Matovič szerint Káčer mérte a végső csapást a kormányra

Matovič szerint Káčer mérte a végső csapást a kormányra

Az OĽaNO mozgalom elnöke, Igor Matovič biztosra veszi, hogy hivatalnokkormányt neveznek ki. Ezt a szlovák közszolgálati rádió és televízió Szombati dialógusok című műsorában jelentette ki.

Rastislav Káčer (Demokrati) megbízott külügyminiszter mérte szerinte a végső csapást Eduard Heger kormányára. Hangsúlyozta, hogy mindeközben Káčer Heger embere és tagja az általa vezetett Demokrati pártnak is.

Matovič úgy véli, hogy Zuzana Čaputová „progresszív kormányt“ nevez ki, melyet nem áll szándékában támogatni, de lehetségesnek tartja, hogy Čaputová tárgyaljon az általa vezetett mozgalommal, és a tagjai számára lehetővé tegye, hogy a politikai életen kívülről javasoljanak jelölteket.

Hírdetés

Matovič ebben a pillanatban már nem támogatná a parlamenti választás korábbi időpontját. Amennyiben arra nyáron kerülne sor, már nem lenne idő a választási kampányra. Azt is megjegyezte, hogy bár nyár elején lenne, akkor már sokan üdülnek, a szabadságukat töltik. Viskupič is ezen a véleményen volt, megjegyezte, hogy ez további káoszhoz vezetne. Más időpontot ma már nem tart reálisnak és az SaS már nem támogatná azt.

Matovič szólt Samuel Vlčan mezőgazdasági miniszter ügyéről is, akinek a családi cége támogatást kapott a környezetvédelmi minisztériumtól. Szerinte ez a Demokrati párt két jelöltjének a sara, ezért szerinte abban a pártban kellene azt megoldani. Kitart amellett, hogy Vlčan nem az OĽaNO mozgalom jelöltje, hanem Heger ideiglenesen megbízott kormányfőé, a Demokrati elnökéé, s ehhez a párthoz tartozik Ján Budaj ideiglenesen megbízott környezetvédelmi miniszter is. Matovič pedig nem hajlandó felelősséget vállalni más párt jelöltjéért.

(NZS/Felvidék.ma/SITA)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »