Útjára indult a Madách vándorkiállítás

Útjára indult a Madách vándorkiállítás

Az alsósztregovai Madách-kastély színpompás terme adott otthont a Madách Imre életét és Az ember tragédiáját feldolgozó vándorkiállítás bemutatásának. A nagyközönség március 24-én láthatta első alkalommal a főleg gyermekeknek szánt 20 panelből álló tárlatot. Mint az ünnepségen elhangzott, a vándorkiállítás megvalósítása szorosan kapcsolódik a januárban megnyitott Madách Imre születésének bicentenáriuma alkalmából összeállított programsorozathoz.

Jarábik Gabriella, a Madách-kastélyt fenntartó Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatója a megnyitón elmondta: a most bemutatott kiállítás a gyermekeknek, a fiatal generációnak készült.

– szögezte le az intézményvezető.

Ľuboslav Dobrocký, Alsósztregova polgármestere megjegyezte, Madách Imre születésének évfordulója alkalmából számos rendezvény valósul meg az irodalmi emlékházként is működő kastélyban. A most bemutatott vándorkiállítással kapcsolatban kifejtette: remek kezdeményezés, mely által közelebb kerül a gyermekekhez nem csupán Madách Imre és a Tragédia, de közvetett módon maga Alsósztregova is.

Mint Jarábik Gabriella elmondta, a vándorkiállítás szakmai szakértője Praznovszky Mihály, irodalomtörténész, Madách-kutató. A szövegeket és a tárlat forgatókönyvét Szászi Zoltán publicista, író alkotta meg. Igyekezett gyermeki szemmel ábrázolni a szerző életét és művének mondanivalóját. A látvány és a kivitelezés Szabó Réka érdeme.

A tárlatot Szászi Zoltán nyitotta meg. Tárlatnyitó szövegét a rá jellemző humorral fűszerezve mondta el.

A január 25-ei díszpolgári kitüntetés adományozásával kapcsolatban megjegyezte, ezzel Madách ismét bekapcsolódott a falu életébe.

Remélhetőleg a fiatalok értéket szereznek a tárlat megtekintésével. Ezt próbálja ösztönözni a sok kép és jól értelmezhető mondanivaló – húzta alá Szászi Zoltán. „A kiállítás a gyerekeknek szólt, az élmény az ővéK, hiszen ők viszik tovább Madách emlékezetét” – emelte ki végezetül.

Hírdetés

Jarábik Gabriella a Felvidék.ma-nak elmondta: a húsz panelből álló tárlatanyag komplex képet mutat Az ember tragédiájáról könnyedebb formában. A paneleken a kísérőszövegeken kívül a Tragédia különféle képi feldolgozásai jelennek meg.

A fotókon régi színházi előadások elevenednek meg a századfordulótól egészen az ezredforduló időszakáig. Ezen fotók a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Szlovák Nemzeti Múzeum –  A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma archívumából származnak. Emellett díszletelemek, jelmez és díszletek látványtervei is fellelhetőek az egyes paneleken.

A vándorkiállítás első szemlélői között voltak az alsósztregovai szlovák alapiskola tanulói. A nap folyamán a múzeum vezetése a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének tagjaival és a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának képviselőivel egyeztettek a vándorkiállítás közelgő állomásairól.

Mára annyi tudható, hogy egy hónapon át a Nagykürtösi járás magyar falvaiban és iskoláiban vándorol a tárlat. Legközelebb Ipolyszécsénykén lesz látható a Toma Mihály Országos verseny besztercebányai megyei fordulója alkalmából március 30-a és április 2-a között. Innen Ipolybalogra és Ipolynyékre is elkerül a vándorkiállítás.

A Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma idei feladatai közt kiemelten kezeli a magyar irodalom jeles alkotójának, Madách Imrének a kétszázadik születésnapjáról való méltó megemlékezést. Ennek jegyében hirdették ki a 2023-as esztendőre a Madách-bicentenáriumot.

Az elmúlt hetekben is számos esemény valósult meg az emlékévhez kapcsolódva. Mint arról beszámoltunk, január 19-én Alsósztregován nyitották meg az emlékévet. Ünnepélyes keretek között a Madách-kastélyban avatták poszthumusz díszpolgárrá a tragédia íróját.

Ugyancsak hírt adtunk arról, hogy alig pár nappal később Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Múzeum Vajansky rakpart 2. számú épületében nyitották meg az „… írtam egy költeményt…” című nagyszabású háromnyelvű tárlatot.  Március elején a Komáromi Jókai Színház adott otthont a Madách nyomában című vetélkedőnek. S ennek sorába állt be a pénteken útra kelt vándorkiállítás.

A múzeum igazgatója kifejtette: „jó alkalom ez arra, hogy most magában a szerzőben, Madáchban fedezzük fel a Tragédia főszereplőjét!

Útjára indul tehát vándorkiállításként Madách és a Tragédia, mi abban bízunk, hogy sokan látják majd.”

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »