A Smer, Taraba a Kuffáék az ukrajnai háború diplomáciai megoldását szorgalmazzák

A Smer, Taraba a Kuffáék az ukrajnai háború diplomáciai megoldását szorgalmazzák

A Smer képviselői javaslatot terjesztenek a parlament elé, melyben az ukrajnai háború diplomáciai úton történő megoldását szorgalmazzák, továbbá az Európai Unió, annak tagállamai és polgárai ezzel összefüggésben veszélyeztetett gazdasági érdekei miatt fejezik ki tiltakozásukat.

A beterjesztők között van a  Život – Národná strana három frakción kívüli parlamenti képviselője, Tomáš Taraba, Štefan Kuffa és Filip Kuffa is. A képviselők jóváhagyásra javasolják, miszerint „a Szlovák Köztársaság az európai politikában a megfontolt hozzáállást szorgalmazza, mely nem súlyosbítja a helyzetet Ukrajnában, s nem támogatja a harcászati aktivitást egyik fél részéről a katonai konfliktusban. Mindenekelőtt a diplomáciai megoldást helyezi előtérbe, mely arányosan veszi figyelembe a katonai konfliktusban résztvevő mindkét fél érdekeit.“

Hírdetés

Az említett képviselők felszólítják a kormányt, hogy az Európai Unió tanácskozásai és szavazásai során következetesen vegye figyelembe ezt az állásfoglalást és azokat az alkotmányos korlátokat, melyek abból adódnak, hogy ideiglenesen megbízott kormányként működnek.

Véleményük szerint Zuzana Čaputová államfő nem ruházta fel a kormányt arra kiterjedő hatáskörökkel, melyek lehetővé tennék számára, hogy olyan komoly bel- és külpolitikai kérdésben határozzon, mint a MiG 29-es vadászgépek Ukrajnának történő ajándékozása.

(NZS/Felvidék.ma/SITA)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »