Samuel Vlčan földművelési miniszter felajánlotta a lemondását

Samuel Vlčan földművelési miniszter felajánlotta a lemondását

Samuel Vlčan megbízott földművelési és vidékfejlesztési miniszter (OĽANO-jelölt) felajánlotta a lemondását. Ennek oka, hogy családja cége, a Reko Recycling 1,4 millió euró állami támogatást kapott. Vlčan csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be a döntését.

Ugyanakkor a miniszter szerint sem ő, sem a cég nem követett el semmilyen törvénysértést.

de nem akarok problémákat okozni az érintett közösségnek Dél-Szlovákiában. És azt sem akarom, hogy emiatt lekicsinyeljék azokat az eredményeket, amelyeket a földművelési és vidékfejlesztési tárcánál az elmúlt közel két évben, amióta miniszter vagyok, elértünk. Ezért tájékoztattam az államfőt, a kormányfőt és a házelnököt, hogy benyújtom a lemondásomat, pontosabban kérem a megbízatásom visszavonását” – közölte Vlčan.

Hírdetés

Azt is tudom, hogy a hivatalnokkormány nem a legjobb megoldás. Számomra az a fontos, hogy a mezőgazdasági tárca által elért strukturális reformok ne kerüljenek veszélybe” – folytatta Vlčan.

Azt is kijelentette, sem ő, sem a Reko Recycling eddig nem kapott semmilyen pénzt az államtól.

A Smer-SD május 3-án számolt be arról, hogy Vlčan családjának cége, a Reko Recycling 2023. április 19-én 1 416 000 euró vissza nem térítendő támogatást kapott a környezetvédelmi minisztériumtól. „A pályázatra nyolc jelentkező volt, de csak egy járt sikerrel, Vlčan cége” – mondta Robert Fico pártelnök, hozzátéve, a cégnek adott támogatás végső haszonélvezője Vlčan.

(TASR)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »