A magyarság népi műveltsége, régi jó erkölcse évszázadok alatt sem idomult teljesen a római kereszténységhez. A népszokásokon, népi hiedelmeken, a vallásos gyakorlaton átsüt az a régi magyar hit, vallásos érzület és a szkíta szokásrend. Madách Imre találóan jellemez: „Hitünk külföldi növény, mely a magyarság regényes gyermekkorával nincs összefűzve”.
A Napbaöltözött asszony, a csíksomlyói Babba Mária (szentkép)
István király uralkodása idején a papság a régi magyar szokásokat, hagyományokat keresztény tartalommal töltve mentette át a vallásos gyakorlatba. A korabeli mindenhatónak képzelt egyháziak nem mertek hozzányúlni a régi, kegyelettel őrzött és tartott ünnepekhez, hanem „átszínezve” római keresztény ünnepekké formálták. Így a nép az ősei hagyományozta saját ünnepnapjait megünnepelhette, szentjeit tisztelhette, legfeljebb imáiban fűzte hozzá a keresztény szenteket.
Imádkozó alak (alabástromszobrocska, Szuza, Elam, Kr. e. 4. évezred)
Gellért püspök, a XI. századi erőszakos, sok vérrel járó keresztényesítés tudora vette észre, hogy „Krisztus anyjának tulajdon neve a magyarok nemzetségében ki nem mondatik, hanem csak mondatik: Asszonynak”[1]. (A somogyi rovásírásos kövek tanító táblája Anahita néven említi. Ez lehetett az istennő valódi neve.) A magyarság hite szinte kínálta a lehetőséget, hogy Gellért püspök a magyarok istennőjét, Nagyasszonyát, a Napbaöltözött Asszony alakján keresztül összemossa Jézus Krisztus anyjával, Szűz Máriával. Nergál, az alsó világ és Kutha város védistene, jobbra fent trónuson ülő Anahita istennő (pártus dombormű, Hatra, Parthia, Kr.u. 1-2. sz.)
Római zarándokkönyv[2] őrizte meg a Napbaöltözött Asszony legendáját: Augustus római császár látomásában „megnyílt az ég, és fényözönben leszállott a földre, egy oltárra Szűz Mária a gyermek Jézussal, miközben ’Haec est ara primogeniti Filii Dei’ (Ez Isten egyszülött fiának oltára) szavak hallatszottak. Ezután a keresztények körében elterjedt, hogy Mária „fényes Nap környül jelent meg „Augustus császárnak”.[3] Gellért püspök a magyarság régi hitéből átvette a magyar ősvallás istenasszonyának nevét az „Asszony”-t, és a keresztény papokkal „boldog”-ként összeprédikáltatta Szűz Máriával. A római keresztény egyház elhíresült gyakorlata, akit nem akart szentté avatni, azt boldoggá avatta.”[4] Így forrt egybe és honosodott meg a magyarság körében a „boldog + asszony” kifejezés összekapcsolása, és lett az ősi ASSZONY elnevezésből a mintegy ezeréves múltra visszatekintő csodálatos név, a BOLDOGASSZONY.Úgy tűnik, Gellért püspök kissé vétett az egyházi regula ellen, hiszen a „boldoggá avatás azon ténynek és eljárásnak a kifejezése, mellyel Istennek szentség hírében meghalt valamelyik szolgája a szentek (boldogok) névjegyzékébe felvétetik, és ekként a hívek elé utánzandó példaképül, valamint tiszteletük és segítséghívásuk tárgyául állíttatik.”[5] Csakhogy a magyarság ősvallásának istenként tisztelt Asszonya nem volt Isten szolgája, meg sem halt, és nem utánzandó példakép, hanem maga a valóság, máig élő, reményt nyújtó, népét segítő, támogató istennő, a Boldogasszony. Ennek ellenére Gellért püspök „…Tanácsának intéséből akkoron kele fel, hogy zyz Mariat az Magyarországban bodog azzonnak awagy ez wylagnak nagy azzonanak hyvnak, zent Istwan kiral es ez zegen orzagot bodog azzon orzaganak newezee.”Gellért püspök térít (Anjou Legendárium)
Gellért püspök szándéka nem úgy sült el, ahogy megálmodta. A magyarságban a Boldogasszony hallatán nem a boldogságos Szűz Mária alakja sejlik fel, hanem a magyar ősvallás istennője, Asszonya.Napjainkban sokan feltételezik, felfedezni vélik, hogy a „boldogasszony” elnevezés évezredek távolába nyúlik vissza. Bobula Ida, történész „A magyar ősvallás istenasszonya” c. értekezésében valóban bemutatja a Boldogasszony kifejezés feltételezett sumir gyökeit, de a lábjegyzetben megjegyzi, a négy gyök külön-külön megvan a sumir szövegekben, de együttesen, szószerkezetként még egyetlen táblán sem fordult elő.[6]
Összeolvasva: Legelőt/füvet adó jóságos úrnő. dBA.U a mezopotámiai Lagas (SIR.BUR.LA,KI) város, városállam védistennője. Nevének jelentése: füvet/legelőt adó istennő.A fenti gyökök valóban lehetővé tehették volna e megnevezést, hiszen a magyarság elődei akkor voltak boldogok, elégedettek, ha a jószág jóllakott, jutott nekik fű, legelő bőségesen. Bármennyire is szeretnők, e szavak (gyökök) együttese agyagtáblákon, feliratokon, véseteken eddig nem került elő. Amíg elő nem kerül, nem nem jelenthető ki, hogy a Boldogasszony jelzős szóösszetétel sumir eredetű lenne, ám az „asszony” igen. Asszony! Melletted a szent ember![7]
(Az Asszony és a mai Boldogasszony azonosságát jelzik a szent madarak, a libák, ill. a hattyúk és a holdsarló)A magyar ősvallás istennőjének neve sumir táblákon, pecséthengereken, feliratokon fel-felbukkan, bizonyítva, hogy a magyarság, illetve elődnépe a Kárpát-medencéből való el- és visszavándorlás során vallásában, hitében, érzéseiben híven megőrizte istennőjét, az ASSZONY-t, még akkor is, ha mára a neve Boldogasszony lett.
[1] Szent Gellértnek élete. – Ford. Tormay Cecil,- In: Magyar Legendárium.- Készült a Könyvbarátok Szövetsége számára a Kir. Magy. Egyetemi Nyomdában, Budapesten, [?] 39. p.
[2] „Santa Maria in Ara coeli” címszó. In: Magyar Katolikus Lexikon (lexikon, katolikus.hu)
[3] Debreceni Kódex, 1519.
[4] A boldoggá avatás (beatificatio) a szentté avatást (canonisatio) megelőző, kötelező lépés. A különbség, hogy adott közösség számára az Egyház megengedi a boldoggá avatott tiszteletét, a szentté avatottnak pedig elrendeli a hivatalos tiszteletét.
[5] Révai Nagy Lexikona, Boldoggá avatás címszó,- III. kötet,- Révai Testvérek Irodalmi Intézet, Bp.,1911. 468. p.
[6] Bobula Ida: A sumir-magyar rokonság kérdése, Ed. Esda, Buenos Aires, 1982. 65.p.
[7] Thureau-Dangin: Nouvelles fouilles de Tello, Leroux, Paris, 1910. 119. p. (A képaláírás a baloldali szöveg fordítása)
Forrás:martonveronika.blog.hu
Tovább a cikkre »
