Április 30-án mutatja be az Örkény István Színház Jean-Luc Lagarce rendezésében A várományos színű darabot. A darab rendezője szerint a negyven éve íródott mű mondanivalója ma is érvényes: egy kulturális pozícióra szavazás és pályáztatás nélkül neveznek ki egy fiatalembert.
A várományos című színdarab egy kisvárosi kultúrházáról szól, melynek igazgatójának lejárt a szerződése, és különböző hivatalos emberek érkeznek egy ünnepélyes búcsúztatóra, ami egyben az új fiatalember beiktatásra is. Miközben az igazgatóváltás játszódik, az intézmény munkatársai családjukkal együtt összegyűltekkel az ünnepségre, de valójában tele vannak félelemmel, hogy vajon kit rúgnak ki, és kit nem.
Mindenki egy kicsit pedálozik, mindenki maradna, és ebben az igyekezetben, a hivatalos személyek viselkedésében, beszélgetéseikben mérhetetlenül sok a semmitmondás, aminek célja elfedni azokat a valóságos viszonyokat, amelyek közepette mindenféle szavazás és pályáztatás nélkül váratlanul ezt a fiatalembert nevezték ki.
„Ahogy a kulturális állások vagy pozíciók manapság osztódnak, az nagyon hasonlatos ehhez, de ebből láthatjuk, hogy ez nincs máshol sem igazán máshogy, hiszen ezt a darabot a Lagarce nevű francia szerző a ’80-as években írta” – mondta Ascher Tamás, aki megjegyezte, hogy az elmúlt 40 év nem változtatott a helyzeten.
A darab érdekessége, hogy 17 színész „hemzseg a színen” és alig lehet beléjük fojtani a szót.
Az abszurd dráma technikájához hasonló módon „mérhetetlen hülyeségeket beszélnek”, és mindennek van egy „metafizikusan abszurd vegyülete”, társadalomkritikai vetülete.
A fordító, Bognár Róbert nem hiába mondta, ez a polgári életet bemutató abszurd darab Ionesco és Gogol között van. Ascher Tamás szerint a darab nem kecsegtet azzal a reménnyel, hogy ez a pozícióváltás megtörténhet. A történet olyan, mint egy riport: megérkeznek a szereplők, konfliktusok és kisebb botrányok közepette lezajlik az ünnepélye búcsúztatás, míg végül mindenki elmegy. Ebben
nincs benne, hogy mi lesz a jövő, de a vízió, amit darab felvázol, meglehetősen reménytelen.
A helyzetet a kajánság, szatíra, humor enyhíti. „Jót tesz, hogy ne keseredjünk el teljesen” – tette hozzá Ascher Tamás.
A nézők tehát nem teljesen úgy mennek haza, hogy a társadalmi változások majd pozitív irányba is mehetnek, hanem kapnak egy pillanatfelvételt, mégha ez a múltban íródott is. Ascher Tamás ennek kapcsán elmondta, hogy a ’80-as évek számára nem a múltat jelenti; akkoriban dolgozott a kaposvári színházban, a Nemzeti Színházban, ahonnan visszament Kaposvárra. Eközben Zsámbéki Gábor és Székely Gábor megszerezték a Katona József Színházat. „Mindenütt a cenzurális viszonyok, a hivatalos ellenőrzés, valamiféle ellenzéki aurája annak, amit csinálunk. Ezek tényleg semmi sem változtak” – mondta a rendező.
Ascher Tamás hozzátette, hogy a háború és a gazdasági válság ténye mindannyiunk fejében benne van, de nem ezek a típusú események tükröződnek benne. A darabot játszó színészek közérzetében viszont benne rezeg. „A színészet egy olyan foglalkozás, amely tényleg valamilyen módon tükrözi a társadalom aznapi állapotát. Ez a szép a színészetben” – állapította meg a rendező.
Sokan azt gondolják, hogy a színészeknek szórakoztatniuk is muszáj, mert akkor a néző kikapcsolódhat. Aschert Tamás szerint viszont a nézőnek inkább „bekapcsolódni” kellene valamiféle közös áramba, de élvezniük is kell a látottakat. Azt, hogy ezt szórakozásnak nevezzük-e, vagy igényesebb szót keresünk, az már más kérdés. Természetes élvezettel, átélhető helyzetek bemutatásával, és lehetőleg úgy kell bemutatni a darabot, hogy még nevetés lehessen. Ez kétségtelenül fontos feladata a színháznak.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »
