Rendhagyó reformkori barangolás a Velencei-tónál

Rendhagyó reformkori barangolás a Velencei-tónál

A Szövetség a Közös Célokért diákutaztatási programjának keretén belül a csilizradványi Kóczán Mór Alapiskola 49 tanulója és 3 pedagógusa tanulmányi kiránduláson vett részt Kápolnásnyéken.

Az iskola 6. és 7. évfolyamos tanulói a Petőfi 200 diákutaztatási program egyik helyszínére, Kápolnásnyékre utaztak május 2-án, ahol a Vörösmarty Emlékházat nézték meg Gránitz- Pápai Judit vezetésével. Az érdekes, fontos információkat tartalmazó bevezető után a gyerekek szabadidőt kaptak, hogy nyugodtan körülnézzenek, tájékozódjanak az emlékházban és annak területén. Ezután múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt, amelynek keretén belül csoportokba rendeződtek, és a csoportok egymással versengve fedezhették fel a Szózat költőjének egykori lakhelyét, megismerhették életútját, valamint munkásságát. Az eredményhirdetésre a szomszédos Liszt Művészházban került sor.

Ezt követően a csoport Vörösmarty szülőházát elhagyva a Halász-kastélyba tartott, ahol a hely felfedezése következett. A kastély épületében az Elekes Gyula és Járási Ildikó munkáiból készült „Tűzrománc” című időszakos kiállítást és a Halász család fotóiból és dokumentumaiból szemezgető állandó tárlatot tekintették meg, majd a kastély parkjában elhelyezett kortárs művészeti alkotásokat csodálták meg.

Csicsay Éva igazgatóhelyettes vezetésével a diákok ebéd után újabb múzeumpedagógiai foglalkozásra mentek, melybe a pedagógusok is szívesen bekapcsolódtak.

Hírdetés

„Nagyon hasznos foglalkozás volt, a tanulók sok érdekes információt megtudtak a kastély történetéről és tulajdonosairól. Végül még egy kisfilmet is láttunk Schweidel József aradi vértanúról, akinek lánya, Anna a kastély egykori tulajdonosának, Halász Gedeonnak volt a felesége” – mondta.

A délutáni órákban a Velencei-tó egyik kilátójánál álltak meg, ahonnan az egész tavat belátták, majd megnézték a pákozdi Miskahuszár-szobrot, mely a világ legnagyobb huszárszobra a maga monumentális méreteivel.

A csoport utazásának utolsó megállója a Vörösmarty-pince régi épülete volt, amely kicsiket és nagyokat egyaránt lenyűgözött. Itt a gyerekek hűtőmágnest készíthettek maguknak, majd merített papírból készült könyvjelzőt is kaptak ajándékba.

(Németh Tímea/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »