Húsvét ünnepén az erdélyi történelmi egyházak vezetői köszöntik híveiket. Összeállításunkban az Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke, valamint a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye részéről Kovács Gergely érsek és Kerekes László segédpüspök által aláírt pásztorleveleket közöljük. Az Erdélyi Református Egyházkerület érdeklődésünkre jelezte, húsvétvasárnap jelenteti meg honlapján Kató Béla püspök üzenetét.
Kinek mondanak engem az emberek? Máté 16, 13–17 alapján
Kinek mondanak engem az emberek? – teszi fel a kérdést Jézus az apostoloknak. Egyesek Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának – hangzik a válasz, ami utalás is egyben a végidőkre. Arra, amikor valamelyik nagy próféta visszatér lezárni a történelmet, s következik a végső ítélet, az emberi jelenvaló lét, a történelem vége. De a leglényegesebb, a legváratlanabb, a legkritikusabb s egyben a legnehezebb kérdése Jézusnak csak ezután következik: Hát ti kinek mondotok engem? Ez ugyanakkor a kereszténységnek is a mindenkori legidőszerűbb kérdése.
Kicsoda nekünk Krisztus? Egy legenda, egy mítosz, egy nagy vallásalapító, egy rendkívüli erkölcsfilozófus? Egy lázasan álmodozó harmincéves fiatalember? Egyáltalán – teszik fel a kérdést egyesek –, létezett Jézus nevű személy ott, abban az időben? Rengeteg válasz van erre, rengeteg spekuláció és filozofálgatás. Ti kinek mondotok engem? Te, személy szerint, kinek mondasz engem? Péter válasza így hangzik: Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia. És ez a válasz az, ami a húsvét lényegét, a hit, a kereszténység lényegét magában foglalja.
Péter és a többi tanítvány számára a kérdésre adott válasz egyértelmű és hiteles: te vagy az élő Isten fia, az élő Krisztus, akiben a felfoghatatlan, örök, mindenható Isten emberré, egészen és valóságosan emberré lett, hogy az én embervoltomat, részes, töredezett, véges létemet felemelje az örökkévalóságba, részesítse Isten lényegi létének ajándékában.
Jézus kérdése nemcsak kétezer évvel ezelőtt volt meghatározó és primordiális, hanem ma is az. Ez a kérdés ma és mindig, minden emberi generáció számára időszerű, egzisztenciális lett. Ugyanis minden ember életében eljön az a nagyon fontos, lehet, hogy egészen kritikus pillanat, amikor választ kell adni erre a sorsdöntő kérdésre: kicsoda számomra Jézus Krisztus?! Ma egyre fontosabbá és égetően sürgetővé válik ez a kérdés és a rá adott személyes válasz, mert egy furcsa, szélsőségesen zavarodott, kusza világban élünk. Nap mint nap tanúi és elszenvedői vagyunk a beteges társadalmi tüneteknek. Látjuk, mennyire sérül a humánum, sérül a teremtési, biológiai rend, sérülnek a klasszikus, jól bevált emberi értékek és az értelem. Azt is látjuk, bőrünkön tapasztaljuk, ahogy lépten-nyomon, erőnek erejével próbálják a keresztény tartalmat, eszmeiséget, erkölcsöt és életrendet egyszerűen kitörölni, megsemmisíteni. Ezért merem kimondani azt, hogy a mai nagy bajaink, globális agóniánk, a nagy létrontás gyökere lelki, spirituális eredetű.
Mennyire fontos lenne ma minden embernek válaszolni erre a kérdésre: Kicsoda neked Krisztus?! Hol van a te életedben Isten?! Ameddig még felteszik a kérdést, ameddig Isten létezése mellett pró vagy kontra érvek vannak, ameddig Isten benne van a hit, a gondolkodás, a vívódás, akár a kétkedés kérdéseiben, addig van jelenvalósága a lényegnek! Mai világunk legnagyobb baja, hogy fel sem teszi ezt a kérdést. Nem utasítja el feltétlenül Istent, nem is tagadja radikálisan, inkább kiüresíti a jelentését, megfosztja tartalmától, lényegétől, autoritásától, egyszerűen elfelejti és félredobja.
A kérdésre maga Isten adja meg a választ a kereszt eseményében. Bár ennek a történetnek a látványos, a tapasztalatilag is érzékelhető csúcspontja maga a kereszthalál, amikor a kiengesztelés, az egyetemes, örök érvényű bűnbocsánat realizálódik, a történetnek mégsem ez a vége. A végső pont a feltámadás, a húsvét rendkívüli eseménye, amely egészen más értelmet ad az addigiaknak. Jézus Krisztus kereszthalála csakis a feltámadás valóságában nyer értelmet. Ez az a momentum, amely meghaladja a történelmet, mert a kereszthalál akár egyszerű emberi történet is lehetne, hiszen ezrek, tízezrek végezték életüket a kereszten. Maga a jézusi történet is lehetett volna az áldozat megható példája: egy nagyszerű ember vállalja a nemes halált a világmegváltó és humánus eszméiért, és ezzel le is lehet zárni a drámát. De nem ez történik. Jézus nem marad a halálban, nem válik eszméi mártírjává, hanem feltámad. Itt már nem a történelem szintjén vagyunk, ahová a kereszthalál, a szenvedés eseménye betagolódik, hanem egy történelem feletti szintre léptünk. Egy, a történelmet transzcendáló esemény tanúi lettünk. Jézus feltámadásával már az üdvtörténetben vagyunk, mert ez már kizárólag Isten minden értelmet, törvényt, emberi realitást meghaladó cselekvése. A feltámadás Isten új teremtésének üdvtörténeti cselekedete. Jézust megváltóként megismerni, ez az üdvösség.
Ezen a húsvéton tegyük fel magunknak őszintén a kérdést: ki nekünk Jézus? Mert egyszer erre a kérdésre minden embernek válaszolnia kell! Mi a te válaszod Jézus kérdésére: Kinek mondasz te engem?!
Adja Isten, hogy mindannyian tudjuk a tanítványok hitével vallani: Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia! Nekünk te nem csupán egy történeti hős, egy legenda vagy, nekünk nem vallásalapító, filozófus, politikai mozgalmár vagy, hanem te vagy az üdvösségszerző! Te vagy az, aki az élő Isten képét és valóságát megjeleníted. A te egész életműved, a haláltól a feltámadásig, ezt támasztja alá. A valóságos, a megfoghatatlan, felfoghatatlan Isten vált benned kézzelfoghatóvá, megragadhatóvá, emberré. Benned a véges emberi természet befogadta a végtelen istenit! Nekünk te nem voltál, hanem te velünk vagy, mert feltámadtál, élsz, és isteni hatalmaddal uralkodsz. Jézus mondta: „az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust!” Áldott, hitben gazdag húsvéti ünnepet kívánok minden embertársamnak!
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke
Érdemes jónak lenni „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt.” (Lk 24, 5-6)
A hét első napján, a két ragyogó ruhájú férfi szájából hangzott el a szelíden korholó, de egyben biztató üzenet: Jézust, az élőt nem a halottak között kell keresni, mert feltámadt. Majd a két férfi emlékezteti a Jézust kereső asszonyokat arra, amit Ő előre megjövendölt: „Az Emberfiának – mondta – a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad.” (Lk 24, 7) Természetesnek tartották a buzgó asszonyok, hogy a halottról gondoskodni kell, az angyalok viszont a természetfelettire figyelmeztetik őket, hiszen Jézus egy magasabb rendű életbe ment át.
Az angyalok szava hozzánk is szól, hiszen oly sokszor mi is az asszonyokhoz hasonlítunk: annyira összezavar az élet, hogy nem találjuk Jézust az élők között, ezért visszatérünk a sírhoz. Napjaink tele vannak terhekkel, lehangoló eseményekkel: a háború, a világban lévő békétlenség, de a szűkebb környezetünkben, saját házunk táján is jelen lévő széthúzás, ellenségeskedés, harag és önzés. Gyakran nem találjuk a jóságot, az irgalmasságot, a szeretetet, a békét. Mintha „megölték” volna gonosz szándékokkal, fegyverekkel, önzőséggel, és csak a sírhoz megyünk el, hogy megadjuk a végtisztességet. Tele vagyunk sokszor negatív gondolatokkal, csak a rosszat, a lebénító erőket látjuk. Olykor a jövőképünk is lehangoló: főegyházmegyénk fogyatkozó közösségei (híveinknek alig 15 százaléka gyakorolja hitét), az egyedül maradt szülők és nagyszülők, akik csak az okostelefon által látják gyermekeiket és unokáikat, az anyagi javakért való küzdelem, majd az ebből származó ellenségeskedés, a papi és szerzetesi hivatások nagyméretű csökkenése, romladozó templomok és lelkek.
„Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt.” A figyelmeztetés nekünk is szól. Ez a kérdés kell hogy előrelendítsen bennünket, a jövő felé.
Nem viselkedhetünk mi is olyan csüggedten, reményvesztetten, erőtlenül, mintha Jézust a halottak közé sorolnánk. Ő nincs többé a sírban: feltámadt, él! Jézust nem a halottak között kell keresni, nem lehet csak múlt időben beszélni Róla. Ő nem az, aki volt valamikor, aki élt egyszer, hanem él ma is, most is és mindörökké. Nem halt meg ma sem az emberi jóság, a másokért vállalt áldozat, a biztató jóakarat, a felemelő és bátorító szó. A kereszténység ma is élő, nem egy szellemi hagyaték, hanem egy élő személy ma is friss és ragyogó kisugárzása. Jézusunk ma is él, és az életre hív minket.
Keressük hittel, hiszen megmondta, hogy velünk marad a világ végezetéig. Jelen van az Igéjében, a szentségekben, a szentmisét bemutató pap személyében, az együtt imádkozó közösségben. Jelen van ott, ahol szegénység, szenvedés és nélkülözés van.
A feltámadt Krisztus többé nem hal meg, hanem él és cselekszik az egyházban és a világban rajtunk keresztül. Váljunk pozitív emberekké, örömteli keresztényekké, cselekvő szeretet-közösségekké. Tegyünk jót, álljunk nélkülöző embertársaink mellé a szép, a jó, az igaz, az értékek, az igazság, az élet győzelméért.
Feltámadásával Jézus visszaadta az újrakezdés hitét, reményét. Arra indít bennünket, hogy a sok gonoszság és rossz ellenére ma is érdemesnek tartsuk jónak lenni. Ez az igazi életállapot: küzdeni a rossz ellen, mert a jóság, az irgalmasság, a szeretet ma is tud győzni. A lehetetlen helyzetekben is reménnyel tölt el az Ő jelenléte.
Legyen minden nap a feltámadása ünnepe! A harangok zúgásával a mi életünk is hirdesse az életet, a reményt, az új életet. Legyenek közösségeink élő, a Feltámadt Krisztust hirdető közösségek. Lépjünk ki megrögzött szokásainkból, szomorúságunkból, nyíljunk meg az öröm és a reménység távlatai felé, és keressük a lehetőséget az élet kisugárzására. Ez a bizonyosság töltse el a mi szívünket is ezen a húsvéton, és hirdessük, hogy Jézus Krisztus feltámadt, Jézus Krisztus él!
A feltámadt Krisztus töltsön el élettel mindannyiunkat!
Áldott húsvéti ünnepet!
Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, katolikus örmény apostoli kormányzó Kerekes László segédpüspök
Mindig eljöttek a harmadnapok „Jézus ezt mondta neki: (…) Minden lehetséges annak, aki hisz!” (Mk 9, 23)
A húsvéti időszak eseményeinek váltakozásában Jézus életében drámaian súlyos ellentétek feszülnek egymásnak. Ott vannak szoros egymásutániságban, egymással szinte farkasszemet nézve: bizonyosság és kétely, hűség és árulás, pálma és kereszt, élet és halál, majd fordított sorrendben: halál és élet, legyőzetés és győzelem. Szinte kioltanák egymást ezek a szélsőséges ellentétek, míg végül maga Isten billenti ki a mérleget, és harmadnapon az Ő akarata dönti el a dolgok végkimenetelét: Halál helyett élet, legyőzetés helyett győzelem: Isten ügyének győzelme! Feltámadás!
Húsvét megtörhetetlen bizonyosság Isten ügyének győzelmében minden körülmény között! Húsvét megtartó örömüzenet, mert megerősíti reményünket abban, hogy bármilyen nehéz is Isten igazságának az útja, bármennyire is keresztre feszítettnek, legyőzöttnek is tűnik, a látszat ellenére végül mégis ő győzedelmeskedik! Húsvét hit abban, hogy minden lehetséges Istennek, de – Jézus szavai szerint – minden lehetséges a hívő embernek is, akinek legalább mustármagnyi hite van. Ez a hit, amely hegyeket tud elmozdítani a remélt dolgok valóra váltásáért, akár a lehetetlennel is szembeszáll, és Isten segedelmével minden veszteséget győzelemre fordít.
Jézus feltámadása számunkra azon tanítványok lehetetlent nem ismerő hite által valósult meg, akik az évszázadok során nem engedték veszni, feledésbe merülni tanítását. Akiknek hite a történelem megpróbáló, golgotás útjain újra és újra feltámasztotta a tiszta jézusi evangéliumot. Azonban ez a munka nem befejezett, a jó Isten nekünk is részt oszt belőle, mert a kereszteket is folyamatosan újraácsolja a történelem. Rajtunk is múlik, hogy lesz-e az idén és a folyton megújuló jövőben újra meg újra feltámadása mindannak, ami fontos számunkra. Van-e elegendő hitünk, hogy továbbvigyük a ránk bízott drága kincseket a bennünk lakozó szent lélek által? Tudunk-e azzal a feltétlen hittel és szeretettel élni, mint amilyenre Jézus életével és tanításával mutatott példát? Mint amilyennel élete utolsó perceiben a keresztfán is másokért imádkozott?
A húsvéti feltámadás hitére van szüksége ma is egyházi közösségeinknek és ezen belül unitárius gyülekezeteinknek, hogy a megújult hitélet és lelkiség jegyében közösségeink újjászülessenek, a fogyás helyett a gyarapodás útjára lépjenek, és betöltsék azt a küldetést, amely mind egyházi, mind nemzeti megmaradásunk záloga. Nem kell rendkívüli dolgokat tenni, csak újra meg újra visszakanyarodni ahhoz, ami évszázadokon át megtartott bennünket. A hithez. Egyénileg az imádságos, mély lelkiséghez, közösségileg pedig a hitélet megélésének megannyi lehetőségéhez. Tudatosítanunk kell újra meg újra, hogy csak akkor lesz feltámadásunk, ha vallásos életünket átjárja ez az újjászülető lelkiség és hitélet. Mert egy ünnepeit és mindennapjait hittel és reménységgel megélő, derűs és egészséges közösség minden nehézsége ellenére megmarad és gyarapodik.
A húsvéti feltámadás hitére van ma is szükségünk, amikor azt tapasztaljuk, hogy a tiszta jézusi kereszténység evangéliumának ma is keresztet ácsol a közömbösség, az érdek, a hatalomvágy, amelyek az önzés oltárán a legszentebb értékeket is feláldoznák csak azért, hogy az embert alárendeljék alantas céljaiknak: fogyasztóvá, szavazógéppé, gyilkoló katonává tegyék.
A húsvéti feltámadás hitére van szüksége a világnak ezekben a „feszítsd meg!”-es nagypénteki időkben, amikor magának a világnak ácsolnak keresztet azok, akik világháború felé sodorják az emberiséget. A világelpusztítás tébolyult állapota ez, amikor a hatalmat kezükben tartók és a háborúk haszonlesői mintha egyetlen önámító kórusba állnának össze, és eszelős elvakultságukban fegyverrel és gyilkolással szónokolnak béketeremtésről. Mindezek után a béke megteremtése dolgában már nem a politikusok diplomáciai ügyeskedéseiben bízunk, hanem az imádság béketeremtő erejében. Imádkozzunk azért, hogy Isten tegyen csodát, és adjon alázatot és felelősségteljes, bölcs belátást azoknak, akiknek kezében van a világ sorsa, de mindenekfölött imádkozzunk azért, hogy Isten bennünket tegyen a béke hordozóivá! Történelmünk folyamán sok nagypénteket kellett megélnünk, de mindig eljöttek a harmadnapok, és elhozták a feltámadás, az újjászületés lehetőségét. Ez a ciklikusság pedig optimizmusra, bizakodásra ad okot. Bár egyéni és közösségi mélypontjainkon mi is kimondanánk, hogy elvégeztetett, de nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy Isten hűsége nemzedékről nemzedékre elkísér: mindig lesz harmadnap, amely majd elhozza a feltámadást!
Ezzel a reménységgel kívánok mindnyájunknak áldott húsvéti ünnepet!
Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
