hogy „a következő hetekben” elkezdődik – hangzott a válasz, ami a diplomáciában bármit jelenthet.

Zelenszkij londoni látogatását követően Rishi Sunak brit miniszterelnök ígéretet tett, szorgalmazni fogja, hogy azok az országok, amelyek raktárkészletükben vannak a repülőgépek, küldjék azokat Ukrajnába, hogy az ország jobban megvédhesse magát Oroszország napi légi támadásaival szemben.

Könnyű máséval verni a csalánt, mondhatnánk, a Királyi Légierő állományában ugyanis nincsenek hadrendben F-16 vadászgépek…

Amerikai részről azonban ez mindenképp egy mérföldkő, Biden az év elején ugyanis még arról beszélt, „nem hiszi, hogy Ukrajnának szüksége lenne F-16-osokra”.

Mivel a képzés az elkövetkező hónapokban zajlik, az ebben az erőfeszítésben részt vevő országok koalíciója dönti el, hogy ténylegesen mikor biztosítunk repülőgépeket, hányat és kik biztosítják őket”

Hírdetés

– mondta az illetékes.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a G7-csúcstalálkozóra tartva üdvözölte Joe Biden döntését.

Márciusban az Egyesült Államok két ukrán pilótát látott vendégül egy katonai bázison az arizonai Tucsonban, hogy felmérjék képességeiket repülésszimulátorokkal, és felmérjék, mennyi időre van szükségük ahhoz, hogy megtanuljanak vezetni különféle amerikai katonai repülőgépeket, köztük az F-16-osokat is. A Kongresszus a 2023-as költségvetésben elkülönített pénzt az ilyen képzésekre.

Néhány európai ország rendelkezik amerikai gyártású F-16-osokkal, köztük Hollandia, amely jelezte, hogy hajlandó ezek egy részét Ukrajnába exportálni. Az Egyesült Államoknak azonban jóvá kell hagynia ezt a harmadik félnek való átruházást a repülőgépek érzékeny amerikai technológiája miatt.

Most, hogy Ukrajna számos nyugati légvédelmi rendszerrel javította légvédelmét, és ellentámadás indítására készül az orosz erők ellen, a tisztviselők úgy vélik, hogy a vadászgépek hasznosak lehetnek Ukrajna Moszkvával vívott csatájában, és nélkülözhetetlenek az ország hosszú távú működéséhez.

Lengyelországtól és Szlovákiától Ukrajna már begyűjtött összesen 27 MiG-29 vadászgépet, de az F-16-os ezekhez képest komoly minőségi váltást jelent, noha a gép azért újdonságnak jóindulattal sem nevezhető, 1978 óta áll hadrendben.

A nyugati országok számára az Ukrajna általi tömeges hadianyag-használat fejfájást okoz az ellátási láncban. Ezzel a témával korábban már többször foglalkoztunk.

A Nyugat kezdetben a régebbi fegyvereit küldte Ukrajnába, sőt néhány európai országgal megállapodásokat kötött, amelyek régebbi rendszereket küldtek, némelyik a hidegháborúból vagy az 1990-es évekből származik, cserébe újakért. De az utánpótlásraktárak kifogyóban vannak, és a Nyugatnak javítania kell hadiipari termelésen, hogy lépést tudjon tartani Ukrajna egyre növekvő szükségleteivel. Ez hosszadalmas folyamat, és főként drága.

Vadászrepülőgépekből korlátozottak az erőforrások, azokat nem lehet úgy két marokra osztogatni, mint a géppuskalőszert. Egy F-16 vadászgép ára hozzávetőleg 64 millió dollárra tehető.

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »