Ferenc pápa magyarországi apostoli útján bemutatott szentmisén elhangzott homíliája, húsvét IV. vasárnapján, Budapesten, a Kossuth téren, április 30-án.
Jézusnak a mai evangéliumi szakasz végénelhangzó szavai összefoglalják küldetésének lényegét: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10). Így tesz a jó pásztor: életét adja juhaiért. Jézus tehát, mint egy pásztor, aki a nyáját keresi, azért jött, hogy megkeressen minket, amikor elveszettek voltunk; eljött mint pásztor, hogy kiragadjon minket a halálból; mint egy olyan pásztor, aki ismeri és végtelen gyengédséggel szereti juhait –aki az Atya nyájába vezetett ésaz Ő gyermekeivé tett minket.
Szemléljük hát a Jó Pásztor képét és időzzünk el két cselekedeténél, amelyeket az evangélium szerint a juhaiért tesz: először nevükön szólítja, majd pedig kivezeti őket.
1. Először is „nevükön szólítja juhait” (Jn 10,3). Üdvösségünk történetének kezdetén nem mi állunk, nem a mi érdemeink, képességeink, eszközeink; a kiindulópont Isten hívása, az Ő vágyakozása utánunk, hogy elérjen minket, az Ő értünk érzettag godalma, az Ő irgalmának bősége, amellyel meg akar menteni a bűntől és a haláltól, hogy életet adjon bőségben és vég nélküli örömöt.
Igen, miközben „mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk”, és „ki-ki a maga útjára tért”(Iz 53,6), Ő magára vette gyarlóságainkat és maga hordozta vétkeink terhét, hogy visszavigyen minket az Atya szívéhez.
Így hallottuk Péter apostoltól a Szentleckében: „Olyanok voltatokugyanis, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és oltalmazójához”(1Pt 2,25). És még ma is, minden élethelyzetünkben, mindabban, ami a szívünket nyomja, a veszteségeinkben, a félelmeinkben, a vereség időnként ránk törő érzésében, a szomorúság börtönében, ami azzal fenyeget, hogy elveszi a szabadságunkat, Ő hív minket.
Jó Pásztorként jön, és nevünkön szólít minket, hogy elmondja, az Ő szemében milyen értékesek vagyunk.Jön, hogy meggyógyítsa sebeinket és magára vegye gyengeségeinket, hogy az Ő nyájábanegységre hívjon minket és megismerjük az Atyát és egymást.
Azért hívott itt egybe minket, különbözzünk bár egymástól és tartozzunk bár különböző közösségekhez, hogy szeretetének nagysága mégis egyetlen ölelésben egyesítsenminket. Olyan szép, ahogy most együtt vagyunk: püspökök és papok, szerzetesek és világi hívek; olyan jó, hogy ezt az örömöt más keresztény felekezetek küldötteivel, a zsidó közösség vezetőivel, a civil szervezetek képviselőivel és a diplomáciai testülettel is megoszthatjuk. Ez a katolicitás: mindannyiunkat, keresztényeket, akiket a Jó Pásztor név szerint szólított meg, arra hívott, hogy szeretetét befogadjuk és továbbadjuk, hogy az Ő nyáját befogadóvá tegyük és sohasem kirekesztővé.
És ezért mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy ápoljuk a testvériség és az együttműködéskötelékeit, megoszlás nélkül, anélkül, hogy közösségünket saját tulajdonunknak tekintenénk, anélkül, hogy elmerülnénk a saját területünk védelme fölötti aggódásban, hanem megnyílva a kölcsönös szeretet előtt.
2. Miután a Pásztor nevén szólította juhait, „kivezeti őket” (Jn 10,3). Először a nyájba tereli őket a meghívás által, most pedig kivezeti őket. Isten először az Ő családjába gyűjt össze minket, hogy az Ő népévé váljunk, majd pedig elküld a világba, hogy bátran és félelem nélkül az örömhír hirdetőivé, a minket megújító Szeretet tanúivá váljunk.
Ezt a mozgást –belépni és kilépni–egy másik, Jézus által használt képpel is megragadhatjuk, mégpedig a kapu képével. Ő azt mondja: „Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál” (Jn 10,9).
Így hát, miután visszavezetett minket Isten karjai közé és az Egyház közösségébe, Jézus az a kapu, amely a világba irányít minket: arra buzdít, hogy menjünk ki és találkozzunk testvéreinkkel. És jegyezzük meg jól: mindannyian – senkit sem kizárva ebből a „mindannyian”-ból – erre kaptunk meghívást: hogy kilépjünk a komfortzónánkból és legyen bennünk bátorság eljutni az összes perifériára, ahol szükség van az evangélium világosságára(vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 20).
Testvérek, a „kifelé” lét azt jelenti, hogy Jézushoz hasonlóan mindannyian nyitott kapukká válunk. Szomorú és fájdalmas zárt kapukat látni: önzésünk zárt kapuit azok előtt, akikkel nap mint nap elmegyünk egymás mellett; individualizmusunk zárt kapuit egy olyan társadalomban, amely sokakat azzal fenyeget, hogy elsorvasztja őket a magány; a szenvedők és a szegénységben élők iránti közönyünk zárt kapuit; a zárt kapukat azokkal szemben, akik idegenek, mások, menekültek, szegények.
Végül pedig egyházi közösségeink zárt kapuit: bezárkózva magunkközé, bezárkózva a világ előtt, bezárkózva azok előtt, akik „nincsenek rendben”, bezárkózva azok előtt, akik Isten bocsánatára vágynak.
Ezt különösen magamnak, illetve püspök- és paptestvéreimnek ismétlem: nekünk, pásztoroknak. Mert a pásztor, mondja Jézus, nem rabló és nem tolvaj (vö. Jn 10,8), vagyis nem él vissza a szerepével, nem nyomja el a rábízott nyájat, nem „lopja el” a teret laikus testvéreitől, nem gyakorol merev tekintélyt.
Bátorítsuk magunkat, hogy egyre inkább nyitott kapuk legyünk: Isten kegyelmének „segítői”,szakértői a közelségnek, akik készek felajánlaniaz életüket, ahogyan Jézus Krisztus, a mi Urunk és mindenünk, aki kitártkarokkal tanít minket a kereszt trónusáról és napról napra megmutatja nekünk az értünk megtört élő Kenyeretaz oltáron.
És mondom ezt a laikus testvéreknek, a katekétáknak, a lelkipásztori munkatársaknak, a politikai és társadalmi felelősséget viselőknekés azoknak is, akik egyszerűen csak élik, néha nehézségek árán a mindennapi életüket: legyetek nyitott kapuk.
Szeretteim, Jézus, a Jó Pásztor nevünkön szólít minket és végtelen gyengédséggel gondoskodik rólunk. Ő a kapu és aki Őrajta keresztül lép be, annak örök élete van: Ő a mi jövőnk, a „bőséges élet jövője” (vö. Jn 10,10). Ezért soha ne csüggedjünk el, soha ne engedjük, hogy megfosszanak minket attól az örömtől és békességtől, amit Ő adott nekünk, ne zárkózzunk be a problémákba vagy a közönyösségbe. Hagyjuk, hogy a mi Pásztorunk kísérjen minket: Vele az új élet fényében ragyogjon az életünk, a családjaink, keresztény közösségeink és egész Magyarország!
A vasárnapi pápai szentmiséről ITT olvasható a beszámoló. A képriport ITT tekinthető. meg.
(Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
