Ha az ember előre elhatározza, hogy azon az egy bizonyos szabad hétvégéjén túrázni megy, akkor nincs mese, túrázni kell! Akkor is, ha esik és akkor is, ha orkánerejű szél próbálja meg letépni őt a hegyoldalból. Vagy éppen mindkettő…
Nem indult jól a nap. Egy rég nem látott barát társaságában a Visegrádi-hegység mélyére vezető autóút jó hangulatban telt, de az út mentén, Dunaszerdahelytől Esztergomig, kidőlt fák és letört ágak sora figyelmeztetett, ekkora szélben talán jobb lett volna otthon maradnunk. Félig az elhatározástól, félig saját hülyeségünktől motiválva akkor sem rettentünk meg, mikor kiderült, az eredetileg eltervezett túránk kiindulópontja, Pilisszentlélek megközelíthetetlen. Egy méretes fa feküdt le keresztben az úton, a várakozó kocsik számából ítélve alig pár perccel előttünk, s bár az egyik jól értesült bámészkodó szerint csak percek kérdése volt a „láncfűrészes ember” érkezése, nem vártuk meg.
Egy másik régen kinézett ösvény mellett döntöttünk, irány a Spartacus-kör.
A környéken gyakran túrázóknak ismerős lehet ez a Visegrádi-hegység legvadregényesebb részein kanyargó korábbi vadászösvény, amely egészen a legutóbbi időkig el volt zárva a kíváncsi turisták elől. Hivatalosan azért, mert túl veszélyes. Utólag derült ki, sokkal inkább arról lehet szó, a helyi vadásztársaságnak nem tetszett a kétség kívül izgalmas ösvényeket elárasztó tömeg. Máskülönben nehezen magyarázható az alábbi, igen vészjósló tábla, amelyet, a miheztartás végett, az ösvény mindkét végén elhelyeztek.
Jó előre megnyugtatnánk az olvasót, a Spartacus-ösvényen semmiféle veszély nem leselkedik a gyanútlan kirándulóra. Sem iszonytató mélységek vagy meredélyek, sem járhatatlan terep, de még csak egy szökött római rabszolgákból verbuválódott rablóbanda sem nehezíti a dolgunkat.
Ha képes egy nagyjából méterszéles ösvényen végighaladni anélkül, hogy jobbra vagy balra leszédülne róla, nem kell tartania semmitől.
A megfelelő felszerelés egy bokát jól tartó túracipőben, míg a felkészültség a járásban és a látásban ki is merül. A túra gyermekkel, nagymamával és kutyával is simán teljesíthető, szinte végig szintben halad. Ahogy különösebb kondíciót, úgy egyensúlyérzéket sem igényel, a táblát pedig fogjuk fel egy jószándékú, feleslegesen aggodalmaskodó helyi erő figyelmeztetésének.
Túránk kiindulópontja egy szép, rendezett kis település, Plisszentlászló. Az önkormányzat épületére kifüggesztett szlovák zászló és a kétnyelvű utcanévtáblák nem csak azt jelzik, jelentős szlovák gyökerekkel bíró közösség él a faluban, a két ország kisebbségekkel szemben tanúsított magatartásában rejlő különbségekre is rávilágítanak. Miután lemondóan konstatáltuk a differenciát, vágjunk is neki a túrának a faluból kivezető zöld ösvényen, amelyet néhány száz méter után hamarosan elnyel az erdő. A jelzés egyébként ezen a szakaszon hármas számú Pálos utat követi, majd a már említett táblánál rákanyarodva a zöld jelzésre már ott is vagyunk a Spartacus-ösvényen.
Innentől válik igazán izgalmassá a túra.
Az ösvény ugyan veszélytelen, ráadásul nem is megterhelő, de a panoráma, a helyenként magát megmutató Duna és az alattunk feltáruló mélység kiemeli az átlagos magyar hegyvidéki túrautak közül.
Leszámítva, hogy az orkánerejű szél időnként megpróbál lenyomni minket a hegyről, időzítésünk nem is lehetne jobb. Gyönyörű, tiszta idő van, az első tavaszi virágok már kidugták fejüket az avar alól, de a fákon még alig akad levél, így semmi sem zavarja a kilátást.
A Spartacus-út remekül jelölt, eltévedni szinte lehetetlen. Talán legizgalmasabb szakaszát a hangulatos tisztáson álló Jenő kunyhóban zárhatjuk le. Ez felújítása óta kulcsházként funkcionál, de a padok és egy bájos kis pottyantós miatt a kulcsnélküli kirándulók számára is remek pihenőhelyet kínál. A Jenő kunyhót elhagyva egy szélesebb erdei úton haladunk tovább, de legyünk résen, mert pár száz méterrel később a Spartacus-ösvény hirtelen balra leágazik. Jelölve van ugyan, de ha belefeledkezünk a beszélgetésbe, ahogy mi is, simán elvéthetjük a leágazást.
A hegyoldalban kanyarogva kisvártatva elérjük az Apát-kúti-völgyet. Fentről elég egy pillantás, hogy lássuk, nyáron egészen remek hely lehet. A völgyben játszótér, egy hangulatos étterem és néhány pisztrángos tó is található, ahol horgászbotot bérelve kifoghatjuk aznapi ebédünket. Ezer forintos bérleti díjért botot és csalit kapunk, a kifogott halakat pedig hazavihetjük (természetesen busás dekagrammonkénti áron), de ha éhesek vagyunk, a közeli étteremben el is készíttethetjük. Az éttermet egyébként leteszteltük, bátran ajánlható!
A völgyből indul körtúránk második, Pilisszentlászlóra visszavezető szakasza. Követve a patak vonalát mind mélyebbre jutunk a völgyben, miközben az egyre vadabbá válik. A völgyből kivezető széles utat elhagyva a piros jelzésen megyünk tovább, miután elhagytuk a pisztrángos tavakat, a helyi vadászlakot és a hangulatos, a magyar erdészet ősatyjáról, Kaán Károlyról elnevezett forrást.
Az ösvény ezt követően új arcát mutatja, hirtelen szurdoktúrává alakul.
Többször keresztezzük az Apátkúti-patakot, sziklákon ugrálunk át, kidőlt fák alatt és felett küzdjük át magunkat. Mozgékony gyerekek számára ideális (és nem túl veszélyes) kihívás. A vadont szép fokozatosan kultúrtáj váltja fel, először csak egy farm, majd néhány ház tűnik fel és már újra Pilisszentlászlón vagyunk.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
