Ferenc pápára tekintve egy kicsit közelebb kerülünk egymáshoz is, még akkor is, ha ezt nem vesszük észre. A kegyelem dolgozik, a Szentlélek Úristen itt van köztünk. Újból és újból kihívás építenünk egységünket, de nagyon szép hivatás – fogalmazott Mohos Gábor püspök, a Szent István-bazilika plébánosa a pápalátogatás három napjának élményeit összegezve.
– Kivételes közelségben volt része, mikor a Szent István-bazilika bejáratánál fogadhatta Ferenc pápát. Milyen élmény volt a közelében lenni?
– Nem először voltam a Szentatya közelében. Az első, nagyon meghatározó találkozásélményem 2017 őszén, az ad limina látogatás alkalmából volt. Másfél évvel ezelőtt itt, Magyarországon újra találkozhattam Ferenc pápával. Ezek a ritka, de időnként előforduló találkozások, az első élményt idézik fel, erősítik meg, illetve segítenek azt mélyebben átélni. Először is azt, hogy
Ferenc pápának van valami kisugárzása, ami biztos, hogy a Jóisten kegyelméből is fakad, nemcsak az ő személyiségéből. Van valami plusz, amit a Jóisten ajándékaként hordoz. Egész egyszerűen megérinti az embert. Más szóval úgy is mondhatnám ezt, hogy a Jóisten jelenlétét és kegyelmét közvetíti azáltal, hogy az ember találkozik vele.
– Milyen eseményeken követhette Gábor atya a három nap során?
– Személyesen a főbb eseményeken voltam jelen. Természetesen a Szent István-bazilikában a papsággal, szerzetességgel, diakónusokkal és lelkipásztori munkatársakkal való találkozáskor. Majd a Pap László Sportarénában az ifjúsággal való találkozón, valamint a Kossuth téren a szentmisén. A többi eseményt a médiumokon keresztül követtem, így a találkozásokat a szegény sorsúakkal, a görögkatolikus közösséggel, a Pázmány Egyetemen tett látogatást.
– A Szent István-bazilikában arra figyelmeztetett minket Ferenc pápa, ne feledjük, hogy csapatként kell játszanunk. Püspökként hogyan látja, miként éljük meg az egységet, közösséget?
– A szívemből szól a Szentatyának ez a buzdítása. A püspök a rábízott közösségben olyan, mint a plébánián a plébános. Így elsősorban azért felel, hogy a közösségben, amelyhez ő a hivatását kapta, pásztorként legyen jelen a szolgálatban. A püspöki és a papi hivatás valahol az egység hivatása. Abban az adott, ránk bízott közösségben mi szolgáljuk az egységet. A közösségnek van egy vezetője, az egyházmegyének püspöke, a plébániának plébánosa, az egész világegyháznak pápája.
A mindennapi helyzetekben, változó körülmények között, alakuló emberi kapcsolatokban újból és újból kihívás építenünk ezt az egységet. Tanulnunk kell építeni, tanulnunk kell a korlátainkon átlépni, a hibáinkon javítani. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon szép hivatás a maga küzdelmeivel együtt, egy igazán emberi, és igazán szívet-lelket gyógyító hivatás, ha az egységen tudunk munkálkodni.
– Abból a nagyon gazdag tartalomból, ami a három nap alatt elhangzott, melyik gondolat nőtt Gábor atya szívéhez?
– Ferenc pápa a Szent István-bazilikában különösen is a középpontba állította a feltámadt Jézus Krisztust, mint a történelem urát. Arra biztatott, ne evilági módon próbáljuk megoldani a problémáinkat, hanem a hitünkből táplálkozva, és erőt merítve nézzünk velük szembe. Ahogy fogalmazott, „a válaszok az Úrtól és nem a világtól jönnek, a tabernákulumból, nem pedig az internetről”.
Isten maga az, aki vezet bennünket egyénként is, közösségként is, Egyházként is, és vezeti az egész emberiséget a történelem útjain. A feltámadt Krisztus a reményünk forrása, egy természetfeletti reményé. Nem csak a természetes helyzetekből, adottságokból erőt merítő remény, hanem egy természetfeletti, kimeríthetetlen isteni kegyelemből erőt merítő remény. Számomra ez egy nagyon megerősítő, és nagyon reményt keltő megfogalmazás a Szentatyától.
– Több ezren személyesen, több százezren a televízión keresztül voltak „jelen” a Kossuth téri szentmisét. Mennyire erősíthet ez meg minket?
– Azt gondolom, hogy ez részben Ferenc pápa személyének szólt. Látogatása kegyelmi pillanat a mi kis hazánkban. Nagyon sokféle, egymással sokszor nehezen szót értő, akár nem is kommunikáló emberek különböző világnézeti elköteleződésű oldalról pozitívan tudnak nézni a Szentatyára. Nagy kegyelmi ajándék, hogy a személye közösséget tud köztünk teremteni még akkor is, ha természetesen ki-ki a maga szemszögéből értelmezi a Szentatya tanítását, üzenetét, és a maga szemszögéből értékeli az ittlétét.
A kegyelem dolgozik, a Szentlélek Úristen itt van köztünk. Ő a harmonikus egység ajándékozója. Egységre vezet el, ha hallgatunk a hangjára. Azt gondolom, hogy az, hogy a Szentatya ekkora nézettséget hozott, reménykeltő abból a szempontból, ha rá ennyire sok ember pozitívan tud nézni, akkor az emberi szívekben nagyon sok jóra való nyitottság, készség van. Ez mindenképpen bíztató a jövőre nézve. A pápalátogatás nagy ajándék volt nekünk. Én nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy ebben részt vehettünk és átélhettük.
– Mindenki békére vágyik, a média lehetőséges békemisszióról beszél. Ön hogyan látja ezt a kérdést?
– Azt gondolom, hogy a békét többféle szinten lehet érteni. Lehet úgy, ahogy általában a közbeszédben szerepel, miszerint konkrét személyek megpróbálnak tenni azért, hogy a béke irányába mozduljanak el az események. Én egy más szemszögből is nézem. Abból a szemszögből, hogy a béke Isten ajándéka, és ezért úgy is tudunk tenni érte, ha imádkozunk. A béke ajándékát imádsággal tudjuk befogadni a saját szívünkbe, és közvetíteni a világba. Mi ezt tesszük. A Szent István-bazilikában otthont adunk egy rendszeres, békéért való közös imádságnak, összefogásnak, sokféle közösség összekapcsolódásával. Számomra ez nagyon fontos, hogy imádkozzunk is a békéért.
Az imádságunkban azt kérjük a Jóistentől, hogy a béke tudjon megvalósulni.
Fotó: Merényi Zita, Lambert Attila
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
