A Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa éves vándorgyűlésén határon túli levéltárak is bemutatkoznak

A Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa éves vándorgyűlésén határon túli levéltárak is bemutatkoznak

Május 18–20-a között a lakiteleki Hungarikum Liget ad otthont a Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa (MLVT) éves vándorgyűlésének.

Az 1994-ben Önkormányzati Levéltárak Tanácsa néven alapított MLVT Magyarország egyik meghatározó levéltáros szakmai szervezete, amely tagsága révén képviseli a Magyar Nemzeti Levéltár tagintézményeiként működő megyei levéltárakat, az önkormányzatok által fenntartott városi levéltárakat, valamint a többi bejegyzett köz- és magánlevéltárat (egyetemi- és szaklevéltárak, egyházi levéltárak).

Jelenleg 5 városi levéltár, 7 egyetemi levéltár, 7 egyházi levéltár, 2 szaklevéltár és az MNL taglevéltáraiból 33 intézményvezető, helyettes és gazdasági vezető található az MLVT tagok sorában.

A szervezet legfontosabb fóruma az éves vándorgyűlés, amely minden esetben szakmai tudományos konferenciával összekötve kerül megrendezésre.

A Hungarikum Liget Kölcsey Házában a csütörtök délutáni ünnepélyes megnyitón részt vett és felszólalt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke, a rendezvény védnöke, Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, Dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója, Vajk Ádám az MLVT titkára és Dr. Nyári Gábor, a társszervező Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár ügyvezető igazgatója. A konferenciát Dr. Cseh Gergő Bendegúz, az MLVT elnöke nyitotta meg.

Hírdetés

A szakmai tanácskozás első napjának délutánján került átadásra az Egyesület egyik alapítójáról elnevezett Bősze Sándor-díj, amelyet az idei évben Batalka Krisztina, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár Levéltárának vezetője, főlevéltáros kapott.

A díjátadó után Halász János, a kulturális tárca munkatársa, a levéltári ágazati irányítás aktuális feladatairól tájékoztatta a jelenlévőket, majd Dr. Riba András László, a RETÖRKI levéltár és szakmafejlesztési igazgatója mutatta be az Intézet munkáját és gyűjteményét. Végezetül Dr. Juhász Erika szakmafejlesztési igazgató a Nemzeti Művelődési Intézet levéltári kutatásairól tartott ismertetést.

A három naposra tervezett rendezvény pénteki napján a résztvevők elsősorban az illetékességi, gyűjtőterületi és gazdasági aktuális kérdéseket járják körül, míg a szombati napon a jelentős magyar vonatkozású iratanyagot őrző Szabadkai Történelmi Levéltár mutatkozik be.

A szakmai programot az ország legfiatalabb levéltárának, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár lakiteleki levéltárépületének megtekintése teszi teljessé.

(MLVT/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »