Kiszámítható ellenfél kerestetik!

„Arra kérlek benneteket, hogy ítéljetek meg engem az általam szerzett ellenségek alapján.”
Franklin D. Roosevelt

Az Egyesült Államok meg van győződve arról, hogy Európa kettős játékot játszik: Brüsszel–Peking tengelyt épít az Egyesült Államok fölényének ellensúlyozására. Azt gyanítja, hogy Kína tüzeli a „stratégiai autonómia” gondolatát Európában, és lassan a bábmester szerepébe kerül az öreg kontinensen.

Néhány hónappal ezelőtti blogbejegyzésemben kifejtettem, hogy az ukrán konfliktus valójában egzisztenciális válságot jelent az orosz civilizáció számára. Jelen írásomban az amerikai (nyugati?) civilizáció egzisztenciális válságával szeretnék foglalkozni. Az Egyesült Államok úgy érzi, hogy meg kell mentenie a nyugati civilizációból annyit, amennyit csak tud, mielőtt a kínai cunami okozta dagály elérné azt.

Ez az oka annak, hogy véleményem szerint a nyugati táboron belüli változás gyors, kegyetlen és rendszerszintűen erőszakos lesz. Minden eszközt be fognak vetni, ne legyenek illúzióink.

Mit jelent ez a valóságban? Azt, hogy civilizációs átrendeződés lesz a nyugati szférában. Az európai elem integrálódik az amerikai magba. A harc célja az, hogy a liberális rend legyen az egységes nyugati civilizáció új egzisztenciális etikája. Európának már nincsenek eszközei az ellenállásra, a csatát harminc évvel ezelőtt elvesztette.

A liberális rend megjelenése visszatükrözi azt az igényt, hogy a szovjet fenyegetés megszűnése után újra meg kell erősíteni a nyugati egységet. A Marshall-terv kidolgozása, a NATO és az Európai Gazdasági Közösség létrehozása mind a nyugati egység racionalizálását célozta. Az olyan szervezeteket, mint az OECD, és az olyan fórumokat, mint a G7, azért hozták létre, hogy a nyugati struktúrán belül összehangolják a gazdasági és pénzügyi politikákat. El kell fogadni, hogy e struktúra fenntartásának költségeit elsősorban az Egyesült Államok viselte. Ez, valamint a Szovjetunió megfékezése elvonta az erőforrásokat az amerikai gazdaság modernizációjától. A szövetségeseknek pedig időközben nyílt hozzáférést biztosított a jövedelmező piacaihoz. Bill Clinton volt az első, aki felismerte, hogy az európaiak és a japánok tisztességtelen versenyükkel csődbe juttatták az Egyesült Államokat, miközben az USA befolyását csorbították a világban, és valutáikat az USA dollárral vetekedő tartalékvalutává tették. [1] Így a Clinton-kormányzatnak tektonikus változást kellett végrehajtania.