Ha még vannak! Mert alig vannak! Mert az állam, az okos, meg a fenntartó – ráfizetéses érvei, megannyi kifogás. S a szülők mindennek bedőltek: mert nem lesz angol, mert az összevont osztályok elavultak (honnan tudja a mai szülő), nincsenek szakkörök, nem járhat 5-6-féle iskolán kívüli foglalkozásra, nincs koszt, megannyi kifogás. Na meg a tömegpszichózis is „fontos” amikor az iskola falai közé van bezsúfolva száz meg száz, gyerek (igaz már ebből is mindig kevesebb lesz). Elhiszik, hogy ott jó a gyereknek, a kinti levegő helyett.
S inkább utaztatják a gyereket. Zselízre utazva Párkányból sokszor láttam a bényi gyerekeket (mert az iskolát az önkormányzat zárta be 30 diákkal), akik Csatára, Oroszkára, sőt, Zselízre utaznak, reggel 7-kor a buszra kíséri valaki a pici elsőst, másodikost, vagy éppen autóba ültetve viszik a következő falu nagy iskolájába, mert a helyi nem tetszik, mert az osztályfőnök, mert a gyerekek, meg a cigányok, …megannyi kifogás. Ezeknek a szülőknek egy nagy része, mit sem törődve azzal, hogy mi jó a gyereknek, az ő elképzelésük a fontos és jó. A gyerek pedig nem panaszkodik, ő azt hiszi, ennek úgy kell lennie, ahogy van.
Az Érsekújvári járásban a volt kisiskolák közül kettő maradt meg: a kisújfalusi és a nánai. Tisztelet a mindenkori polgármestereknek, képviselőknek, akik bármilyen nehéz körülmények között is fenntartják még a minimális létszámmal is. Míg a kormány ki nem mondja a NEM-et.
Hogy a nánai kisiskolánál maradjuk – ezt ismervén jobban – ez mindent jelent ebben az 1120-as lélekszámú faluban. Elsősorban közösséget, kicsinek és nagynak. Barátokat, akikkel a gyerek nemcsak az iskolában tanul, játszik, élményt szerez, de iskolás éveinek 1–4 évfolyama alakítja, formálja az életét, sőt meghatározza egyéniségét, a közösséghez való kötődését. S lokálpatrióta lesz, mert megismeri faluját, itt szerepel minden alkalommal a Csemadok-rendezvényeken, itt szerez élményt, kap ünnepet, mert a nagy közösségben minderre nincs alkalom.
Felsorolni nehéz lenne, hogy a nánai két tanerős (+ egy nevelő) iskola pedagógusai (akik nem a faluban laknak, bejárók), mi mindent megtesznek ezekért a gyerekekért, nemcsak a tanítási idő alatt (ezt tapasztaljuk, amikor szerepelnek, versenyekre járnak, vagy bárhol megjelennek, milyen bátrak, magabiztosak), de a hétvégi ünnepségeken, a nyári szünetben. Még soha nem történt meg, hogy ne jöttek volna együtt ünnepelni, koszorúzni a gyerekekkel, s a falu népével.
Színház- és könyvtárlátogatások (Párkányba járnak, mert Nánán nincs nyitva a könyvtár – nincs igény rá indokkal), mozi, kirándulások, turisztikai utak, sok minden belefér a programjukba. Pedagógusaik, ha kell feladatot is vállalnak egy-egy rendezvény alkalmával.
1990-ben, amikor kezdeményezésemre önállósult a falu, az első feladat volt az iskola megnyitása. Szerencsére az akkori polgármester és önkormányzat is érezte ennek szükségét. Nem volt könnyű akkor sem meggyőzni a szülőket, hogy jó helyen lesznek a csendes, nagy udvaros előbb öreg iskolában, majd a felújítottban. Azóta a szülők rájöttek, mennyire igaz, hogy nincs hátrányos helyzetben az összevont osztályban a gyermek, sőt, van, ami miatt előnyben van. S a minden gyerekre való figyelés – ez sem adatik meg a nagy létszámú osztályokban.
Azt is ismerjük, hogy ahol elmentek a fiatalok a falvakból, ahol bezárták az iskolát, ott megszűnt a közösségi élet, nemcsak a házak maradnak üresen, hanem a kultúrházak, templomok is. Mert mindenki éli a maga bezárt életét, úgy érzi, jól van közösség nélkül is.
S vajon az a gyerek hol köt ki, akinek nem volt sem iskolai, sem falusi közössége, kötődése, de még barátja sem a falujából? Szétszórva, s ha még nem is anyanyelvű iskolába járt, akkor már lehet, sehová nem tartozik.
S minderről a gyerek nem tehet! S mire rájövünk, hogy tévedés volt a választásunk, késő!
(DE/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
