„Nabukodonozor fia, Szaddám által építtetett Irak dicsőségére” – véste a nagy babiloni uralkodó, II. Nabú-kudurri-uszur lakóhelyének romjain az 1980-as években épült palota tégláira az iraki diktátor, Szaddám Huszein. A véreskezű zsarnok egy olyan birodalom örökösének tekintette magát, amely nem a szomszédos népek leigázása révén szerzett magának hírnevet, sokkal inkább kulturális és tudományos teljesítményével, amely a közel-keleti népek mellett a görög és római kultúrára, és így közvetve a mai nyugati civilizációra is óriási hatást gyakorolt.
Babilon nevének legkorábbi formája a Babil volt; az akkád népetimológia később ezt alakította át a Bab-ilim („isten kapuja”) névalakká, amelyből a görög Babülon szó származik. Egyes szakértők szerint a település már az i. e. 4. évezredben is lakott volt, de a város először csak az i. e. 3. évezred elején bukkan fel a forrásokban.
Bár a Babilon köré épült birodalom területi kiterjedése folyamatosan változott az évszázadok során, a Babilónia megnevezés az ókorban végig a mai Irak déli részének a Bagdadtól a Perzsa-öbölig terjedő, a Tigris és az Eufrátesz által közrefogott sík vidéket jelentette.
Babilon az i. e. 3. évezred végén az Uri Birodalom, majd az Íszíni Királyság irányítása alatt állt, de az i. e. 20. század végétől a régi dinasztiák helyét a Mezopotámiába beözönlő, a sémi nyelvű nomád amorita törzsek által alapított kis királyságok vették át. I. e. 1894-ben Babilon élére is egy amorita dinasztia került, amely rendkívüli módon meghatározta a város történetének további alakulását.
A dinasztia hatodik királya, az i. e. 1792 és 1750 között uralkodó Hammurapi Babilont a mezopotámiai középhatalmak sorából a térség vezető hatalmává emelte. Uralkodásának kezdeti időszakáról keveset tudunk. Ezekről az évekről elsősorban az évelnevezésekből következtethetünk: az óbabiloni időszakban (kb. i. e. 2000 – i. e. 1595) ugyanis az egyes éveket az előző esztendő egy meghatározó eseményéről nevezték el.
A királyi kancellária által kitalált évnevek propagandaeszközként is remekül megállták a helyüket. Jó példa erre Hammurapi uralkodásának 9. éve, amely „A Hammurapi bősége-csatorna” nevet kapta. Mivel az esőzések önmagukban nem biztosították volna a földek vízigényét, Babilóniában égető szükség volt a csatornákra. Ezekben tárolták a folyók áradásakor összegyűjtött vizet, amellyel később megöntözték a földeket. Nem csoda, ha az uralkodók büszkén adtak hírt a csatornaépítésekről.
Hammurapi palotájában. Kr. e. 1792 és 1750 közötti uralkodása során Hammurapi kiemelte Babilont Mezopotámia középhatalmainak sorából, és a térség vezető államává tette.
Ez azonban csak akkor fordulhatott elő, ha az adott évben elmaradtak a katonai sikerek, amelyek az évnevek elnevezése kapcsán minden esetben elsőbbséget élveztek. A Hammurapi-éra első évtizedeinek évnevei nem tudósítanak hódításokról, uralkodásának 29. évétől azonban minden megváltozott.
Az uralkodó először legyőzte a királyságába betörő Elámot és szövetségeseit, majd egy évvel később bevette korábbi szövetségese, Larsza városát. A megerősödött Babilon i. e. 1761-ben a hosszú ideig szintén partnerként kezelt Márit, Zimrí-Lim királyságának fővárosát is lerohanta, majd két évvel később az egész várost lerombolta. A pusztítás áldozata lett többek között Zimrí-Lim király lenyűgöző palotája is.
Hammurapi uralkodása második felében egész Mezopotámiát uralma alá hajtotta. Megerősítette a központi hatalmat, egységesítette birodalma jogrendjét, és hatékony közigazgatási szervezetet hozott létre. Törvényoszlopa az ókori történelem egyik legjelentősebb jogi gyűjteménye. Népszerűségére jellemző, hogy a babiloni szülők néha még gyermekük névválasztásánál is gondoltak a nagy királyra: így születhetett meg a „Hammurapi, az én istenem”, valamint a „Hammurapi, a segítőm” név.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
