Hantz Péter erdélyi tudományos kutató szeretné elérni, hogy a román hatóságok végre érdemi lépéseket tegyenek a folyók szennyezése ellen – különösen annak fényében, hogy a víz egyre értékesebb kinccsé válik, gondoljunk csak a kiszáradó dél-európai folyókra. Az eldobált műanyaghulladék, illetve a bányákból szivárgó, nehézfémekkel szennyezett víz számos folyó ökológiai állapotát rontja, ami esetenként olyan mértékű, hogy teljesen kiöli a faunát több tíz kilométeres szakaszokon. A kutató, miután méréseinek eredményeit az illetékes román, magyar és európai hatóságok figyelmébe ajánlotta, meghívást kapott, hogy tartson egy bemutatót az Európai Parlament Petíciós Bizottsága előtt. A szerdai prezentációt követően az erdélyi tudós a Transtelexnek elmondta: nagyon örülne, ha a bizottság tagjai eleget tennének a meghívásának és eljönnének Erdélybe, hogy a saját szemükkel lássák a kérdéses folyók állapotát. Véleménye szerint ugyanis nemzetközi összefogásra, és ugyanakkor nyomásgyakorlásra is szükség lenne a helyzet rendezése érdekében. A brutális romániai folyószennyezést mutatta be az Európai Parlamentben egy kolozsvári kutató c. cikk anyalapot idéző helyesírását a képaláírások kivételével meghagytuk autentikus formájában.
Hogyan kezdett neki az erdélyi vizek állapotfelmérésének? Ki finanszírozta a kutatást?
Másfél éve Szathmáry Eörs akadémikus állást ajánlott nekem a magyarországi Ökológiai Kutatóközpontban. Egyik feladatom az volt, hogy alapkutatásokat végezzek jelentősebb erdélyi tavakban és folyókban, hiszen a Kárpát-medence egységes vízügyi területet alkot. Ennek során egy, a régiónkban még ritkaságszámba menő módszert alkalmaztam: a Vízi Ökológiai Intézetében én voltam az egyetlen kutatóbúvár. Másfelől arra is megkért, hogy derítsem ki, mik a forrásai annak a mérhetetlen szennynek, ami különböző erdélyi folyókon át zúdul a Tiszába. Ekkor kezdtem el vizsgálni a bányavidékeket, és felderítettem, hogy milyen, zömében bezárt bányákból érkezik a legtöbb szennyezés a Tiszába, és a műanyag szennyezések eredetéről is információkat gyűjtöttem. Mindeközben számos érdekes jelenséget és mikrobiális ökoszisztémát is felfedeztem, melyek vizsgálatán már négy-öt nemzetközi tudományos kutatócsoporttal dolgozunk.
Szathmáry akadémikus azonban távozott a főigazgatói pozícióból, és az új igazgatónak, Garamszegi László Zsoltnak az első dolga az volt, hogy a megkezdett munkát ellehetetlenítette. Ennek során egészen vicces jelenetekbe is belecsöppentem. Egyik héten még jó munkát kívánt nekem közvetlen felettesem, Végvári Zsolt professzor, a Vízi Ökológiai Intézet vezetője, sőt, azt is megírta hogy vigyázzak magamra. Alig telt el egy hét, és amikor épp egy bányatóban dolgoztam, jelzett a telefonom, hogy levelet kaptam. Ugyancsak a közvetlen felettesemtől jött levél, melyben az állt, hogy „tudomásomra jutott, hogy engedély nélkül tartózkodsz külföldön és engedély nélkül veszel igénybe szolgáltatásokat” – itt azokra az ICP-MS analitikai szolgáltatásokra gondolt, amelyekkel a vízben, és a hordalékban levő toxikus fémeket kimutatjuk. Ugyanakkor felszólított, hogy azonnal menjek vissza a munkahelyemre. Erre azt mondtam, hogy majd akkor megyek vissza, ha a tervezett és jóváhagyott munkát befejeztem. Ebből egy óriási cirkusz lett, még azt is a szememre vetették, hogy fölvettem a kapcsolatot a szerb környezetvédelmi minisztérium egyik munkatársával. Ezt azért tettem, mert ők is elszenvedői a szennyezéseknek, és a munkánknak véletlenül se szabad román-magyar konfliktust generálnia. A gondokat sokkal célszerűbb lenne nemzetközi együttműködésben, esetleg EU-s finanszírozással kezelni.
Garamszegi László, az új főigazgató ezután a fejemhez vágta, ráadásul írásban, hogy mindennek során a „saját cégem érdekeit képviselem”. Ezen már nevetnem kellett, és megkérdeztem tőle, hogy ugyan már, az én kis, molekuláris gasztronómiai kutatásokkal foglalkozó startupomnak milyen érdeke lehet ebben? Az Egyesült Államokban számos professzor alapít úgynevezett spinoff cégeket, de nálunkfele egyesek még a startup alapítókat is ügyeskedőknek nézik. Ráadásul a történtek után a Bálint Analitika Kft. felajánlotta, hogy az ügy rendkívüli fontosságára való tekintettel (magyar szervek hivatalosan nem vehetnek mintákat egy szomszédos országban, a román adatközlések sokszor megbízhatatlanok) minden mintánkat ingyen kielemzi, és ez sem terhelte volna az Ökológiai Kutatóközpont költségvetését. Ezek az eredmények online is elérhetőek itt: www.fibervar.com/analytics. Ezek után közölték velem, hogy távoznom kell az Ökológiai Kutatóközpontból. Végkielégítésként kapott pénzem teljes egészében a tudományos munkámra fordítottam, úgynevezett amplikon szekvenálásokat rendeltem belőlük: ezekkel egy mikrobiális közösség összetételét lehet megállapítani. Az új főigazgató valószínűleg megijedt a téma esetleges következményeitől, de akkor sem így kellett volna ezt kezelnie.
Később a Magyar Tudományos Akadémia Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottsága támogatott, egészen addig, amíg ki nem alakult egy összképünk a folyók szennyezéséről (a fényképanyag elérhető itt: www.fibervar.com/contaminated). A tudományos munkám folytatására közadakozásból gyűlt össze annyi pénz, melynek révén elértem a nemzetközi figyelmet keltő előzetes eredményeket.
És mit talált a vizekben?
Mindenekelőtt egy fontos dolgot érdemes tisztázni: előfordulhat olyan furcsa helyzet, hogy egy semleges kémhatású víz viszonylag tiszta, miközben rengeteg szennyezés került bele. Ennek az az oka, hogy a savas kémhatású vízben igen jól oldódnak a fémek, köztük a toxikus fémek, de ahogy növeljük a pH értékét, ezek sorra kicsapódnak és üledéket képeznek. Amikor a bányából érkező, általában erősen savas víz egy nagyobb, semleges kémhatású víztömegben felhígul, megemelkedik a pH-értéke. És ekkor elkezdődik a kicsapódás, de ez nem jelenti azt, hogy a szennyezés eltűnik, csak felhígult és jórészt kicsapódott.
A szennyezés hordalék formájában ott marad, és szép lassan sodródik lefelé, kikerül az ártérre, ahol bizonyos körülmények között visszaoldódhat, illetve megszáradhat, és a szél széthordhatja. A Szamos hordalékában Szatmár fölött például a megengedett értéket hétszeresen meghaladó kadmium koncentrációt mértem (a kadmium az egyik legtoxikusabb elem, fejlődési rendellenességeket, csont- és veseproblémákat, valamint más megbetegedéseket is okoz). A szennyezés előbb-utóbb a táplálékláncba is belekerül, már készültek is olyan tanulmányok a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen, melyek kimutatták, hogy egyes máramarosi zöldségekben határérték fölötti a toxikus fémek koncentrációja.
A munkája nemcsak a fémszennyezésekre terjedt ki…
Számos hegyi folyónk irdatlan mennyiségű műanyag kosszal van tele. Pár napja voltam két diákommal mintát venni a Szigethegységben. Utunk az Aranyos és az Abrud völgyén vezetett át. A folyó partján és szigetecskéin minden bokor és fa úgy néz ki, mint egy bizarr módon feldíszített májusfa, vagy egy rémálombeli karácsonyfa.
Ezek a műanyagok fragmentálódnak, szétesnek: mikro- és nanoműanyag formájában úszik jó részük egyre lejjebb. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter palackfogókat rakatott a Körösökre, hogy a nagyobb koszdarabok ne sodródjanak még lejjebb. És ez nagyon jó is, csak az a gond, hogy a műanyag jó része már mikro- és nanoműanyag formájában úszik le, ahogy azt egy remek szegedi kutatócsoport is megállapította. Ráadásul ezeknek a biológiai hatásáról egyelőre keveset tudunk, de ez a kevés is elég ijesztő. Ezek egyhamar nem is bomlanak el, hacsak nem produkál az evolúció hatékony, műanyagokat lebontó baktériumokat. Ilyenek kialakulására utaló jelek már vannak.
Kihez fordult megoldásért, és milyen válaszokat kapott?
Tisztázni szeretném, hogy kutatóként nem feladatom hogy bárhova forduljak, különösen azután, hogy egy éve lényegében társadalmi munkában, fizetés nélkül dolgozom, és a startup cégem egyelőre minimális bevételeiből, meg külföldi egyetemisták, témaváltó kutatók tanításából élek.
Írtam minden illetékes román szervnek, levelemhez precíz és megkérdőjelezhetetlen eredményeket csatoltam. A válaszok széles spektrumát kaptam kézhez. A legkorrektebbek a Hargita és a Bihar megyei vízügyi szervek voltak, a hargitaiak ráadásul külön mérésekkel erősítették meg az eredményeimet. A legcinikusabb válasz Fehér megyéből, és a bezárt bányákért felelős Gazdasági Minisztériumból érkezett, de a környezetvédelmi államtitkárság is produkált egy olyan irományt, amelyet eltettem az utókor okulására.
Igazából senki se lenne az ellen, hogy ezt a helyzetet rendezzük, csak a kormány nem allokál rá pénzt. Vicces volt, hogy a román költségvetést összeállító Gazdasági Minisztérium is pénzhiányra panaszkodott. A helyi szervek döntő része nagyon szeretné megoldani a problémát, hiszen sokszor a saját családjuk, a saját telkük érintett, de egyszerűen nincs rá pénzük. Arról sem szólt a fáma, hogy van a Szigethegységben egy vállalat, ami évi több tíz millió eurós profitot termel, a Cuprumin Abrud, és hogy legalább azt miért nem lehet rákényszeríteni, hogy ne tegye tönkre az Aranyost és ne tegye tönkre az egész vidéket az elsüllyesztett Szászvinc (a „román Bözödújfaluról” két film is készült, ezen és ezen a linken tekinthetők meg) körül. Ha majd a Gyilkos-tó környékén garázdálkodó maffia perét lerázom magamról, ennek részleteit is elmondom, de egy per egyszerre elég nekem.
A magyar kormányzatot egész egyszerűen nem érdekli ez a dolog, a megkereséseimre nem is válaszoltak. Nagyon furcsa a magyar vízügyi szerveknek a viszonyulása is – az Országos Vízügyi Főfelügyeletre meg a Tiszai Vízügyi Igazgatóságra gondolok. Egyik sem hajlandó érdemi kezdeményezéseket tenni a helyzet javítása érdekében, a TIVIZIG vezetősége lényegében szóba sem volt hajlandó állni velünk, csak közölték, hogy együttműködnek a román társszervekkel. Az Európai Parlament Petíciós Bizottságában kénytelen voltam hangsúlyozni, hogy nem mindenki szolgáltat valós adatokat. Úgy tűnt nekem, mintha a magyar vízügyi hivatalok nagyon félnének valamitől, és ez teljesen lebénítja őket.
Mindezek után az európai szervekhez fordultam, és ott kétféle mintázattal találkoztam. Egyfelől utasítgattak, tegyek ezt, tegyek azt, mintha egy zöldséges boltba kellene kiugorjak, hogy valaki helyett bevásároljak. Másfelől hárították a felelősséget, hogy nekik ez se hatáskörük, az se hatáskörük, minden nemzeti hatáskör. Hogy Románia azt mondta, minden rendben van, és ők ezt el kell higgyék. Illetve hogy Románia kapott derogációt egy-egy folyóra, és azt is el kell higgyék, hogy ott is minden kezd rendben lenni.
Nem próbálkozott azzal, hogy személyesen győzzön meg erdélyi magyar politikusokat? Az RMDSZ kormányon van, ráadásul övék a környezetvédelmi minisztérium.
De. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy az ő minisztériuma szenvedte el a legnagyobb költségvetési elvonást, és számos más probléma mellett a jelzett gondokkal is lassan, de haladnak.
Érthetetlen viszont a nagy profittal rendelkező, szászvinci rézbánya ügyének kezelése. Szép Róbert államtitkár például írt nekem egyszer egy levelet ezzel kapcsolatban, és kifejtette, hogy figyelemmel követik a rendelkezések betartását. Ott olyan szinten van minden „rendben”, hogy nincs is tisztítóállomás, hanem a pH növelése céljából csak behányják vagy bevezetik a meszet itt-ott a vízbe, ezért a toxikus csapadék egy része a Sesely patakban rakódik le, onnan pedig az Aranyosba sodródik. Hol tesznek meszet a vízbe, hol nem. Amikor tesznek meszet a vízbe, a pH 10-11 körüli, erősen maró, lúgos lesz, mint egy régi mosodában, egy ilyen környezet pedig mindent megöl. Ha pedig nem tesznek meszet, akkor a pH értéke igen savas, 3 körül van. Ez utóbbi esetben végeztünk egy úgynevezett daphnia-tesztet, és kiderült, hogy a kísérleti vízibolhák fele a patak vizének 42-szeres hígításában is elpusztul egy nap alatt. Egyébként a bányavállalat alkalmazottai elmondták nekem, hogy ha éppen jönnek Gyulafehérvárról ellenőrzésre, vízmintát venni, előtte egy nappal szólnak nekik, és „a kenyér meg van vajazva”. Ilyenkor gyorsan meszet szórnak a patakba, ettől pedig a folyadékfázisból eltűnik a szennyezés nagy része, a szilárd fázist, azaz az üledéket pedig nem vizsgálják, és a probléma le van tudva.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek felvetettem egyszer a Gyilkos-tó problémáját is, ahol egy, a helyi és regionális politikával összefonódó érdekcsoport garázdálkodik. Ez az érdekcsoport egyébként be is perelt engem, mert nyilvánosságra hoztam a viselt dolgaikat. Kelemen Hunor azt mondta, hogy ha valami rendellenességet észlelek, akkor tegyem meg a megfelelő feljelenést. Ezúton is üzenem neki, hogy megtettem a megfelelő feljelentést és ki is szállt a DNA (a román antikorrupciós szerv) ehhez a társasághoz.
Hogy jutott el végül az Európai Parlamentbe előadást tartani?
Munkámról az Európai Parlament petíciós bizottságát is tájékoztattam, amely hosszú választ adott nekem. Utána pedig meghívtak erre a prezentációra, amelyre szerdán délben került sor. Akkor lennék megelégedve, ha a petíciós bizottság kiszállna Romániába és a helyszínen vizsgálódna, ahogy azt a medvék ügyében tette. Írtam egyébként azon EP-képviselőinknek is, akik benne vannak a petíciós vagy a környezetvédelmi bizottságban, de csak egyetlen egy képviselő asszisztense válaszolt. A napokban mindegyiknek írni fogok, mert katasztrofális következményekkel járna, ha ebből az ügyből pártpolitikai csatározás lenne. Egykoron a Bolyai Egyetem ügyét is sikerült pártok felett tartanom.
Konkrétan mikről beszélt a bizottság előtt?
A katasztrofális romániai folyószennyezésről. Elmondtam, hogy két nagy bányavidék van, és az említett Cuprumin bányát leszámítva lényegében nem folyik kitermelés, a szennyezés viszont továbbra is fennáll. Egyikük Erdély északi részén Nagybánya környéke, az innen érkező patakok, folyók vizét a Szamos gyűjti össze. A másik bányavidék Erdély déli részén van, innen a patakok az Aranyosba, a Marosba, és kisebb mértékben a Fekete- és Fehér-Körösbe hordják a szennyeződést. Minden a Tiszába kerül végül. Beszéltem az állandó szennyezésen túl a katasztrófákról is, melyeket többnyire esőzéseket követő úgynevezett inverz szonda problémák, bányaáradások és gátszakadások idéztek elő. És megemlítettem a 2000-es ciánszennyezést is, aminek következtében elpusztult a Tisza élővilága. A nehézfémszennyezés kapcsán kiemeltem, hogy például a Szamos üledékében Szatmár felett a kadmium esetén a megengedett maximális érték hétszeresét, a cink esetén pedig az ötszörösét mértem. És beszéltem természetesen a műanyagszennyezésről is, amelyik legalább olyan súlyos probléma, mint a toxikusfém szennyezés.
Arról is beszámoltam, hogy viszonyultak a problémafelvetésemhez a román és a magyar illetékesek, illetve az EU-s szervek, majd pedig meghívtam a bizottság tagjait Romániába helyszíni szemlére. Arról is beszéltem, hogy nagy szükség lenne egy uniós szintű környezetvédelmi rendőrségre, amelynek önálló mintavételi és elemzési joga van. Azt sem rejtettem véka alá, hogy milyen személyes problémáim adódtak abból, hogy környezetvédelmi kutatásokat végeztem, például hogy elvesztettem kutatói állásomat Magyarországon, bepereltek Romániában, illetve a kolozsvári cégem vegzálása is feltehetően a személyemnek szólt.
Ugyanezen a napon még rajtam kívül hárman tartottak beszámolót környezetvédelmi problémákról, Görögországból, Olaszországból, sőt meglepetésemre Finnországból is, de ez utóbbi ügyet azt hiszem, hogy ejtették.
Ön szerint mit kellene csináljanak a romániai hatóságok a folyókba jutó műanyag szemét mennyiségének csökkentésére?
A szegényebb hegyvidéki területeken sok éven át ingyen, vagy nagyon jutányosan kellene biztosítani a szemétszállítást, hogy ne a patakokba dobálják a hulladékot. Külön intézkedést igényelnek a nyomortelepek, például a verespatak-torki és a szászfenesi roma kolóniák. Sok éves munkára, környezeti nevelésre is szükség lenne, tudatosítani kellene, hogy a szemeteléssel a helyiek a saját megélhetésüket is kockáztatják. Most a helyi „kultúra” része, hogy a szemetet a patakba dobják. Például pár napja, amikor az Abrud és az Aranyos folyók összefolyásánál található fogadóban csapatommal a mintavételre készültünk és átöltöztem, szóba elegyedtem a szomszéd asztalnál ülő úrral. Ő egy „ferme auberge” jellegű vendéglátóipari egység megnyitásán gondolkodott, de a mérhetetlen koszt látva letett a tervéről. Sokkal szigorúbban kellene ellenőrizni és büntetni azt, ha valaki a folyóba dobja a szemetét.
És a bányákból érkező szennyezéssel mit kellene kezdeni?
Tisztítóállomásokat kellene működtetni, mindenhol ahol erre szükség van. Bár ez jelentős ráfordítást igényel. Az elhagyott bányákat el lehet fojtani, de a talajvíz megóvására akkor is erőforrásokat kellene fordítani.
Hová és hány tisztítóállomás kellene?
Meglehetősen sok. A Szamos térségében a turci bányáknál jól működtetik az állomást, csak az egyik bányából oda vezető csöveket lopták el, itt lényegében javítási munkálatra lenne szükség. Ilobánál is van tisztító, de ez a bányavizeknek csak egy töredékét fogja be. Láposbányán van tisztítóállomás, de anyagi okokból csak meszet lapátolnak a patakba. Nagybányán nem működik a tisztító, Borsabányán és Erzsébetbányán nincs is tisztító. Hangsúlyoznám, hogy mindez nem a helyi mérnökök, és nem a REMIN (egykori bányavállalat, most a bezárt máramarosi bányák felelőse) hibája, ők mindent megtesznek amit csekély forrásaikból lehetséges. Máramarosban egyedül a Tiszát elpusztító vállalat utódjánál tapasztaltam rosszindulatot, és súlyos fizikai konfliktusba egyedül Borsán keveredtem.
A Fekete-Körös forrásánál levő uránbányát remediálni kéne, szerencse, hogy itt a kőzet kevéssé mállik. A Fehér-Köröst szennyező Gura Braza telep mellé tisztítóállomás kéne.
A Maros/Aranyos térségében a szártosi tisztító jól működik, kellene egy-két víztisztító Csertésre vagy remediálni kéne az ottani nyílt színi aranybányát, kellene egy Verespatakra, és több szomszédos patak vizét is tisztítani kéne, legalább kettő-három kellene Szászvincre, hogy a Horrortó szennye ne kerülhessen az Aranyosba. A Zalatna melletti Hannes bányához is kellene egy. Érdekességképpen megjegyzem, hogy Zalatna mellett mai is folyik gépesített aranymosás.
Az Ompoly hordaléka még mindig nagyon szennyezett. Zalatnánál volt egy nagy fémüzem, innen érkezett a szennyezés. Romániában két higanybánya is volt, az egyik Ompolyfő környékén, a Rinel völgyében, a másik a csíkeszentimrei büdösfürdői bányarenszer, de egyik sincs remediálva. A Rinel völgyben például megmértem a fűben a higanykoncentrációt, és a hetvenszerese volt a megengedettnek. Ettől még az állatok ott jöttek-mentek, legelésztek a környéken, a műtárgyak falai meg a higanyoxidtól sárgállottak.
Ne feledkezzünk meg a Székelyföldről sem – itt a helyi szervek és az én eredményeim egybevágnak, a Hargitafürdőről eredő Tolvajos patak a legszennyezettebb. Itt egy remediáció is segíthetne. Balánbánya is ijesztően néz ki, de ott nincs nagy toxikusfém szennyezés.
Mennyibe kerülnének ezek a tisztítóállomások?
Becslésem szerint egy tisztítóállomás havi költsége legalább tízezer eurót tesz ki. Egy állomás megépítése százeres-milliós költség. A bezárt bányákkal kapcsolatos munkálatokra Európai Uniós forrásokat kellene lehívni, akkor minden sokkal könnyebben menne. A működő szászvinci rézbányának az éves profitja viszont több tízmillió euró, ennek töredékéből megoldhatnák a szennyvizük tisztítását, mégsem teszik, csak a flotációs iszapot tároló Horrortó gátját emelik nyakló nélkül, és az alapok erősítése nélkül, amíg egy szép napon át nem szakad.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
