Prohászka Ottokár, az egyik legnagyobb formátumú egyházi személyiségünk, lánglelkű püspökünk mondotta a húsvétról Új elmélkedések című művében: „Mily szent, édes és erős öröm tölti el az embert húsvétkor! Ez az a győzelmes megnyugvás a nagy csata után; ez az a mindent átkaroló s kiengesztelő szeretet a hősies áldozat után s a belőle fakadó édes béke.”
Megpróbálni meg lehet, de elég nehéz feladata lenne annak, aki ennél lényegre törőbben kísérelné meg összefoglalni húsvét igazi üzenetét. Persze, a locsolkodások, a tojás keresés, illetve az ünnepkörhöz tartozó egyéb népszokások legalább annyira összefonódtak a húsvéttal, mint a természet újjáéledése (még akkor is, ha utóbbiból a cudar időjárás miatt eléggé keveset érzékeltünk mostanában), de az igazi esszencia természetesen a Prohászka által megnevezett „győztes csata” marad.
Ez a „hősies áldozat” és a gonoszt végül legyőző határtalan szeretet az, amely a kereszténységet azzá teszi, ami, s amely végül Jézus Krisztus feltámadásába torkollik. A Megváltó kereszthalálának, majd feltámadásának üzenete és esszenciája alapvetően határozza meg az északi civilizáció kultúráját is, az ebből merített erőt pedig az egyének saját életükben is hasznosíthatják, hiszen ahogy Krisztus feltámadt, úgy éled újjá a természet és mi is ekképpen születhetünk újjá, hogy évről évre talán mindig egy kicsit jobb és hasznosabb emberré válhassunk.
Mindez a vallás egyik legalapvetőbb tartópillére, ezért a húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe is egyben. Az évszázadok során ebből merített erőt a mi Európánk is, nem is csoda, hogy azóta gyengült meg, mióta az 1945 utáni éra a kereszténységet is szisztematikusan leépíti. Ahogy a hitehagyott ember számára nincsen feltámadás, ugyanúgy igaz ez a kiüresedett, lényegüket elvesztő civilizációkra is.
Az az egyén ugyanis, amely már nem képes magasabb rendű áldozatokat hozni, amely csak céltalanul, kizárólag önös érdekekből kódorog, „önmagát keresi” és közben elfelejtkezik a „nagy egészről”, ahol ő maga is tartópillér, az nem tud majd mit kezdeni a feltámadás üzenetével sem. Az a civilizáció pedig, amely ilyen, vagy éppen szándékosan destruktív egyénekből épül fel, elbukik és elpusztul. Nincsenek átmenetek, ahogy az sincs kőbe vésve, hogy egy sokat megélt kultúrkör örökre fenn is marad. Azért naponta tenni kell, hogy így legyen.
Prohászka ugyanebben a művében itt is segítségünkre siet: „A húsvét a föltámadásnak s a megdicsőült életnek ünnepe; ünnep, mely hirdeti, hogy a halál nem cél, nem vég, s hogy a létnek s az életnek titka és célja a megdicsőülés.”
Ez a fajta létszemlélet a teljes ellentéte annak a vágyvezérelt ösztönszerű létnek, amelyet Európa az elmúlt időszakban közvetít. Paradox módon ugyanis pont az köti gúzsba a fehér európai embert, hogy elhitették vele, hogy bármi lehet belőle, nincsenek határok, és minél hamarabb mindent el kell érnie az életben, hiszen „ki tudja mi történik holnap”. Persze, az élet egyik mozgatórugója, hogy sikeresek legyünk abban, amit csinálunk, de a püspök által említett „titok és cél”, amely az emberi létet közre fogja, a homályba veszett, így a magasabb rendű célokról a legtöbben elfelejtkeznek. Ellenségeink pontosan azokat a sarokpontokat húzták ki alólunk, amelyek az európai kultúrát évszázadokon át sikeressé és offenzívvá tették. Hiába él jól a nyugati ember, ha a materiális célokon túl egész egyszerűen nem lát, de még mielőtt átkonvertálódnánk Nyugat kritikába, közép-európai társaik javarészt ugyanígy működnek, azzal a különbséggel, hogy itt még a Nyugathoz mért jólét is ismeretlen.
Pedig a húsvét minden évben lehetőséget biztosít számunkra, hogy újjá szülessünk, hogy jobb emberré válhassunk, hogy egyéni értelemben is „föltámadjunk”. „A mindent átkaroló s kiengesztelő szeretet” ugyanis lehetőséget biztosít nekünk erre, mégis kevesen élnek ezzel a keresztényi ajándékkal. Jézus pedig a Prohászka által megnevezett „hősies áldozata” révén megváltotta az emberiséget a bűneitől, a keresztény világ mégsem találja a helyét, a jézusi önfeláldozást pedig nem értékeljük eléggé.
Mindezeket figyelembe véve 2023-ban sem gondolom, hogy az északi civilizáció számára lefőtt a kávé. Sőt, ha a feltámadás a kereszténység központi üzenete, akkor az ebben való bizalom és hit kell, hogy életben tartson minket a legsötétebb órákban is, hiszen, ha a birodalmak jönnek és mennek, a Megváltó üzenete, szeretete és az általa hirdetett béke örök érvényű marad.
Áldott húsvétot kívánok kedves olvasóinknak!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
