46 éve, 1977. március 27-én két Boeing 747-es utasszállító repülőgép összeütközött a tenerifei repülőtér futópályáján, kioltva 583 ember életét. A minden idők legsúlyosabb repülőgép-szerencsétlenségéhez vezető események láncolata jóval azelőtt megkezdődött, hogy a két Jumbo Jet megérkezett volna a Kanári-szigetekre, és egészen a szigetek őslakosainak függetlenségi küzdelméig nyúlt vissza. A baleset vizsgálata a véletlen egybeesések mellett rendszerszintű problémákat és emberi hibákat is feltárt, örökre megváltoztatva a repülés világát.
A balesetben érintett 747-esek egyike a Pan American Airways 1736-os járataként szállt fel Los Angelesből, hogy New York érintésével március 27-én a déli órákban megérkezzen a Kanári-szigetekre 380 utasával. A Clipper Victor néven ismert 747-121-es típusú repülőgépet, amely 1970 óta szolgált a Pan Am flottájában, rendkívül tapasztalt személyzet vette át New Yorkban: a kapitány, első tiszt és fedélzeti mérnök együtt összesen 47 ezer repült órán osztozott. A fedélzeten lévők létszámát 13 légiutas-kísérő egészítette ki 396-ra.
A Clipper Victor, a Pan Am 1736-os járata (Flickr / Aero Icarus / CC BY-SA 2.0)
A másik Jumbo Jet, a KLM Rijn nevű 747-206B-je Amszterdam Schiphol repülőteréről indult 4805-ös járatszámmal, fedélzetén hasonlóan megbízható, 14 fős személyzettel, köztük Jacob Veldhuyzen van Zanten kapitánnyal, a KLM 747-es képzési programjának vezetőjével, valamint 235 utassal. Mindkét repülés rutinszerűnek ígérkezett, és majdnem az érkezésig így is zajlott.
13:15-kor azonban egy, a Kanári-szigetek guancs őslakosainak nevében a szigetcsoport függetlenségéért küzdő szervezet bombát robbantott a Gran Canaria repülőtéren egy virágboltban. A robbanásban nyolc ember sérült meg, és amikor nem sokkal később telefonon újabb bombafenyegetés érkezett, a hatóságok lezárták és kiürítették a repülőteret, a légiforgalmat pedig a szomszédos Tenerife szigetére, a sokkal kisebb terhelésre szánt Los Rodeos repülőterére (ma: Tenerife Norte) irányították át.
Los Rodeos több szempontból is problémát jelentett: az egy futópályával rendelkező repülőtér elsősorban kisebb repülőgépek kiszolgálását végezte, nem volt felszerelve radarral, gurulópálya-jelölésekkel vagy a futópálya menti látótávolságot mérő rendszerrel, ráadásul vasárnap lévén az irányítótorony eleve létszámhiánnyal küzdött. Ebben a helyzetben zúdult a közkedvelt turistacélpontnak számító Kanári-szigetekre érkező majdnem teljes légiforgalom, köztük számos szokatlanul nagy méretű repülőgép, Los Rodeosra.
A KLM 4805-ös járata 13:38-kor, a Pan Am 1736-osa 14:15-kor szállt le Los Rodeoson, és elfoglalták helyüket a parkoló gépek egyre hosszabb sorában, amely hamarosan megtöltötte az erre szolgáló forgalmi előteret, és a fő gurulóúton folytatódott. 14:30-kor a bombakereső osztagok befejezték Gran Canaria átvizsgálását, és mivel nem találtak második bombát, a repülőtér további késlekedés nélkül ismét megnyitott. A Los Rodeosra átirányított járatok fogadásának immár nem volt akadálya – de nem mind tudták azonnal elhagyni a repülőteret.
A Rijn, a KLM 4805-ös járata (Flickr / clipperarctic / CC BY-SA 2.0)
A hosszas várakozásra számító Rijn személyzete megengedte utasaiknak, hogy kiszálljanak, és a repülőtéri terminálon belül töltsék el az időt; őket most össze kellett gyűjteni, mielőtt a KLM-gép felszállhatott volna. A Clipper Victor, ami mindössze 15 perccel Gran Canaria újranyitása előtt szállt le, azonnal indulhatott volna tovább, de az aránylag kis repülőtéren nem tudta megkerülni az előtte parkoló Rijnt, és a megforduláshoz sem volt elég helye.
A KLM-gép személyzete egészen délután 4 óráig fáradozott utasaik összegyűjtésén. Egy holland születésű, de Tenerifén élő idegenvezetőt nem találtak meg: Robina van Lanschot a szabályokat megszegve elhagyta a repülőteret és hazament, maga sem tudva, hogy a kihágás az életét menti meg. A kapitány eközben, hogy Gran Canaria-i tartózkodásukat lerövidítse, a gépe megtankolását is kérte, ami 16:51-ig húzódott. A várakozásra kényszerített Pan Am-járat fedélzetén az utasok és a személyzet hangulata egyre feszültebbé vált, különösen, hogy az időjárás lassan, de folyamatosan romlott: az eget felhők borították el, és köd ereszkedett alá a repülőtérre. Ahogy a látótávolság egyre csökkent, mindkét 747-es számára valós veszéllyé vált, hogy itt kell tölteniük az éjszakát: egy bizonyos látótávolság alatt a felszállás többé nem lett volna engedélyezhető.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
