Miért kapnak ekkora publicitást a gender-ügyek? Miért került a téma a politika asztalára? Kordivat vagy társadalmi elvárás az LMBTQ-propaganda? A Ma7 közéleti szorítójában, a Ringben Szapu Marianna filozófus és Farkas Zsolt katolikus plébános folytattak helyenként éles vitát.
Mivel magyarázzák, hogy az elmúlt néhány évben a társadalmi nemek fogalmának meghonosulásával a hagyományos nemi szerepek és a család vonatkozásában is többet változott a közbeszéd, mint korábban évszázadok alatt?
Szapu Marianna: A reális társadalmi folyamatokban a téma sokkal régebben jelen van. Az első esélyegyenlőségi kezdeményezések a kilencvenes évek elejére vezethetők vissza Szlovákiában, Nyugat-Európában pedig jóval korábbra. A nyilvánosságban valóban az elmúlt években tapasztalható egy látványos felfutás, ráadásul nem is mindig a legpontosabb megfogalmazásban vált a téma a közbeszéd részévé. Számos tévhit él a társadalmi nemek, a gender fogalmával kapcsolatban, sokszor a politika berkeiből jönnek olyan hangok, amelyek tévútra terelik a témát.
Én ezt a kérdéskört nem nevezném gender-ügyeknek, pontosabb megfogalmazásnak gondolom a férfiak és nők közötti valódi esélyegyenlőséget.A realitás talaján maradva, a legfőbb probléma még mindig az, hogy a nők sok tekintetben napjainkban is hátrányos megkülönböztetést szenvednek el a férfiakkal szemben.
Farkas Zsolt: Egyetértek a tanárnővel abban, hogy a téma az elmúlt években egyre nagyobb nyilvánosságot kapott, és a politika eszközévé vált. A hit szempontjából mindez morális kérdésnek tekinthető. Szó nem volt még gender-ideológiáról, már az Ószövetségben megjelent a szodómia, a bűn kérdése, s bár a kereszténység előtti korban vagyunk, olvashatunk a hagyományos családi szerepekről is. Ha történelmi kontextusban nézzük, később az állam és az egyház összefonódott, ezáltal a hit hatást gyakorolt a társadalmi életre és az állam irányítására is. Az egyház a modern korban is megszólalt, és ma is kiáll a hagyományos értékek védelmében.
Ami szerintem az elmúlt években a közbeszédben látványos fordulatot hozott, a harmadik szektor, a civil szervezetek megerősödése. Nem megválasztott csoportok – nincsenek a parlamentben, a kormányban – mégis óriási nyomást képesek gyakorolni a nyilvánosságra és a törvényhozókra is.
Azzal mindketten egyetértenek, hogy a politika eszközévé vált a kérdéskör. A tanárnő szerint is a civil szféra gyakorol nyomást a közbeszédre és a törvényhozókra?
Szapu Marianna: A civil társadalom részei olyan szervezetek is, amelyek a katolikus egyház irányvonalát követik, és éppen annyi lehetőségük van bekapcsolódni a nyilvánosságba, mint más civil szervezeteknek. Szeretnék visszatérni a hagyományos család fogalmára. A közgondolkodásban úgy rögzült, a hagyományos családot az apa, az anya és a gyerekek alkotják, a tudomány berkeiben viszont nem használják a fogalmat. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, az a természetes, az a normális, amiben mi élünk. A családmodell viszont történelmi szempontból folyamatosan változik, a közbeszédben hagyományosként emlegetett nukleáris család, amely a kölcsönös szereteten és a gyerekek iránti gondoskodáson alapul, voltaképpen nagyon új dolog, mintegy száz-százötven éve létezik. A család korábban elsősorban gazdasági egység volt, a házasság – és nemcsak a főnemeseknél – nem a szabad választásról és a szerelemről szólt. Vidéken a gazdag paraszt lánya még a második világháború előtt sem mehetett férjhez a szegény ember fiához, ráadásul nem pusztán az apa, az anya és a gyerekek alkották a családokat, hanem jellemzően több generáció élt egymás mellett. Vagyis a történelem során többféle családmodell volt elfogadott, ahogy ma is több családmodell létezik.
Hajlamosak vagyunk túlidealizálni a hagyományos családokat, miközben tudjuk, hány házasság végződik válással, nem is beszélve a gyermekek és nők elleni családon belüli erőszakról. Nem állítom, hogy ez ellenérv a hagyományos családmodell ellen, de a rózsaszín szemüveget le kell vetni a tisztánlátáshoz. Az egyszülős család nem család?
Farkas Zsolt: A hagyományos annyit jelent, hogy áthagyományozódik a családkép. A tanárnő részéről nem véletlenül nem hangzott el, hogy a régebbi, százötven évvel ezelőtti családmodellekben esetleg két férfi vagy két nő alkotta volna a családokat. Igen, ott voltak a nagyszülők, esetleg a dédszülők, vagyis több generáció élt egymás mellett. A motiváció, a gazdasági szempontok szintén nem változtatnak azon, hogy minden esetben férfiak és nők kapcsolatán alapult a család. Vagyis fontos definiálni, mi a család.
Ha a teremtés elvét valljuk, akkor elfogadjuk, hogy férfinak és nőnek lettünk megteremtve. A gender, a társadalmi nem, amit az illető megválaszt, függetlenül attól, hogy biológiailag minek született. Még senkinek nem sikerült átoperáltatni magát úgy – csak a külső jegyeket tekintve, – hogy a férfi szülni tudjon.
Persze, valóban ma is többféle családmodell létezik, más kultúrkörökben elfogadott a többnejűség, de ott sem egy férfi és három másik férfi alkotja a családot. A mi felfogásunk szerint a család a férfi és a nő kapcsolata. Természetesen a család sérülhet, léteznek egyszülős családok, de ezek nem tekinthetők teljes családnak. Ha több generáció él egymás mellett, a nagyszülők nem kompenzálhatják teljes egészében a hiányzó apát vagy anyát.
Szapu Marianna: Azt azért jegyezzük meg, egyes társadalmi szerepek nem vezethetők le a biológiai nemből. Biológiailag csakis a nő alkalmas arra, hogy gyermeknek adjon életet, ebből viszont nem következik az, hogy csakis a nő kelhet fel éjjel a síró gyermekhez…
Farkas Zsolt: Ez világos, de nem moshatjuk össze a két dolgot…
Szapu Marianna: A társadalmi nem fogalma ezt a különbséget akarja megjeleníteni. Vagyis a nők és a férfiak között nemcsak biológiai, de társadalmi különbségek is vannak.
Ezért kezdték még a múlt század hetvenes éveiben a feminista filozófián belül használni a társadalmi nemek fogalmát. Hogyan lett ebből mostanra egy ilyen ijesztő valami, amelyet az emberek a transzneműséggel kötnek össze, az egy másik kérdés. Számomra ezért a genderideológia egy megfoghatatlan valami.
Zsolt atya az előbb arra utalt, ne mossuk össze a biológiai nemeket és a társadalmi szerepeket. Mire gondolt?
Farkas Zsolt: Amit a tanárnő mondott, én a sztereotípiákhoz kötném. Attól még nem lesz nő a férfi, ha fölkel a síró kisgyerekhez éjjel. A gender olyan megválasztott társadalmi nem, amelyen keresztül az LMBTQ-mozgalom próbálja a jogait érvényre juttatni. Itt jön a képbe a politika.
A liberális oldal egy része vitatja a házasság intézményét, felvetve, hogy a szerelemhez nem kell papír, a formális házasság. Egy másik részük pedig azért harcol, mégiscsak kell a papír, amely rögzíti az azonos neműek, vagy éppen a transzok közötti házasságot. Vagyis még belső ellentmondás is van a két törekvés között.
Szapu Marianna: Ha már a politikát hozzuk szóba, ellenkező irányból is meg lehet közelíteni a dolgot, hiszen a konzervatív pártok is előszeretettel veszik elő a témát. A konzervatív oldal azt érzékelteti a gender kapcsán, hogy veszélyben vannak a hagyományos értékek. A női esélyegyenlőség ugyanakkor nem kizárólag a baloldal témája.
A tanárnőhöz fordulok, feminizmuskutatóként hívtuk a műsorba. Ön szerint jelenleg mely területeken sérül leginkább a női esélyegyenlőség?
Szapu Marianna: A nők máig sokkal kisebb arányban jutnak döntéshozó pozícióba, Szlovákia uniós összevetésben a sereghajtók között van.
Vagyis a nemi egyenjogúság továbbra is sokkal inkább csak egy szép jelszó, mintsem a valóság. Jól megmutatkozik ez abban is, ahogy egyes szakmák elnőiesednek, csökken a társadalmi presztízsük, az anyagi megbecsülésük. Ez történt például a tanári szakmával a második világháborút követően.
Farkas Zsolt: Kérdés, a nők akarnak-e egyáltalán szerepet vállalni minden egyes pozícióban, vagyis valóban diszkriminációról van-e szó… Látjuk ugyanakkor azt is, Magyarországon és Szlovákiában jelenleg nő a köztársasági elnök. Ha azonos szakmákban, azonos teljesítmény után nem jár ugyanannyi bér a férfiaknak és a nőknek, az valóban diszkrimináció. Az más kérdés, hogy a nők fizikuma eltér a férfiakétól, és ezt bizonyos szakmákban nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Egy ide illő kérdés az egyik nézőnktől. A versenysportban újabban dívik, hogy férfiak, vagy volt férfiak indulhatnak női versenyszámokban. Ez lenne az LMBTQ-esélyegyenlőség?
Szapu Marianna: Nem vagyok a téma szakértője, de tudok arról, hogy folyik a kérdésről szakmai vita. Abban bízom, hogy az érintettek kezelni tudják majd, hogy a versenyzők esélyegyenlősége ne sérüljön.
Farkas Zsolt: Nem fogják tudni… Nagy probléma ez a sportban, hiszen most is ellenőrzik, milyen szteroidokat vagy hormonokat szednek a sportolók, mert ezáltal is jogosulatlan előnyhöz jutnak egyesek. Szerintem ez nagyon nehezen kezelhető, így is voltak már incidensek…
Szapu Marianna: Ha jól tudom, a dél-afrikai futónő, akinek az eredményét vitatták, nem transznemű, hanem biológiailag interszexuális. Nagyon kis százalékban vannak emberek, akik nem férnek bele a férfi vagy a női kategóriába, őket nevezzük interszexuálisnak.
Farkas Zsolt: A transznemű sportolók esetében aligha vitatható, hogy sérül az esélyegyenlőség. Vagyis mindez nagy kihívást jelent a versenysport tisztaságára.
Zsolt atyához szól a nézői kérdés. Vezethet-e kenyértöréshez a genderideológia megítélése a katolikus egyházban? Ferenc pápa határozottan elutasító az ügyben, a német egyház jóval megengedőbb…
Farkas Zsolt: Láttuk a történelem során, voltak olyan kérdések, amelyek egyházszakadáshoz vezettek. Sok esetben nem is teológiai, sokkal inkább politikai szakadásról beszélhetünk. A német egyház a szinodális útra úgy tekint, mint egy népszavazásra, miközben az egyház hierarchikus szervezetként működik.
Mindez nem azt jelenti, hogy a Vatikán nem kíváncsi az egyháztagok véleményére, ellenkezőleg, Ferenc pápa nyitott számos olyan kérdés megvitatására, amelyeket a német egyház felvetett, ideértve a nők szerepét az egyházban. Szóval ebben az esetben is sokkal inkább politikai, semmint teológiai vitáról van szó.
Szapu Mariannától kérdezi egyik nézőnk. Szabad-e engedni, hogy már óvodás és kisiskolás kortól érzékenyítsék a gyerekeket az LMBTQ-ideológiával?
Szapu Marianna: Ha toleranciára érzékenyítenek vagy nevelnek bármiféle kisebbség iránt, abban nem látok semmiféle problémát.
Bennem az merült fel, sokszor azt látjuk, a gyerekek, amikor dönteniük kell, milyen pályát válasszanak, nincs meg hozzá a kellő érettségük. Érettek ahhoz a kiskorúak, hogy eldöntsék, nemváltó műtétnek vessék alá magukat?
Szapu Marianna: Dehogyis! Senki nem kényszeríti őket erre, Szlovákiában semmiképpen. Nem tartom szerencsésnek, hogy általánosságban, konkrét példák nélkül vessük fel ezt a témát.
Farkas Zsolt: Én is fontosnak tartom, ahogy Ferenc pápa mondta, ne pletykáljunk, maradjunk a tényeknél. A tényekre alapozva, volt olyan találkozóm Kanadában élő szülőkkel, akik elmondták a saját tapasztalatukat. Nyilván nincs rálátásom, hogy mindez mennyire széles körű a világban, de ők konkrét anyagokat mutattak annak alátámasztására, hogy igenis létezik ilyen érzékenyítés. Fizikailag is fogtam a kezembe olyan kisiskolásoknak szánt tankönyveket, amelyekben a toleranciára nevelés része volt, hogy két apuka tolta a babakocsit…
Szapu Marianna: És ez baj?
Farkas Zsolt: Toleranciára nevelni a gyerekeket önmagában helyes dolog. Nem gondolom viszont, hogy elsős, másodikos gyereknek ezzel a témával a tananyagban találkoznia kellene. Nem hiszem, hogy mélyebb összefüggéseket ebben az életkorban képes megérteni a gyermek.
Sokszor azt halljuk, tolerancia mindenekfelett. Ez nem lehetséges, hiszen nem tolerálhatjuk például a pedofíliát sem. Az is egy szexuális irányultság…
Szapu Marianna: Igen, csak ne mossuk össze a homoszexualitással!
Farkas Zsolt: Sokszor azért ötvöződik…
Szapu Marianna: Ezt nem tudom, mire alapozva mondja…
Farkas Zsolt: A gyakorlati tapasztalatból, lelki beszélgetésekből, gyónásokból, mint lelkipásztor. Nyilván nem általánosítható, de hajlamosító tényező.
Szapu Marianna: Én úgy tudom, a katolikus egyház is elfogadja, nem a homoszexualitás a bűn, hanem annak megélése.
A kérdés az, ha elfogadjuk, hogy voltak és vannak ilyen emberek, akkor adunk-e nekik azonos jogokat?
Farkas Zsolt: Az állítás első felével egyetértek, lehet más orientációjú valaki, attól még azt az embert el kell fogadjuk, hiszen Jézus sem utasított el senkit. A homoszexuális életmód propagálása viszont más lapra tartozik. A különbség az, hogy van, aki ilyennek született, és van, aki ilyenné vált, mert már megélt olyan erőszakot, amelynek következtében meggyűlölte a másik nemet. Ilyen esetben a sérülést nem tetézni kell. Vannak olyanok is, akik a divat hatására válnak homoszexuálissá.
Zsolt atya fel is vetette, amit zárókérdésnek szántam. A gender-ügyek kapcsán korjelenségről, divatról van-e szó?
Szapu Marianna: Nem, ez a jelenség volt és lesz is. A kérdés az, hogyan áll hozzá a társadalom. Én is ismerek olyan példákat, amikor mélyen hívő emberek nagyon nehéz lelki helyzetbe kerültek emiatt, mert féltek az egyház elutasításától.
Farkas Zsolt: Egyetértek, nem szabad elutasítani ezeket az embereket, akik nehéz lelki helyzetben próbálják megélni a hitüket. A kérdésre válaszolva, ahogy arra az előbb utaltam,
a megélt traumák vagy a divatos példák hatására az is homoszexuális életmódot folytathat, aki nem született ilyen hajlammal. Ezért nem mehetünk el szó nélkül az LMBTQ-propaganda mellett!
A páros interjú a Ring május 2-i műsorának szerkesztett átirata.
Megjelent a Magyar7 2023/19. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
