Ferenc pápa Magyarországi látogatása második napjának délutánját a magyar fiatalokkal töltötte. Az ott elmondott beszédének magyar fordítását az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Kedves testvéreim, azt szeretném mondani, hogy köszönöm! Köszönöm a táncot, az éneket, a bátor tanúságtételeket és köszönöm mindnyájatoknak, hogy itt vagytok: örülök, hogy veletek lehetek!
Ferenc püspök úr elmondta, hogy az ifjúság a nagy kérdések és a nagy válaszok ideje. Ez igaz, és fontos, hogy legyen valaki, aki provokál, aki meghallgatja a kérdéseiteket, és nem könnyű, előre csomagolt válaszokat ad, hanem segít, hogy bátran vállaljátok az élet kalandját a nagy válaszok keresése során. Jézus is így tett. Bertalan, azt mondtad, hogy Jézus nem valami távoli mesekönyv szereplője, nem is szuperhős egy képregényben, és ez így igaz: Krisztus a testet öltött Isten, az élő Isten, aki közel jön; Ő a Barát, a legjobb barát, Ő a Testvér, a legjobb testvér, és nagyon jól tud kérdezni. Az evangéliumban Ő, aki a Mester, valójában kérdéseket tesz fel, mielőtt válaszokat adna. Arra gondolok, amikor szembenéz azzal a házasságtörő asszonnyal, akire mindenki ujjal mutogatott. Jézus közbelép, a vádolók elmennek, Ő pedig egyedül marad vele. Ekkor szelíden megkérdezi tőle: „Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?” (Jn 8,10). Ő így válaszol: „Senki, Uram!” (11. v.). És így, ahogy ezt mondja, megérti, hogy Isten nem elítélni, hanem megbocsátani akar. Isten mindig megbocsát, Ő minden esésnél kész arra, hogy felemeljen minket! Soha nem szabad tehát félnünk, hogy vele járjunk és haladjunk előre az élet útján. Mária Magdolnára is gondoljunk, aki húsvét reggelén elsőként látta a feltámadt Jézust. Az üres sír mellett sírt, és Jézus megkérdezte tőle: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” (Jn 20,15). És így, mélységesen meghatódva, Mária Magdolna megnyitja szívét, elmondja neki gyötrelmét, feltárja vágyait és szeretetét.
Most figyeljük meg Jézus első találkozását azokkal, akik a tanítványai lettek. Ketten közülük, akiket Keresztelő János küldött, utána mennek. Az Úr megfordul, és egyetlen kérdést tesz fel: „Mit akartok?” (Jn 1,38). Megkérdezik tőle, hogy hol lakik, és Jézus nem adja meg a címet, hanem utat nyit nekik és azt mondja: „Gyertek, nézzétek meg” (39. v.). Nem prédikál, hanem utat nyit: nem azt akarja, hogy tanítványai a leckét ismételgető iskolások legyenek, hanem szabad és úton lévő fiatalok, egy olyan Isten társai, aki meghallgatja szükségleteiket és odafigyel álmaikra. Aztán egy idő múlva a két fiatal tanítvány csúnyán elcsúszik: rossz kérést intéznek Jézushoz, nevezetesen, hogy a jobb és bal oldalán ülhessenek, amikor király lesz. Érdekes azonban azt látni, hogy Jézus nem dorgálja meg őket merészségükért, nem azt mondja nekik:
„Hogy merészelitek, még csak ne is álmodjatok ilyenről!”. Nem, Jézus nem rombolja le, hanem kijavítja álmaikat, hogy miként valósítsák meg azokat; elfogadja a valami nagyobb felé irányuló vágyukat, de ragaszkodik egy dologhoz, ami jól meg kell jegyeznünk: az ember nem attól lesz nagy, hogy mások fölé emelkedik, hanem attól, hogy másokhoz leereszkedik; nem mások kárára, hanem mások szolgálatával (vö. Mk 10,35-45). Látjátok, kedves barátaim, Jézus örül annak, ha nagy dolgokat érünk el. Nem azt akarja, hogy lusták és kényelmes emberek legyünk, nem azt akarja, hogy csendesek és félénkek legyünk, hanem azt akarja, hogy élők, aktívak, főszereplők legyünk. Ő soha nem kicsinyli le várakozásainkat, hanem éppen ellenkezőleg, vágyaink mércéjét emeli fel. Jézus egyetértene egy közmondásotokkal, remélem, hogy jól mondom: Aki mer az nyer.
De hogyan lehet nyerni az életben? Két alapvető lépés van, csakúgy, mint a sportban: először is, tűzz ki magasabb célokat, másodszor pedig eddz. Tűzz ki magasabb célokat. Van tehetséged? Egészen biztosan van! Ne tedd félre azt gondolva, hogy a boldogsághoz csak a minimumra van szükséged: diploma, pénzkereső munka, egy kis szórakozás… Nem, azt hozd játékba, amid van. Van egy jó tulajdonságod? Fektessen bele, félelem nélkül! Érzed a szívedben, hogy van olyan képességed, amivel sok jót tehetsz? Érzed, hogy jó dolog szeretni az Urat, nagy családot alapítani, segíteni a rászorulókon? Ne gondold, hogy ezek elérhetetlen vágyak, hanem fektess az élet nagy céljaiba! És aztán edzd magad. Hogyan? Párbeszédben Jézussal, aki a lehető legjobb edző. Ő meghallgat téged, motivál, hisz benned, tudja, hogyan hozza elő belőled a legjobbat. És mindig arra hív, hogy csapatjátékos legyél: soha ne egyedül, hanem másokkal együtt, az Egyházban, a közösségben, együtt, közös élményeket megélve. Gondolok például az ifjúsági világtalálkozókra, és megragadom az alkalmat, hogy meghívjalak titeket a következőre, ami augusztus elején lesz Portugáliában, Lisszabonban. Ma nagy a kísértés, hogy beérjük egy mobiltelefonnal és néhány baráttal. De még akkor is, ha sokan ezt teszik, még ha nektek is ehhez volna kedvetek, ez semmi jóra nem vezet.
Az edzésnek is van egy fontos eleme, és erre te, Krisztina, azzal emlékeztettél minket, hogy az ezernyi rohanás, a lázas sietség és gyorsaság közepette van egy lényeges dolog, ami ma mind a fiataloknak, mind a felnőtteknek hiányzik. Azt mondtad: „nem hagyunk időt a zajban a csendnek, mert félünk a magánytól, ebben pedig nap mint nap el is fáradunk.” Azt szeretném mondani nektek: e tekintetben ne féljetek szembe menni az árral, találjatok minden nap időt a csendre, hogy megálljatok és imádkozzatok. Ma minden azt mondja nektek, hogy gyorsnak, hatékonynak, gyakorlatilag tökéletesnek kell lennetek, mint a gépek! De aztán rájövünk, hogy gyakran kifogy a benzin, és nem tudjuk, mit tegyünk. Olyan jó, ha meg tudunk állni tankolni, az akkumulátorokat feltölteni. De vigyázzunk: ne merüljünk el a saját búskomorságunkban, ne merengjünk a szomorúságainkon, ne gondolkodjunk azon, hogy ki tette ezt vagy azt velem, ne azzal foglalkozzunk, hogyan viselkednek mások; ez nem jó!
A csend az a talaj, amelyen áldásos kapcsolatokat lehet ápolni, mert lehetővé teszi, hogy Jézusra bízzuk azt, amit megélünk, hogy arcokat és neveket vigyünk Eléje, hogy aggodalmainkat Őrá bízzuk, hogy bemutassuk Neki barátainkat és elmondjunk értük egy imát. A csend lehetőséget ad arra, hogy elolvassuk az evangélium egy-egy oldalát, amely az életünkhöz szól, hogy Istent imádva a szívünkben békét találjunk. A csend lehetővé teszi, hogy kézbe vegyünk egy olyan könyvet, amelyet nem kell elolvasnunk, de ami segít abban, hogy az emberi lélekben olvassunk, segít a természetet megfigyelni, hogy ne csak az ember által készített dolgokkal kerüljünk kapcsolatba és felfedezzük a minket körülvevő szépséget. De a csend nem arra való, hogy a mobiltelefonokra és a közösségi médiára tapadjunk; nem, kérlek titeket: az élet valódi, nem virtuális, nem egy képernyőn folyik, hanem a világban!
A csend az ima ajtaja, az ima pedig a szeretet ajtaja. Dóra, szeretnék köszönetet mondani neked, mert úgy beszéltél a hitről, mint egy szerelmi történetről, ahol minden nap szembesülsz a kamaszkor nehézségeivel, de tudod, hogy van Valaki veled, van Valaki érted, és ez a Valaki, Jézus, nem fél attól, hogy veled győzze le az összes akadályt, amivel találkozol. Az ima segít ebben, mert párbeszéd Jézussal, ahogy a szentmise is találkozás vele, a gyónás pedig az az ölelés, amit tőle kapsz. Liszt Ferenc, a ti nagy zeneszerzőtök jut eszembe. Zongorájának tisztítása közben találtak néhány rózsafüzérszemet, amelyek talán beleestek a hangszerbe és eltörtek. Ez egy olyan nyom, ami arra enged következtetni, hogy egy-egy kompozíció vagy fellépés előtt, vagy talán egy rövid, elszórakoztató zongorajáték közben is imádkozni szokott: az Úrhoz és a Szűzanyához beszélt arról, hogy mit szeret, művészetét és tehetségét imádságba helyezte el. Amikor imádkozol, ne félj Jézus elé vinni mindazt, ami a belső világodban zajlik: a szeretetedet, félelmeidet, problémáidat, elvárásaidat, emlékeidet, reményeidet. Az imádság párbeszéd, élet. Bertalan, ma nem szégyellted azt, hogy nyíltan beszélj a szorongásról, amely néha megbénít, és a hit megtalálásának küzdelmeiről. Nagyon szép, ha megvan benned az igazság bátorsága, ami nem azt jelenti, hogy megmutatod, hogy soha nem félsz, hanem hogy megnyílsz, és megosztod gyarlóságaidat az Úrral és másokkal, anélkül, hogy elrejtenéd, anélkül, hogy másnak mutatnád magad, anélkül, hogy álarcot viselnél. Az Úr, ahogy az evangélium minden oldalon elmondja nekünk, nem rendkívüli emberekkel tesz nagy dolgokat, hanem valódi emberekkel. Ezzel szemben azok, akik a saját képességeikre hagyatkoznak és a látszat szerint élnek, hogy úgy látszék, a helyükre kerültek, távol tartják Istent a szívüktől. Jézus a kérdéseivel, a szeretetével, a Lelkével mélyünkre hatol, hogy igaz emberekké tegyen minket. És ma nagy szükség van az igaz emberekre!
Ennek kapcsán megragadott az, amit te, Tódor elmondtál, kezdve a neveddel, amelyet Boldog Romzsa Tódor tiszteletére viselsz, aki nagy hitvalló és aki arra hív minket, hogy ne éljünk félmegoldásokkal. Fel akartál rázni, mondván, hogy a missziós buzgalmat elaltatja biztonságos és kényelemes életünk, miközben innen nem túl távol háború és szenvedés az úr. Íme, ez a felhívás: vegyük kezünkbe sorunk azért, hogy segítsünk a világot békességben élni. Mindannyian tegyük fel magunknak a kérdést, hogy mit teszek másokért, az Egyházért, a társadalomért? A saját érdekeimet szem előtt tartva élek, vagy kockáztatok másokért, érdekeimre nem gondolva? Tegyük fel a kérdést, hogy mennyire vagyunk hálásak, hogy mennyire vagyunk képesek Jézus példája szerint szeretni, azaz szolgálni.
Kedves barátaim, van még egy utolsó dolog, amit szeretnék megosztani, egy epizód az evangéliumból, amely összefoglalja azt, amiről beszéltünk. Másfél évvel ezelőtt itt voltam az Eucharisztikus Kongresszuson; János evangéliumában, a 6. fejezetben van egy gyönyörű eucharisztikus történet, amelynek középpontjában egy fiatalember áll. Egy fiatalember aki a tömegben Jézust hallgatta. Valószínűleg tudta, hogy ez sokáig fog tartani, és előrelátó volt: ebédet vitt magával. Jézus együtt érzett a tömeggel és jól akarja lakatni őket, ezért a maga módján tesz fel kérdéseket a tanítványoknak, hogy felszabadítsa energiáikat. Megkérdi egyiküket, hogyan hogyan lakassa jól a sokaságot, és egy „könyvelői” válasz érkezik: „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek” (Jn 6,7). Mintha azt mondaná: ez matematikailag lehetetlen. Eközben egy másik meglátja ezt a fiút, és megjegyzi, de ismét pesszimista: „Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek?” (9.). Ennyi azonban elég Jézusnak, hogy véghez vigye a kenyérszaporítás híres csodáját.
Az evangélium azonban nem említ egy részletet, amit a mi képzeletünkre bíz: hogyan vették rá a tanítványok azt a fiatalembert, hogy odaadja mindenét? Talán megkérték, hogy adja oda az ebédjét, ő pedig körülnézett, és látta, hogy több ezer ember van itt. És talán hozzájuk hasonlóan ő is azt válaszolta, hogy „Nem elég, miért kértek engem, inkább a ti dolgotok, akik Jézus tanítványai vagytok, az, hogy gondoskodjatok erről?”. Aztán talán azt mondták neki, hogy maga Jézus kéri ezt. És Ő rendkívüli dolgot tesz: megbízik bennük, mindent odaad, semmit sem tart meg magának. Azért jött, hogy Jézustól kapjon, és azon kapja magát, hogy ő az, aki Jézusnak ad. De így történik meg a csoda. A megosztásból születik: a Jézus által véghez vitt megsokszorozás akkor kezdődik, hogy az a fiatalember megosztja vele és másokkal azt, amije van. Annak a fiatalembernek a keveséből Jézus kezében sok lesz. Íme, ide vezet a hit: az adakozás szabadságához, a nagylelkűség lelkesedéséhez, a félelmek legyőzéséhez, az önmagunk kockára tételéhez! Barátaim, ti mind értékesek vagytok Jézus számára, és számomra is! Ne feledjétek, hogy senki sem veheti el helyeteket az Egyház és a világ történetében: senki sem képes arra, amire csak ti vagytok képesek. Segítsünk egymásnak elhinni, hogy szeretnek és értékesek vagyunk, hogy nagy dolgokra vagyunk teremtve. Imádkozzunk ezért, és bátorítsuk egymást ebben! És ne feledkezzetek meg arról, hogy imádkozzatok értem is.
Köszönöm!
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
