Letartóztatták a férfit, aki egy órán belül két kislányt is megpróbált megerőszakolni Csepelen

Letartóztatták a férfit, aki egy órán belül két kislányt is megpróbált megerőszakolni Csepelen

A Budai Központi Kerületi Bíróság április 23-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki Csepelen támadt rá kislányokra még a hét elején – tájékoztatott a Fővárosi Törvényszék. A férfit tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettének kísérletével és más bűncselekménnyel gyanúsítják.

A megalapozott gyanú szerint a férfi március 20-án, délután követett egy 13 éves lányt egy csepeli társasház liftjébe. A lift elindulása után a férfi kézzel felfeszítette a felvonó ajtaját azért, hogy az megálljon. Ezután azzal fenyegette meg a kislányt, hogy ha nem mutatja meg a bugyiját, megszurkálja őt. A kislány nem engedelmeskedett, ezért a férfi megragadta a torkát, és továbbra is késsel fenyegette. Amikor a férfi kicsit elengedte a nyakát, a kislány azonnal segítségért kiabált, és megnyomta a lift segélyhívó gombját. Amint a felvonó ajtaja kinyílt, a lány elmenekült.

Hírdetés

A támadás után a kislányt kórházba szállították, mert a nyakán látszódtak a fojtogatás nyomai. A támadást biztonsági kamerák is rögzítették, feltehetően ennek is köszönhető, hogy a férfit gyorsan tudták azonosítani a rendőrök.

Nem sokkal később a férfi egy 12 éves lány után ment be az egyik csepeli társasház lépcsőházába, és hátulról fogdosni kezdte őt. A lánynak sikerült gyorsan felfutnia a lépcsőn, ahova a férfi már nem követte.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi állandó, bejelentett lakóhellyel nem rendelkezik, egzisztenciális körülményei rendezetlenek, nincsen jövedelme sem.

A férfi korábban több alkalommal volt elítélve, részben a jelenlegihez hasonló jellegű, erőszakos-szexuális bűncselekmények miatt. 2012 óta folyamatosan börtönben volt, egy héttel az eset előtt szabadult.

A támadás után a kislányt kórházba szállították, mert a nyakán látszódtak a fojtogatás nyomai. A támadást biztonsági kamerák is rögzítették, feltehetően ennek is köszönhető, hogy a férfit gyorsan tudták azonosítani a rendőrök.

(Fotó: illusztráció)


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »