Jó Szó immár 24. alkalommal a Selye János Gimnáziumban

Jó Szó immár 24. alkalommal a Selye János Gimnáziumban

Három év kihagyás után idén is immár hagyományosan irodalmi rendezvény színhelye volt a komáromi Selye János Gimnázium díszterme. 2023. április 25-én  és 26-án került megrendezésre a Dobré slovo – Jó Szó elnevezésű  szlovák nyelvű vers- és prózamondó verseny kerületi  és  országos  fordulója. Idén a verseny fővédnöke Zuzana Čaputová köztársasági elnök volt.

A megmérettetésnek immár többéves hagyománya van a komáromi gimnáziumban. A verseny kezdeményezője, megalapítója és a mai napig főszervezője Csémy Marianna, az iskola szlovák szakos tanára.

A verseny alapgondolata abból indult ki, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolákban a szlovák nyelv és irodalom oktatása kulcsszerepet tölt be. A szlovák nyelv tanulása és tanítása azonban elképzelhetetlen az irodalom, a kultúra ismerete nélkül. Ezért a verseny elsődleges célja az volt, hogy fejlesszük diákjaink szókincsét, nyelvi és kommunikációs készségét, megismertessük velük egy másik nép irodalmát és kultúráját, valamint szereplési lehetőséget adjunk azoknak a tanulóknak, akik szívesen lépnek a nagyközönség elé.

A mára nemzetközivé bővült és hagyományokkal rendelkező megmérettetés egy osztályon belüli szavalóversennyel kezdődött 1996-ban, majd a szlovákiai magyar diákok részére indított komáromi kezdeményezésből több járás iskoláit megmozgató rendezvénnyé nőtte ki magát.

Az iskolai fordulót követően fokozatosan 1998-tól járási, majd kerületi szintűvé bővült a verseny. A Nyitrai kerület öt járásában működnek magyar tannyelvű iskolák, így a Komáromi, a Nyitrai, a Lévai, Vágsellyei és az Érsekújvári járás legjobbjai már évek óta a Selye János Gimnáziumban  mérik össze tudásuk legjavát. A rangos megmérettetésnek az évek során több száz résztvevője volt. A 2012/13-as tanévben első ízben az országos fordulót is sikerült megszervezni.

A Besztercebányai kerület legjobbjai idén is ellátogattak a Selye János Gimnáziumba. Eljöttek a szerepelni vágyó diákok Rimaszombatból és Tornaljáról is.

A rendezvény akkor vált nemzetközivé, amikor a szervezők a 2001/2002-es tanévtől nemcsak a szlovákiai magyar fiataloknak akartak szereplési lehetőséget adni, hanem megszólítottak olyan nemzetiségi iskolákat is Magyarországon, ahol oktatják a szlovák nyelvet. Az elmúlt 22 év alatt több általános iskola kapcsolódott be a megmérettetésbe, köztük budapesti, békéscsabai, nyíregyházi, pilisszentkereszti, tótkomlósi, dabasi, szarvasi, pitvarosi, nagycserkeszi, nagybánhegyesi, pilisszántói, piliscsévi, dunaegyházai és bükkszentkereszti résztvevőkkel.

A magyarországi nemzetiségi iskolák tanárai elmondták, hogy szívesen vesznek részt Komáromban a szavalóversenyen, mert kedves fogadtatásban, házias, példaértékű vendéglátásban van részük. A diákok által is nagyon kedvelt a rendezvény, mert  új ismerősökre, barátokra tesznek szert, gyarapítják szókincsüket, fejlesztik nyelvtudásukat, beszédkészségüket.

Szeretnénk ezzel hangsúlyt fektetni arra, hogy a fiatalok megértsék a kölcsönös tolerancia  és megbecsülés fontosságát, hogy ezúton válhasson a költészet egyfajta kapcsolódási ponttá, amely összeköt minket. Az irodalom segítségével talán a Duna mindkét partján élő nemzetek és nemzetiségek is közelebb kerülhetnek egymáshoz.

A nemzetközivé bővülő eseményt az elmúlt években több neves személy is támogatta. A fővédnökséget vállalók  között voltak: Szigeti László, Csáky Pál, Bugár Béla, Bastrnák Tibor, Rudolf Chmel, Dávid Ibolya, Sólyom László, Ivan Gašparovič, Szili Katalin, Pavol Paška, Kövér László, Peter Pellegrini és Andrej Danko.

Hírdetés

Az idei versenyt az iskola igazgatója, Andruskó Imre és Csémy Marianna tanárnő, a verseny alapítója és egyben a rendezvény háziasszonya nyitották meg. Presinszky Emma, Száraz Ádám és Grosch Júlia, a Selye János Gimnázium diákjai értékes kultúrműsorral kedveskedtek a résztvevőknek.

A kétnapos  versenyzés után  ünnepélyes  eredményhirdetés következett. Íme az eredmények.

Kerületi forduló győztesei:

I. kategória: Senkulič Dézi – Selye János Gimnázium, Komárom
II. kategória: Veladi Jázmin – Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár
III. kategória: Balogh Laura – Alapiskola Naszvad
IV. kategória: Paló Marko – Alapiskola Nagysalló

Országos forduló győztesei:

I. kategória:

II. kategória:

III. kategória:

IV. kategória:

A díjazottaknak szívből gratulálunk!

A szerző a verseny főszervezője.

(Csémy Marianna/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »