A „fogatlan oroszlán” ébredése, avagy diadalmaskodhat-e a „konzervatív reconquista”?

A „fogatlan oroszlán” ébredése, avagy diadalmaskodhat-e a „konzervatív reconquista”?

Ha valakit hosszú ideje próbálnak a kómából élesztgetni, de sikertelenül, akkor annak rövidesen feladják az utolsó kenetet. A "keresztény ébredés" fogalma a 19. század végén terjedt el Európa-szerte, XIII. Leo pápa 1891-ben kiadott Rerum Novarum című enciklikájának megjelenését követően. Magyarországon Prohászka Ottokár volt a keresztény megújulási mozgalom vezéralakja. Elsősorban a keresztény sajtó megteremtése terén szerzett halhatatlan érdemeket Bangha Béla, a "sajtóapostol", aki a félremagyarázott szeretet nevében történő folyamatos hátrálás és megalkuvás helyett a harcos kereszténység eszményét hirdette. A nagyszerű erőfeszítések ellenére azonban a liberalizmus, majd a bolsevizmus mákonyával elbódított magyarság nem volt képes megakadályozni az összeomlást.

A trianoni sokkot követően azonban idehaza is újból csatasorba álltak a keresztény és immár a nemzeti megújulást szorgalmazó erők. A Horthy-korszakban születtek nagyszerű eredmények (a 20-as évek gazdasági fellendülése, Klebelsberg iskolareformja stb.), azonban részben a gazdasági válság, majd főképpen az újabb világháború ismét a mélybe taszította hazánkat. A második világháború végeredménye utat nyitott a liberalizmus, a globalizmus és a kommunizmus erői előtt – habár néhány évtizedig Nyugat-Európában még reménykedni lehetett a kereszténydemokrácia diadalában is. A kommunista diktatúra idején természetesen szó sem lehetett keresztény, nemzeti újjászületésről – leszámítva az 1956-os forradalom napjait, amikor egy pillanatra fölcsillant a remény. (A kommunistákkal együttműködő Lékai László bíboros, esztergomi érsek nevezetes jelmondata – "a megnyesett fa kizöldül" – sem jelenti, hogy a keresztény ébredésre bármiféle esély lett volna a Rákosi-, illetve a Kádár-rendszer idején. Még II. János Pál pápa ígéretesnek tűnő fellépése nyomán sem.)

A rendszerváltást követően pedig száz éven belül – az 1956-os forradalmat is beleszámítva – immár negyedszer került napirendre a keresztény ébredés programja (bár a harcos kereszténység jelszavát senki sem merte a zászlajára tűzni, igaz, "zsidókereszténységről" sem volt szó akkoriban), és harmadszor a "nemzeti megújulás" szükségességének hangoztatása. "Keresztény Magyarországot akartam, mert csak ennek van jövője" – mondta állítólag halálos ágyán Antall József. Mindezen erőfeszítések ellenére hazánk a globális nyugati birodalom gyarmatává süllyedt, régi-új megszállóink gátlástalanul kiraboltak minket, a pusztító liberalizmus tovább terjeszkedett, és az elmúlt 33 év során sem keresztény, sem nemzeti megújulás nem következett be Magyarországon, mint ahogyan másutt sem a nyugati világban. Mi több, a liberalizmus és a kultúrmarxizmus mételye nyomán immár nem csupán a keresztény vallás és a magyar, valamint a többi fehér európai nemzet léte van végveszélyben, de a család intézménye is. Márpedig a hagyományos család eszményének helyreállítása nélkül az európai nemzetek sorsa 100 éven belül végleg megpecsételődik!

A Fidesz az 1993-94-ben végrehajtott "konzervatív fordulatát" követően eleinte főképp a "polgári Magyarország" jelszavát hangoztatta. A jobboldal egészének elfoglalását célul kitűző párt ("egy a tábor, egy a zászló") idővel szükségszerűen egyre gyakrabban hivatkozott a "keresztény és nemzeti értékekre". Másképpen ugyanis aligha fogadtathatta volna el magát jobboldali politikai erőként. Az akció (sokak szerint megtévesztés) fényes sikert hozott: négy alkalommal is sikerült kétharmados többséggel diadalmaskodni a választásokon. Mi több, a Fidesz nemzetközi szinten is élére állt a romboló liberalizmus, woke és genderideológia elképesztő előretörésével szemben megszerveződő "konzervatív, nemzeti, keresztény ellenállásnak". Ferenc pápa látogatása, valamint a hazánkban immár másodszor megrendezett CPAC-konferencián sok szó esett a "(zsidó)keresztény, nemzeti újjászületés" szükségességéről. Már-már a Bangha Béla-féle "harcos kereszténység" szellemét idézte Orbán Viktor felszólalása a konzervatív politikusokat és értelmiségieket tömörítő CPAC összejövetelén.

A kormányfő a "migráció, a gender, a woke vírusáról", "biológiai fegyveréről" beszélt, sőt az Ibériai-félszigetet visszahódító keresztény előrenyomulást, a "reconquistát" emlegette, továbbá a "szentélyek", majd a "város falainak elfoglalását" jelölte meg célként. Igaz, beszédének korábbi részében azt mondta, hogy "mi, magyarok nem támadunk". Majd hozzátette: "Igen, mi nem támadunk, mi védekezünk. Védekezünk, mert a globalista, progresszív elit ránk akarja kényszeríteni az akaratát, meg akarja mondani, mit gondoljunk, és hogyan éljünk" – jelentette ki felszólalásában Orbán Viktor. Nos, csak védekezéssel aligha lehetséges elfoglalni a szentélyt, a városról már nem is beszélve. De ez az ellentmondás a kisebbik baj.

A nagyobbik baj az, hogy ha az immár hozzávetőleg 130 éve időnként neki-nekibuzduló "nemzeti, keresztény erők" a múltban sem voltak képesek felépíteni a nemzeti-keresztény Magyarországot, nagy kérdés, most vajon sikeres lesz-e az ellentámadás. Az "ébresztési" kísérletek mindeddig kudarcba fulladtak. Ugyanakkor az idegen birodalmak hazai kollaboránsai – hol a polgári radikalizmus, hol a liberalizmus, hol a kommunizmus (időnként pedig pedig bizony a konzervativizmus) álarcában, mostanában a kultúrmarxizmus, a woke, a gender, a zöld ideológia zászlaját lobogtatva – lezüllesztették, és gyarmati sorba taszították nemzetünket. Márpedig napjainkban a "nemzeti-keresztény-konzervatív erők" jelentősen gyengébbek, mint a 19. század végén színre lépő keresztényszocialisták, vagy akár az 1919 után Európa-szerte szárba szökkenő nemzeti-keresztény mozgalmak voltak. (Ez utóbbiak közé sorolom az olasz fasizmust, míg a nemzetiszocializmus és a kereszténység kapcsolata némiképpen ellentmondásos. A hungarizmus viszont bízvást nevezhető keresztény indíttatású ideológiának.) A liberalizmus (gender, zöld, woke képében is) hihetetlenül szerteágazó hálózata, iszonyatos mennyiségű pénze és óriási médiahatalma, valamint természetesen a NATO hadereje miatt félelmetesebb ellenfélnek tűnik ma, mint a 20. században bármikor. Magyarán: a "reconquista" megvalósítása nehezebb diónak tűnik a jelenben, mint mondjuk 100 évvel korábban. (Habár az USA világuralmának megrendülése, a nyugati elitek szellemi hanyatlása reménykeltő is lehet a konervatív-keresztény-nemzeti erők szempontjából.)

Hírdetés

De a globális birodalom uralkodó körei is megtanulták, miképpen húzzák ki a terveikkel szembeszegülő jobboldali mozgalmak méregfogát.

  • Először is, saját embereiket helyezték az "ébredő nemzeti-keresztény" szerveződések élére. A következmény azonban keresztény-nemzeti ellenállás szorgalmazói szempontjából súlyos: a hitelesség megrendülése. Csak találgatni lehet, vajon ki az, aki szívében-lelkében jobboldali, és legfeljebb csak az iszonyatos túlerőt látva "okosan" lavírozik és óvatos, és ki az, aki az ellenség tényleges ügynöke a jobboldali politikusok és értelmiségiek, újságirók közül.
  • Másodszor, a kereszténységre hivatkozva sikerrel győztek meg a liberalizmus különféle formáitól ösztönösen irtózó milliókat mindenféle határozott, radikális, "harcos" fellépés helytelenségéről, sőt bűnösségéről.
  • Végezetül pedig az úgynevezett zéró tolerancia kötelezővé tétele (anélkül, hogy bárki valaha is pontosan meghatározta volna az antiszemitizmus pontos jelentését), a cionizmus eszméjének a "nemzeti-keresztény" ideológiába illesztése, újabban pedig a "zsidókereszténység" soha pontosan körül nem írt fogalmának a "konzervatív" közbeszédbe emelése is jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a napjaink úgynevezett konzervativizmusa leginkább egy fogatlan oroszlánra emlékeztet. Legfőképpen azért, mert az igazság elmondása előtt súlyos akadályok tornyosulnak. Szájzártörvényekkel megbénítva, a gyűlöletbeszéd, nácizmus, rasszizmus bunkosbótjának csapásaitól rettegve aligha lesz sikeres a "konzervatív reconquista".
  • Ugyanakkor azonban ennek a hivatalos, kóserpecsétet kapott jobboldalnak a hívei – szigorúan négy fal között, ritka őszinte pillanataikban – arra hivatkonak, hogy a "zéró tolerancia", cionizmus és a "zsidókereszténység" szentháromsága nélkül a konzervativizmus, a "keresztény-nemzeti" eszme jelenlegi harmatgyenge, kétes hitelességű formájában sem létezhetne. "Fogatlan oroszlánnak" is jobb lenni, mint egyáltalán nem is létezni – hangozhatna a kóserkonzervatív érvelés. ("Ahogy lehet." "Minden percünk kinzó kiegyezés.")

    Alapvetően fontos szempont számukra a konzervatív, ortodox zsidóság joindulatának elnyerése, sőt a vele kötött szövetség a liberális és woke őrülettel szemben, melynek ára a valódi hazafiak (az úgynevezett radikális jobboldal) teljes elszigetelése, sőt elhallgattatása.

    Ami – tekintve a radikális jobboldal kirekesztését a politikai diskurzusból, a hagyományos és "közösségi" médiából, a megbélyegzettségét, eszköztelenségét, mindebből következő gyengeségét – nem tűnik a fősodratú konzervativizmus számára túl nagy árnak.

    Gergely Bence

    (Kuruc.info)


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »